„Lineáris gyorsító” változatai közötti eltérés
[nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a átfogalmazás |
→Lineáris gyorsítók fejlődése: magyarítás, linkek, korr, átfogalmazás, német szöveg ki |
||
2. sor:
== Lineáris gyorsítók fejlődése ==
[[Kép:Wideroe linac hu.svg|300px|bélyegkép|
A részecskéket korábban egyenáramú gyorsítókkal gyorsították, hamarosan kiderült azonban, hogy így nem lehet tetszőlegesen nagy energiákat elérni. Ha a feszültséget egy bizonyos érték fölé emeljük, akkor [[koronakisülés]] jön létre, és az így elveszett töltést folyamatosan pótolni kell.
Ezért terelődött a figyelem a [[váltakozó
▲[[Kép:Wideroe linac hu.svg|300px|bélyegkép|Prinzipieller Aufbau eines Linearbeschleunigers nach Ising und Wideröe]]
▲Ezért terelődött a figyelem a váltakozó feszültséget használó [[rezonanciagyorsítók]]ra. A váltakozó áramú lineáris gyorsítót [[Gustav Ising]] javasolta, és először [[Rolf Wideröe]] építette meg [[1928]]-ban. Ez a gyorsító több gyorsítóelemből, úgynevezett ''driftcső''ből áll. A driftcsövek között hézagok vannak, amelyben ez [[elektromos mező]] iránya rendszeresen változik olyan ütemben, hogy az odaérkező részecskét mindig gyorsítsa, ezáltal a [[mozgási energia|mozgási energiáját]] viszonylag kis lépésekben össze tudja szedni. Amíg a driftcsövekben tartózkodik, addig nem hat rá erő, mivel az [[Faraday-kalitka]]ként viselkedik. Ilymódon olyan energiára lehet gyorsítani a részecskét, amely egyetlen gyorsítóelemmel nem érhető el.
[[David H. Sloan|Sloan]], [[Ernest Lawrence|Lawrence]], [[1931]]
A lineáris gyorsítók egészen addig nem voltak túlzottan sikeresek, míg 1945-ben egymástól függetlenül [[Edwin McMillan|McMillan]] és [[Vekszler]] fel nem fedezték a [[fázisstabilitás]] elvét. Az első komolyabb lineáris gyorsítót [[1948]]-ban építették az [[Egyesült Államok]]ban, mely 68 [[elektronvolt|MeV]]-es protonenergia elérésére volt képes. [Angeli, 37. old]
== Lineáris gyorsítók felhasználása ==
|