„Francesco Dandolo” változatai közötti eltérés

 

 

}}

 

'''Francesco Dandolo''' {{szülhal}} a [[Velencei Köztársaság]] ötvenkettedik [[dózse|dózséja]].

 

Elődjének, [[Giovanni Soranzo|Giovanni Soranzónak]] [[1328]]. december 31-én bekövetkezett halála után [[1329]]. január 4-én választották dózsévá. Francesco Dandolo, aki ekkor követ volt [[XXII. János pápa|XXII. János]] [[pápa (egyházfő)|pápa]] [[avignon]]i udvarában egy [[Flandria]] felé tartó utazása során értesült megválasztásáról. Azonnal visszatért [[Velence (Olaszország)|Velencébe]], ahol feleségével Elisabetta Contarinivel nagy ünnepség keretében vonult be a városba. Már [[V. Kelemen pápa]] idejében is Velence követeként tartózkodott Avignonban és jelentős szerepe volt abban, hogy a pápa [[1313]]-ban feloldotta a várost az [[egyházi átok]] alól. Politikai karrierje mellett érdekelte az irodalom is, a források szerint ő maga is írt, de műveiből semmi nem maradt ránk. Ő volt az első dózse, aki figyelmet fordított Velence szárazföldi területeire is. A város hatalma [[Mestre|Mestréig]] sem terjedt, ezenkívül [[Verona (Olaszország)|Verona]] és [[Padova]] egyre nagyobb hatalmú urai veszélyeztették biztonságát. A veszély akkor vált kézzelfoghatóvá, amikor [[Cangrande della Scala]] Verona ura [[1327]] és [[1329]] között elfoglalta [[Feltre|Feltrét]], [[Belluno|Bellunót]] és [[Vicenza|Vicenzát]], megfosztotta hatalmától [[Marsilio da Carrara|Marsilio da Carrarát]] Padova addigi urát (bár meghagyta a város élén, mint helytartóját), és vámhivatalt állított fel Mestrében ami közvetlenül sértette Velence kereskedelmi érdekeit. Cangrande della Scala Dandolo dózse megválasztásának évében meghalt, és kezdetben úgy tűnt, hogy utódával, [[II. Mastino della Scala|II. Mastino della Scalával]] egyezségre jutnak. Mastino és Velence között korábban baráti viszony volt, [[1326]]-ban a város tiszteletbeli patrícius címet adományozott neki. Cangrande halála után azonban Mastino fontosabbnak tartotta a hódítások folytatását. Elfoglalta [[Parma|Parmát]], [[Brescia|Bresciát]] majd [[Toszkána|toszkán]] területekre hatolt be és megszerezte [[Lucca]] városát is. Ezenkívül akadályozni próbálta a velencei kereskedőhajók szabad mozgássát is és sólepárlókat létesített a velencei lagúna bejárata mellé. [[1336]]-ban [[Firenze]], [[Perugia]], [[Siena]] és [[Bologna]] szövetséget kötött Velence ellenében. A háború 1336 május 28-án kezdődött. Velence zsoldosok felfogadása helyett elrendelte az általános hadkötelezettséget, amely szerint minden húsz és hatvan év között fegyverforgatásra alkalmas férfinak csatlakozni kellett a hadsereghez. Így a város körülbelül negyvenezer fős haderővel rendelkezett. A hadszíntér [[Teviso|Trevisótól]] Padováig terjedt, a harcok váltakozó sikerrel folytak. 1337-ben [[Azzo Visconti]], [[Obizzo d'Este]] és [[Luigi Gonzaga]], [[Milánó]], [[Ferrara]] és [[Mantova]] urai úgy döntöttek, hogy hogy véget kell vetni a veronai Scaliger (della Scala) család hatalmi törekvéseinek, ezért csatlakoztak Velencéhez. Így Mastino területeit több irányból is támadták, ezért megpróbálta a lehető legkisebb veszteséggel lezárni a háborút. Megbízta Marsilio da Carrarát a velenceiekkel való tárgyalással, aki viszont titokban megegyezett Dandolo dózséval, hogy Padova velencei kézbe adásáért cserébe visszakapja a város feletti uralmát. Padovát 1337 júliusának végén foglalták el a velencei csapatok. A Carrarák visszakapták hatalmukat, ezenfelül [[Monselice]], [[Este (település)|Este]], [[Cittadella]] és [[Bassano]] urai lettek. Cserébe garantálták területükön a velencei kereskedelem zavartalanságát ezenkívül ígéretet tettek Velence szárazföldi területeinek védelmére támadás esetén. Mastino ekkor [[IV. Lajos német-római császár]]hoz fordult segítségért aki az érdekében követséget küldött Velencébe, de Dandolo dózse nem volt hajlandó engedményeket tenni. A tárgyalások végére Mestre is Velencei fennhatóság alá került, Trevisóban pedig a dózse Marino Foscarinit és Jacopo Trevisant nevezte ki helytartónak. Mastino Veronába menekült ahol sikerült uralmát megtartania. A harcokat lezáró békeszerződést [[1339]] január 24-én írták alá a [[Szent Márk-székesegyház]] főoltáránál. A szerződés garantálta Marsilio da Carrara megszerzett jogait, Trevisót velencei területnek nyilvánította, és Firenzének juttatott néhány kisebb jelentőségű kastélyt. Lucca városa veronai fennhatóság alatt maradt, ami a későbbiekben feszültséget okozott Firenze és Velence között. [[Treviso]] megszerzése fontos eleme volt Velence későbbi terjeszkedésének, ezenkívül garantálta a szárazföldi kereskedelem biztonságát. Francesco Dandolo dózse még a békekötés évében, 1339-ben meghalt és a [[Santa Maria Gloriosa dei Frari]]-templom káptalantermében temették el.

{{Dózsék|előző=[[Giovanni Soranzo]]|