„Vajda György (történész)” változatai közötti eltérés

Vajda (Weisz) Henrik (1880–1933) magánhivatalnok, kereskedő és Weisz Amália (1887–?) gyermekeként született [[Zsidók|zsidó]] családban.<ref>{{Cite web |url=https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:S3HY-DBGS-BVN?i=24 |title=Szülei házasságkötési bejegyzése a Budapest II. kerületi polgári házassági akv. 74/1908. folyószáma alatt |accessdate=2020-12-29}}</ref> Közép- és felsőfokú tanulmányait az [[Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem|Országos Rabbiképző Intézet]] növendékeként kezdte, ahol [[Blau Lajos]] és [[Heller Bernát]] előadásait hallgatta, míg a [[Eötvös Loránd Tudományegyetem|Budapesti Tudományegyetemen]] a keleti tanulmányokba való bevezetést [[Németh Gyula (nyelvész)|Németh Gyulától]] kapta.

1928-ban Párizsba utazott, ahol a [[Séminaire Israélite]] hallgatója lett, s végleg letelepedett az országban. 1931-ben lépett tanári pályára korábbi iskolájában, s ugyanebben az évben megkapta a francia állampolgárságot. 1933-ban csatlakozott a ''Revue des Études Juives'' folyóirat szerkesztőbizottságához. 1937-től az [[École pratique des hautes études]] előadójaként dolgozott. Megszakítással tanított az intézményben, miután a [[második világháború]] alatt [[Le Chambon-sur-Lignon]]-ba menekült. 1940 és 1944 között latint és görögöt tanított a településen található École Nouvelle Cévenole-ben. 1940-ben fölvették az Institut de Recherche et ďHistoire des Textes intézményébe, miközben a Bibliotheque Nationale kézirattárában dolgozott.

1954 és 1979 között az École Pratique des Hautes Etude tanulmányi igazgatója lett. 1970-ben kinevezték az Université de la Sorbonne Nouvelle professzorává.

Kutatásai révén a zsidó-arab kapcsolatok legrangosabb tudósává vált. Szövegkiadásaival, fordításaival, monográfiáival nagymértékben vitte előre a karaizmus, a középkori zsidó és arab filozófia, valamint a kabbala kutatását.