„Mikola Petrovics Szjuhaj” változatai közötti eltérés

A bujkáló Szjuhaj elfogására indított akcióban két csendőrt lőtt le. Az időközben román, majd később csehszlovák fennhatóság alá került Alsókalocsa környékén további összetűzései voltak az aktuális állam hatóságaival. A környékbeli személyek, főleg zsidó vándorkereskedők ellen elkövetett gyilkosságokkal a csehszlovák csendőrség elsősorban Szjuhajt gyanúsította. Lopás vádjával letartóztatták és börtönbe zárták. Felesége azonban két tehén árának megfelelő pénzzel megvesztegette a csendőröket és sikerült kiszabadítania. Később újabb kereskedőket raboltak ki és gyilkoltak meg, ezek elkövetésével is Szjuhajt gyanúsította a cseh rendőrség.
 
1921 tavaszán öccse, Juraj (vagy Jurij) is csatlakozott a bujkáló Mikolához. 1921. május 21-én Suhaj lelőtte Oldřich Hrabal csendőrőrmestert. A gyilkosság után a cseh hatóságok háromezer koronás jutalmat, a helyi zsidó közösségek pedig további harmincezer koronát ajánlottak fel a kézre kerítéséért. Külön csehszlovák katonai egységet is vezényeltek Alsókalocsára a betyár felkutatására. Az elfogásukra tett erőfeszítések ellenére további rablásokat követtek el. Július elején további egy századnyi csendőr érkezett az elfogására. Végül saját társai végeztek vele. 1921. augusztus 16-án bandájának három tagja látogatta meg az erdőben bujkáló testvérekheztestvéreket, majd a jutalom reményében mindkettőjüket baltával agyonverték. Végül a felajánlott jutalmakat nem fizették ki. Sírja az alsókalocsai temetőben található. Rajta egy felfordított, feneketlen vödör áll, amely a sírra helyezett gyertyákat óvja a széltől.
 
Mikola meggyilkolása után,1921 decemberében született meg Anna nevű lánya, aki 2006-os haláláig Alsókalocsán élt (férje után Anna Stajerova néven). Suhaj betyár felesége, Erzsike később házasságot kötött korábbi szomszédjukkal, egy Derbak nevű emberrel. Erzsike 1988-ban hunyt el.