„Hubble–Lemaître-törvény” változatai közötti eltérés

a
a
 
==Története==
2001-re a Hubble-állandó értékét a [[Hubble űrtávcső|Hubble nevét viselő űrtávcső]] mérései révén kb. 10% pontossággal sikerült megállapítani (72,0±8,0 km/s/Mpc). Ehhez az ún.a [[cefeida]] típusú pulzáló [[változócsillag]]ok vizsgálatára volt szükség. A cefeidák pulzációs periódusa jól leírható módon függ a csillagok [[abszolút fényesség]]étől - ez pedig a [[látszó fényesség]] ismeretében (megbecsülve a csillagközi fénygyengülés mértékét) lehetővé teszi a távolságbecslést.
 
1998-ban kiderült, hogy távoli [[szupernóva|szupernóvák]] vizsgálatai alapján az [[Univerzum]] gyorsulva tágul, amit egy ismeretlen eredetű, a [[gravitáció]]s vonzóerővel ellentétes hatású „erőhatás” létéhez kötöttek (ez az ún.a [[sötét energia]]). Ez azt is jelenti, hogy a Hubble-állandó értéke időben változik, s így nem tekinthető igazi konstansnak (a nagyon közeli ill.illetve nagyon távoli [[galaxis]]ok vizsgálatánál semmiképp) - ugyanakkor a [[kozmológiai modell]]ek kiszámításánál továbbra is fontos paraméter maradt.
 
A [[mikrohullámú háttérsugárzás]] fluktuációit vizsgáló [[WMAP űrszonda]] eredményei szerint a H<sub>0</sub> = 70,8 km/s/Mpc, a hibahatár pedig 1,6 vagy 4,0 km/s/Mpc (attól függően, hogy síknak vagy görbültnek vesszük-e az Univerzum geometriáját). Ez már pontosabb eredmény, ugyanakkor modellfüggő.
 
Az A. Riess (STScI / Johns Hopkins University) vezette kutatócsoport [[2009]]. [[május 7]]-én jelentette be egy pontosabb eredményt (Dr. Riess egyike volt azon kutatóknak, akik 11 évvel ezelőtt felfedték a gyorsuló tágulást). A kutatók ismét a Hubble űrtávcső képességeit vették igénybe, egy három lépcsős megfigyelési program során. A tudósok első lépésben ezúttal is cefeidák periódus-fényesség relációját használták fel (hét galaxis összesen 240 cefeida csillaga esetében) - azonban nem a látható fény, hanem a közeli [[infravörös]] sugárzás tartományában (az elmúlt években ugyanis kiderült, hogy utóbbi hullámhossztartományban kisebb hibafaktorokkal érvényes ez az összefüggés).
A hét galaxis egyike, az [[NGC 4258]] távolsága [[rádiócsillagászat]]i mérések révén jól ismert, így megfelelő beállítási pontként szolgált. A további hat galaxisban pedig - a cefeidák mellett - Ia típusú szupernóvák is találhatóak, melyek szintén fontos objektumok az extragalaktikus távolságbecslések során. Második lépésként a kétféle távolságmérési eljárás eredményeit hasonlították össze az említett hat galaxis esetében.