„I. al-Mutavakkil abbászida kalifa” változatai közötti eltérés

a
Bottal végzett egyértelműsítés: Zsidó –> zsidók
a (belsőlink jav)
a (Bottal végzett egyértelműsítés: Zsidó –> zsidók)
'''Abú l-Fadl Dzsaafar al-Mutavakkil''' ([[822]] márciusa – [[Mezopotámia]], [[Szamarra]], [[861]] decembere), [[al-Mutaszim]] fia volt az [[Abbászida-dinasztia]] tizedik [[kalifa|kalifája]] (uralkodott [[847]]-től haláláig). Melléknevének (al-Mutavakkil alá lláhi) jelentése: [Istenre] hagyatkozó. Testvérétől, [[al-Vászik kalifa|al-Vásziktól]] örökölte a trónt. Nevéhez fűződik a szakítás a [[mutazila|mutazilita]] vallási nézetekkel, illetve a híres, spirális [[szamarrai mecset]] építése. Meggyilkolásával tört ki az ún. [[szamarrai anarchia]], ami végzetesen meggyengítette a kalifátust.
 
Al-Mutavakkil trónra lépése előtt nem töltött be politikai szerepet, és elődeinél jóval kevésbé érdekelték a művészetek is (igaz, [[al-Buhturí]]t udvari költőjévé fogadta). Vallási tekintetben ráadásul erősen eltérő nézeteket vallott rokonainál, lévén a szunnita ortodoxia elkötelezett híve. Ennek jegyében trónra lépve eltörölte a [[mutazilita]] tant érvényre juttató [[mihna|mihnát]], véget vetve az [[Ahmad ibn Hanbal]] vezette [[ulema]] ellenállását [[827]] óta őrlő üldözésnek. A kalifa nem csak elhatárolódott a nem ortodox irányzatoktól, hanem kifejezetten ellenségesen viszonyult mindenhez, ami nem szunnita muszlim volt. [[848]]-ban magához rendelte a síiták egyik vezetőjét, a tizedik [[imám]]nak tekintett [[Alí al-Hádí]]t, akit kisfiával együtt házi őrizetbe helyezett fővárosában [[Szamarra|Szamarrában]]. A síiták számára megtiltotta [[al-Huszajn ibn Alí|Huszajn]] imám kerbelai sírjának zarándoklat-jellegű felkeresését. Több diszkriminatív intézkedést is hozott az egyébként védett [[keresztény]] és [[zsidók|zsidó]] alattvalókkal szemben is.
 
Al-Mutavakkil idején ütközött ki igazán az atyja által felállított, leginkább [[törökök|török]] származású lovasíjász erőket tömörítő rabszolgahadsereg hátránya. A fokozatosan felállított alakulatok állandó konfliktusban voltak a régebbi, [[Arabok|arab]] és [[horászán]]i erőkkel, de egymással is. Ez ahhoz a helyzethez vezetett, hogy a hadsereg vezetői nem merték megkockáztatni, hogy Szamarrát elhagyva elveszítsék udvarban szerzett pozícióikat, magukat riválisaik intrikáinak célpontjává téve. A központi hadjáratok így megritkultak, és legfeljebb kisebb belső lázadások leverésére szorítkoztak. Mindebből leginkább az ismét megerősödő [[Bizánci Birodalom]] tudott hasznot húzni, amelynek flottája [[853]]-ban és [[859]]-ben [[Damietta]] [[egyiptom]]i tengeri támaszpontját támadta, és az [[anatólia]]i határon is sorra foglalta el az erődöket a muszlimoktól.
117 228

szerkesztés