„Napkitörés” változatai közötti eltérés

Ismeretes, hogy a [[protuberancia|nyugodt protuberanciák]] mindig a kétféle mágneses polaritást elválasztó ''semleges vonalak'' vonalak fölött találhatók, vagyis az erővonalak egyik oldalukon kibújnak a Napból, a másikon visszabújnak a Napba. Ennek következtében a lebegő protuberancia fölé lugasszerű ''mágneses árkád'' borul. Az anyag kiszabadulásához vagy ennek az árkádnak a tetejét kell a végtelenségig megemelni, vagy valahogyan szét kell azt nyitni. A szóba jöhető folyamatokra nézve erős megkötést jelent az ún. ''Aly-Sturrock-sejtés'', mely szerint adott kétpólusú (tehát pl. az árkádéhoz hasonló) felszíni mágneses téreloszláshoz tartozó lehetséges [[Nap#Korona|erőmentes tér]]konfigurációk közül a nyílt térszerkezet (csupa függőleges erővonal) a legnagyobb energiájú.

* '''Fluxussemlegesítési''' (ang. ''flux cancellation'') '''modell'''. ([[#refLow1977|Low 1977]], [[#refAmari2000|Amari et al. 2000]]) Ez a modell azon alapszik, hogy egyes esetekben a kitörések idején a semleges vonal két oldalán az északi ill. déli polaritású mágneses elemek láthatólag befelé mozognak, és a vonalon találkozva semlegesítik egymást. (A "semlegesítés" pusztán a megfigyelés oldaláról írja le a jelenséget - fizikailag ez jelenthet akár mágneses átkötődést, akár a felszín alá történő lehúzódást, akár a kétféle polaritás kis léptékeken való elkeveredését.) Ez azt eredményezi, hogy az elemekhez kötődő mágneses erővonalak elveszítik felszíni talppontjaikat, és a légkörben "lebegő", dugóhuzószerű alakzatot vesznek fel. A dugóhúzó belsejében található a nyugodt protuberancia. Ha a semlegesítés tovább folytatódik, a protuberancia a számítás szerint egyre magasabbra kerül, míg egy ponton az egyensúlyi konfiguráció lehetősége megszűnik, és a protuberancia elszáll. Ebben a modellben az elszálló koronaanyag alatt zajló mágneses átkötődés, tehát a fler, csak következménye az anyagkidobódásnak. Mivel a folyamat során a felszíni mágneses téreloszlás folyamatosan változik, az Aly-Sturrock tétel itt érvénytelen.

*'''Kitörési''' (ang. ''breakout'') '''modell''' ([[#refAntiochos1998|Antiochos 1998]]). Ez az elképzelés nem két-, hanem négypólusú felszíni töltéseloszlást tesztételez fel, melyben a mágneses árkád fölé másik, ellentétes irányítású külső árkád borul. A két árkád határfelületén, fent bekövetkező [[mágneses átkötõdés]] a térszerkezetet megnyitja, szabad utat biztosítva az elszálló protuberanciának ill. a koronakidobódásnak. Mivel a téreloszlás nem kétpólusú, az Aly-Sturrock tétel itt nem feltétlenül érvényesül.

*'''Tekeredési instabilitásos''' (ang. ''kink instability'') '''modell''' ([[#refTorok2004|Török & Kliem 2004]]). Ez a háromdimenziós modell abból indul ki, hogy a nyugodt protuberancia már egy dugóhúzószerű mágneses képződmény, vagyis egy csavart fluxuscső belsejében van, ami akár a fluxussemlegesítődéssel is képződhetett. Ha a fluxuscső tovább csavarodik a saját tengelye körül, akkor a saját tengely körüli csavarulat egyre inkább tekerületté (vagyosvagyis a cső egészének egy rajta kívüli tengely körül való, [[telefonzsinór]]-szerű föltekeredésévé) alakul, majd egy kritikus ponton instabilitás lép fel, a cső teteje megállíthatatlan, gyorsuló emelkedésbe és tágulásba kezd. A háromdimenziós szerkezet miatt ezt a felette fekvő árkád sem feltétlenül gátolja meg, elég, ha egy ponton szétnyílik.