„Kínai Kommunista Párt” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Visszaállítottam a lap korábbi változatát 2001:4C4C:1C99:E900:0:0:0:1001 (vita) szerkesztéséről Crimea szerkesztésére
Címke: Visszaállítás
40. sor:
A KKP erősen hierarchikus szervezet, s felépítését tekintve különböző szintjei megfelelnek a [[A Kínai Népköztársaság államszervezete|kínai államszervezet]] szintjeinek. Ez azt jelenti, hogy ugyanúgy, mint a kormányzatban, a pártapparátusban is megkülönböztethető a központi, a tartományi, a megyei és a járási szint (az egyes városok szintje a város rangjától függően ezeknek a szinteknek felelhet meg). Emellett létezik egy ötödik szint is, az úgynevezett „egységek” (danwei) szintje, ez a legalacsonyabb szervezeti egység, amelyben pártszervezet működik. Az „egység” általában munkahelyet jelent, például gyárat, szövetkezetet, kutatóintézetet, diákok esetén iskolát, illetve munkanélkülieknél a lakóhelyi bizottságot. A danweinek hagyományosan jóval nagyobb befolyása van az emberek sorsára, mint más kultúrákban a munkahelyeknek: a fizetés mellett ez biztosíthatja a lakást, a természetbeli juttatásokat, az egészségügyi ellátást, vezeti az ember személyi aktáját, különböző engedélyeket adhat ki vagy tagadhat meg (például házasság, válás). Emiatt a danwei-beli pártszervezeteknek igen jelentős hatalma van az emberek felett. Ugyanakkor a „reform és nyitás” kezdete óta a danwei-rendszer bomlásnak indult, s ez hozzájárult ahhoz, hogy a pártnak a társadalom feletti uralma némileg csökkent.
 
A párt különböző szintű szervei hasonló elven épülnek fel, mint az állami szervek. Minden szinten létezik egy viszonylag nagy létszámú testület, amely ritkán ülésezik, de elvben a legnagyobb hatalommal rendelkezik. Ennek van egy kisebb bizottsága, amely a fontosabb tagokat tömöríti, s valamivel gyakrabban összeül. Ezen kívül létezik egy még szűkebb körű testület, amely az adott szint legfontosabb néhány személyiségéből áll. Elviekben minél nagyobb egy testület, annál nagyobb a hatalma; valójában ennek az ellenkezője igaz: a legkisebb csúcstestület rendelkezik a legnagyobb hatalommal, s a nagyobb bizottságok, gyűlések munkája gyakran kimerül e szűk testület döntéseinek jóváhagyásában. Ezen az elven működnek például a különböző szintű népi gyűlések, illetve a KKPKKK szervei is. Az alábbiakban csak a KKP központi szerveit mutatjuk be.
 
A párt legfontosabb testülete – elméletileg – az országos pártkongresszus. Ez a legnagyobb létszámú párttestület, a legutóbbi néhány alkalommal a küldöttek létszáma 1500 fő körül mozgott. Mao alatt igen rendszertelenül ülésezett, {{kínai|[[Teng Hsziao-ping|Deng Xiaoping]]|[[Teng Hsziao-ping]]}} reformjainak kezdete óta ötévenként ül össze. A párkongresszus nagyszabású, ünnepélyes eseménynek számít, ez határozza meg a KNK következő években követendő politikáját, illetve elvileg ez választja meg a Központi Bizottságot a következő kongresszusig.