„A halál gyanújelei” változatai közötti eltérés

 

==Hullajelenségek==

Azon gyakran igen nagy jelentőségű tévedések, melyek a holttestben észrevett elváltozásoknak nem valódi forrásból való származtatásában állnak, leggyakrabban a hullajelenségeknek, mint ilyeneknek fel nem ismerésében és félremagyarázásában gyökereznek. Ha már a kórboncolóra nézve is igen szükséges ismerni azon elváltozásokat, melyek a holttestben vonaglás alatt a halál után és a rothadás folytán jönnek létre, mennyivel inkább áll ez az igazságügyi orvosszakértőre nézve, aki vizsgálatát néha ugyan az éppen meghalt egyénen, de gyakran oly halotton kénytelen végezni, mely a rothadás előrehaladott állapotában van. Egész gyűjteményét mutatja a rothadás által létrehozott tüneteknek, melynek tüzetes ismerete nélkül az adott esetben a valóságnak megfelelő földerítés igen gyakran hajótörést szenved. Ehhez járul még ezen tüneteknek fontossága másik okból is, nevezetesen hogy e tünetek és az ezek kifejlődését és lefolyását módosító körülmények ismerete képezi az alapot, melyen azon, az igazságügyi orvostani gyakorlatban gyakran rendkívül fontos kérdés eldöntése lehetséges, hogy mennyi idő telt el a halál bekövetkezte óta. Ugyan ezen kérdés szükségessé teszi nem csupán a rothadás által okozott elváltozásoknak, hanem mindazon tüneteknek ismeretét is, melyek az élet kialvásának pillanatától kezdve a halotton észrevehetők. A hullajelenségeket három csoportra oszthatjuk: az első csoportban a vonaglás alatt létrejövő alaki eltérések, a második csoportban az élet megszűnése és a rothadás kezdete közé eső tünetek – ilyen pl.: a hullamerevség, hullafoltok, hullai sápadtság stb.-, a harmadikban a rothadás által előidézett elváltozások tartoznak.

A halál bekövetkezésének idejét a három legfontosabb életműködésnek, az agy, tüdő, szívműködésnek a végleges megszűnése jelzi. A legpontosabb fogalmat Genersich adta: „ A szervezet halála az agy-és a gerincvelői idegrendszer végső és teljes bénulása, melynek következtében a légzés és a szívverés és minden élettani működés a minimumra száll le és rövid idő múlva teljesen megszűnik”. Ennek lehetőleg korai megállapítása, ami nem egyszer a halál prioritásának kérdésével van összefüggésben igen nehéz feladat, mert az említett szerveknek a működését, főleg, ha az kórosan csökkent, egyszerűbb vizsgáló módszerekkel igen nehéz ellenőrizni. A halál pillanatában az arcvonások nyugodt kifejezést mutatnak, azokon fájdalomnak, indulatnak semmi jele nem mutatkozik, ezt risus sardonicusnak nevezzük. Bizonyos esetekben a halott élő benyomását keltheti: így szén-monoxid mérgezettek hullája üde piros színű, élénkvörös hullafoltokkal tarkított, viszont más esetekben az élő súlyos senyvesztő betegség következtében leromlott szervezetű, ágyában behunyt szemekkel mozdulatlanul fekvő egyén halott benyomását keltheti. Tehát nem elég a holttest egyszerű megszemlélése, ezért fontos az agy, tüdő és a szívműködés megszűnésének vizsgálata. A mai vizsgálómódszerekkel könnyen megtudjuk ezeket vizsgálni: EEG, EKG, angiograph stb. A szívműködésről a szív feletti hallgatódzással és az érverés tapintásával győződhetünk meg. Hysteriásokon, bódító szerrel mérgezetteken, agyrázkódottakon, sok vért vesztett, elektromos árammal sújtott egyéneken gyakran olyan gyenge a szívműködés, hogy sem hallgatódzással, sem az érverés tapintásával nem tudjuk érzékelni, amiből a vizsgáló tévesen a halál beálltára következtethet. A tudományos szakirodalom rengeteg esetet ismer, amelyben az orvos megállapította a halál bekövetkezését s az illető egy idő múlva magához tért. Ezt az állapotot tetszhalálnak nevezzük. Sajnos sokszor megesett az, hogy élve temették