„Epigoneion” változatai közötti eltérés

Az '''epigoneion''' ([[Ógörög nyelv|ógörög]] έπιγονείον) [[ókor]]i [[pengetős hangszer]]. A [[Kr. u. 2. század]]ban élt [[Pollux (grammatikus)|Pollux]] a [[szimikion]] nevű 35 húros hangszerrel együtt említi, de attól eltérően 40 húrosnak írja le.<ref>Thomas J. Mathiesen (1999.) 270. o. szerint ''Onomasticon'' 4.59.</ref> [[Athénaiosz (író)|Athénaiosz]] [[Juba (grammatikus)|Jubára]] hivatkozva a hangszer nevét a [[Kr. e. 6. század]] második felében élt [[Sziküón]]i [[Epigonosz (zenész)|Epigonoszra]] vezeti vissza, aki szerinte a hangszert pengető nélkül, az ujjaival szólaltatta meg, és nevét annak ellenére megtartotta, hogy Juba idejében már függőleges [[pszaltérion]]ként használták.<ref>Thomas J. Mathiesen (1999.) 270. o. szerint ''Deipnosophistai'' 4.81.</ref>

Feltételezések szerint<ref>M. L. West (1992.) 78. o. szerint Curt Sachs felvetése</ref> az epigoneion a lapciterák családjába tartozhatott, vagyis egy széles, lapos hangdoboz fölött a hangszertetővel párhuzamosan kifeszített húrjai voltak. Az a kitétel, hogy a későbbiekben függőleges helyzetben használták, arra utal, hogy eredetileg vízszintesen, talán ülve a térdekre helyezve szólaltatták meg.<ref>Andrew Barker (2007.) 80. o.</ref> Három későbbi [[Római birodalom|római]] [[szarkofág]] [[dombormű]]vén felismerhetőek játék közben függőlegesen tartott, viszonylag kis méretű lapciterák, de csak 9–10 húrral. Elképzelhető, hogy az eredeti epigoneion nem zenei előadás céljára készült, hanem a hangsorok, hangközök tanulmányozására.<ref>M. L. West (1992.) 78. o.</ref>