„Sztroganov család” változatai közötti eltérés

A 17. század elején, az ún. „[[Zűrzavarokzűrzavaros időszaka|„zavaros időszak”idők]]” alatt az unokafivérek jelentős összegekkel támogatták a trónt és Vaszilij Sujszkij cárt, aki 1610-ben kivételes címmel ruházta fel őket: ''imenyitije ljugyi'', vagyis olyan személyek lettek, akiknek megszólításakor az apai nevet is használni kell.

A 17. század közepére Szemjon dédunokája, '''Grigorij Dmitrijevics''' (1656–1715) lett a Sztroganovok összes vagyonának és birtokának egyetlen örököse. Alekszej Mihajlovics cár 1673-ban kibocsátott oklevele megerősítette őt jogaiban és elismerte a Sztroganovok érdemeit Szibéria meghódításában.<ref name="szili4">{{cite book |author= Szili Sándor|title=im.|pages =27-28}}</ref> Elődeihez hasonlóan ő is sokat áldozott a kincstár és főként [[I. Péter orosz cár|I. Péter cár]] megsegítésére, a [[nagy északi háború]] idején pedig saját költségén [[fregatt]]ot szerelt fel.

Időközben a sókitermelés válságba jutott. Egy 1742-ben kiadott rendelet csak olyan személyek alkalmazását engedélyezte, akiknek volt nyomtatott személyi útlevelük, de a központtól távol eső vidékek lakói ilyet nem-igen tudtak beszerezni. Miután a Sztroganovok nem tudták elérni, hogy velük kivételt tegyenek, kérvényt nyújtottak be [[I. Erzsébet orosz cárnő|I. Erzsébet cárnőcárnőhöz]]höz, hogy sótelepeiket – megfelelő kárpótlással – kincstári tulajdonba vegyék. Az ügy évekig elhúzódott, közben a déli Elton sóstón (a mai Volgográdi területen) nagy erőkkel megkezdték a sókitermelést. Sztroganovék nem tudták felvenni a versenyt az olcsó déli sóval, és telepeik jelentős részét be kellett zárni.<ref name="szurm2">{{cite book |author= I. O. Szurmina, Ju. V. Uszova|title=im.| pages=372}}</ref>