„Szlovák Nemzeti Színház” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Javítások
2. sor:
A '''Szlovák Nemzeti Színház''' az egyik legjelentősebb kulturális intézmény [[Szlovákia|Szlovákián]]. Létrejöttét [[1920]]-tól röviddel [[Csehszlovákia]] megalakulása utánról számítják. Székhelye [[Pozsony]].
 
A mai ún.úgynevezett közszolgálati színház, ami annyit tesz, hogy államilag finanszírozott, állandó színpaddal, társulattal és sokrétű repertoárral rendelkezik,. 3 fő elemből tevődik össze: színművészet, opera és balett. [[2007]]-ben a korábban több helyen tevékenykedő társulatai átköltöztek a Nemzeti Színház új épületébe a Pribina utcába a Dunaparton. Az új épületben helyet kapott mindhárom társulatnak van saját előadóterme, ill.illetve kisérletikísérleti stúdiót is létrehoztak. Összesen kb.körülbelül 1700 férőhelyet tudnak biztosítani az érdeklődők számára. A Nemzeti Színház korábbi "régi épületét" a társulatok felváltva továbbra is használják. A színházi szezon szeptembertől júniusig tart és a színházi társulatot kivéve, mely hétfőn nem tart előadásokat, minden nap várják a műkedvelőket.
 
==Története==