„Második thorni béke” változatai közötti eltérés

A [[Német Lovagrend]] és [[Lengyelország]] közt dúló [[tizenhárom éves háború]]t lezáró békeszerződés, közismertebb nevén második [[Toruń|thorn]]i béke (az elsőt [[1411]]-ben kötötte a rend és a [[Lengyelország]]-[[Litvánia]]). Ebben a lovagok lemondtak teljes [[Kelet-PomerániárólPomeránia|Kelet-Pomerániá]]ról, Nyugat-Poroszországról[[Poroszország]]ról, a kulmi[[kulm]]i és ermlandi[[Warmia|ermland]]i (warmiai[[warmia]]i) püspökségekről, [[Danzig]] (Gdańsk), Thorn (Toruń), [[Neustadt Elbing]] ([[Elbląg]]), [[Michaelu]] városokról, a székhelyről [[Marienburg]]ról és több várról. Ezek mint [[királyi Poroszország]] kerültek a [[Lengyelország|Lengyel KirálysághozKirályság]]hoz.

A Lovagrend ezentúl hűbéri esküt volt kénytelen tenni a lengyeleknek[[Lengyelország|lengyelek]]nek, flottájukat elvették, és külpolitikát már nem folytathattak, ennek tetejébe az eddig kizárólag németekből álló rend kénytelen volt [[Lengyelország|lengyel]] nemzetiségűek is felvenni.

A [[15. század]] végén a lovagrend a [[Német-római Birodalom]] területéről való [[választófejedelmeket]], hercegeket és őrgrófokat tett meg nagymesternek, remélve, hogy támogatást nyernek a [[Lengyelország|lengyel]] bekerítés ellen; köztük volt [[Brandenburgi Albert]], teljes nevén [[Brandenburgi Albert|Albrecht von Hohenzollern Brandenburg-Ansbach]] ([[1510]]–[[1525|25]]).