„A firenzei Camerata” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Bot: következő hozzáadása: no:Florentinske musikkreform |
|||
13. sor:
A két Cameratának három, egymással állandó versengésben álló, kiemelkedő zeneszerzője volt: Giulio Caccini, Jacopo Peri és Emilio de’Cavalieri. A versengés oka az volt, hogy kié lesz az elsőbbség az „énekelt színjátszás” irányelv megvalósításában.
Az opera születésének törvényessé vált évszámát 1600-ra teszik, a ''Rappresentatione di anima et di corpo'' bemutatásának az időpontjára, azonban ha figyelembe vesszük Jacopo Corsi 1594-es, zárt körű ''Dafné'' bemutatóját, a kezdeteket
[[Fájl:Caccini - le nuove musiche.jpg|bélyegkép|balra|220px|Gabriello Chiabrera szövegkönyvére írt Caccini mű:''Il rapimento di Cefalo'' borítója (Marescotti kiadása, Firenze, 1600)]]
A Dafnénál még nagyobb visszhangot kapott mű Rinucci ''Euridicé''je volt, melynek a zenéjét ugyancsak Peri szerezte. A darab [[Medici Mária]] és [[IV. Henrik francia király]] esküvőjére készült. A darabot 1600. október 6-án adták elő, a Palazzo Pettiben a pásztormesét, két káprázatos díszlettel. Az opera rendkívüli sikert aratott. Ugyanekkor jelent meg a zenei életben Peri vetélytársa, Giulio Caccini, aki korábban a Peri–féle Euridicében írt már két számot (Euridice és a pásztor áriája és az „Al canto, al ballo” kezdetű kórus) és Rinucci azonos szövegét zenésítette meg. Ezzel egyidőben Caccini is feltűnt, és ugyancsak Medici Mária esküvőjén Gabriello Chiabrera szövegkönyvére írt ''Il rapimento di Cefalo''val. Ez a költő is a Camerata tagja volt, ugyanekkor a [[madrigál]]szerzők nagy kedvence. Az előadást a Palazzo Vechióban rendezték, több mint száz énekes énekelt benne. A darab zenéje mára elveszett, kivéve egy kórust, amit Caccini ''Le Nuove Musiche'' (1601) című gyűjteményében közzétett. De fennmaradt egy leírás az ifjabb Michelangelótól, melyben „angyali hangokról” olvashatunk, és arról, hogy a „zene kellemmel utánozva a puszta beszédet, nem rejti el a harmónia mögé a szavak jelentésének érthetőségét”; továbbá beszél „egy nagy rejtett hangszeregyüttesről” (ezeknél az első előadásoknál a zenészek általában rejtve voltak a közönség elől) és sokk részletet közöl a díszletről meg a jelmezekről.
| |||