„Szaljut–7” változatai közötti eltérés

[[1985]]-re kiderült, hogy a Szaljut–7 használhatatlan állapotban van, a kapcsolat megszakadt vele, a rendszerek fagyott állapotba kerültek. Mivel tartani lehetett tőle, hogy az amerikai [[Skylab-program|Skylab]]-hez hasonlóan irányítatlanul fog [[Belépés a légkörbe|belépni a légkörbe]] és ott előre nem látható kárt okoz, elhatározták, hogy két tapasztalt űrhajóssal felméretik az űrállomás műszaki állapotát. [[Vlagyimir Alekszandrovics Dzsanyibekov]] és [[Viktor Petrovics Szavinih]] a [[Szojuz T–13]] fedélzetén 1985. június 6-án indultak el. A Szojuz–T13 két nap múlva ért a Szaljut–7 közelébe. Először a külső állapotát mérték fel, majd az új, [[lézer]]es dokkoló berendezéssel hozzákapcsolódtak. A kéttagú legénység oxigénmaszkban és melegen öltözve hatolt be az állomásra. A helyzetét úgy stabilizálták, hogy a [[napelem]]ek a [[Nap]] felé nézzenek, és legyen energia a berendezések működtetéséhez. A legénység helyreállította az állomás életfenntartó rendszerét, de közben többször visszatértek a Szojuzra, hogy testüket felmelegítsék. A kommunikációs rendszert június végére sikerült helyreállítaniuk és kijelentették, hogy az űrállomás ismét üzemképes.

 

 

A [[Szojuz T–14]] 1985. szeptember 18-án csatlakozott az űrállomáshoz. Dzsanibekov, és a T14 egyik tagja, [[Georgij Mihajlovics Grecsko]] szeptember 25-én levált az állomásról a [[Szojuz T–13]]-mal és automatikus leszállást hajtott végre. Ők voltak az első űrhajósok, akik más űrhajóval kerültek orbitális pályára és másik űrhajóban tértek vissza a Földre.

Az utolsó személyzet, amely meglátogatta, a Mir első személyzete volt, amely manőver egyben a [[Szojuz (űrhajó)|Szojuz]] űrhajók manőverezési képességeit is demonstrálta.

 

 

==Adatok==

<center>

{| {{széptáblázat}}

| width ="30%" align ="center" |

Elődje:<br />[[Szaljut–6]]

| width ="40%" align ="center" |

'''Szaljut-program'''<br />1971–1982

| width ="30%" align ="center" |

Utódja:<br />Program vége