„Adaptív radiáció” változatai közötti eltérés

A közös ősök utódai különböző földrajzi egységekbe terjednek szét (radiáció) és azok egymástól és egykor volt élőhelyükétől is eltérő körülményeihez alkalmazkodnak (adaptáció). A folyamatot jelentősen elősegíti, ha valamilyen okból megszűnik az egyes közösségek kapcsolata, kereszteződésük lehetősége. Ennek legegyszerűbb és [[Charles Darwin]] [[Galapagos-szigetek|galapagosi]] [[földipinty]]ei óta a legjobban tanulmányozott esete a földrajzi izoláció. Az izoláció jelentőségét először [[David Lack]] fejtette ki egy [[1953]]-as [[Scientific American]] cikkben, amiben a Darwin-pintyek mellett a [[hawaii]] [[gyapjas madarak]]at vizsgálta, különösképpen a [[sarlós félcsőrű]]t (''Hemignathus procerus''). Következtetése szerint a szigetlakó életmódú fajok zöme produkálja az ''adaptív radiáció'' jelenségét. Ezen evolúciós eseménysorra ma már sok példa ismeretes a [[Viktória-tó]] halaitól kezdve az emlősfogazaton megjelenő negyedik csúcsig.