„Német Kelet-Afrika” változatai közötti eltérés

A gyarmat alapjait [[Carl Peters]] teszi le, aki a kor szokásai szerint a törzsfőnököktől, szultánoktól a földet "szerződésekkel"„szerződésekkel” vásárolja meg. Így hamarosan 2 5002500 km² tulajdonosa lesz. Ahol az ajándékok és pénz nem vezetett eredményre, ott a fegyverek szava az, ami a németek kezébe adta a földet. Mindezeket természetesen a [[Társaság a német gyarmatosításért]] (németül ''Gesellschaft für deutsche Kolonisation'') szervezet égisze alatt történtek, amit Peters maga alapított 1884-ben. Ezen társaságnak a német kormány garantálta egy oklevélben, hogy létrehozhat egy [[protektorátus]]t a területen.

Miután a [[zanzibár]]i [[szultán]] tiltakozását fejezte ki Peters munkálkodása ellen (tekintve, hogy a szárazföldi rész Zanzibár fennhatóágafennhatósága alá tartozott) a német kormány öt hadihajót küldött a vita rendezése érdekében. A szultán visszavonta a tiltakozását azt követően, hogy a német hadihajók a palotáján tartottak lőgyakorlatot.

Ezt követően a németek gyorsan jogot formáltak [[Bagamoyo]], [[Dar es-Salaam]] és [[Kilwa]] területére. Erre a sietségre azért volt szükség, hogy biztosítani tudják a "Karavánok„Karavánok utcáját"utcáját”, egy folyosót a terjeszkedésnek és a kereskedelemnek. Az európai terjeszkedés ellen 1888-ban tört ki az [[Abushiri-felkelés]], amit a következő évben levertek [[brit]] segítséggel. A [[Heligoland-Zanzibár egyezmény]] megkötésével hozzávetőlegesen meghúzták Német Kelet-Afrika határait 1890-ben. A végleges határok megállapítása viszont csak 20 év múlva történt meg.

Már egy év múlva, 1895-ben kirobbant a [[Maji Maji háború]], ami aztán a kormányzói székébe került [[Gustav Adolf von Götzeng]]nek a kormányzói székébe került. De a botrányok tovább folytatódtak, miután kiderült a gyarmatosítás brutalitása és tisztességtelen mivolta az óhazában. Ezek hatására az új kormányzó, Bernhard Dernburg a legnagyobb odafigyeléssel irányította a területet és 1907-es kinevezését követően kivételes empátiával viseltetett az őslakosokkal szemben 1907-es kinevezését követően. Ennek a politikának azután az [[Elsőelső világháború]] vetett véget.

A felkelők vezére [[Abushiri ibn Salim al-Harthi]] volt, akit mind az arabok, mind a helyi törzsek támogattak. Őt aztán egy árulás juttatta a németek kezére és 1888. decemberében nyilvánosan fel is akasztották. A forrongásnak végül 1891. elején vetett véget a német és az angol tengeri blokád. Az eseményekről Németországban csak akkor értesültek, amikor a megbízott hazaérkezett jelentést tenni.

A felkelők kezdetben távoli német állomásokat támadtak meg és gyapot földeketgyapotföldeket gyújtottak fel. Később már missziókat és kisebb helyőrségeket is megrohamoztak. Az áldozatok között volt, többek között a helyi püspök is. Ahogy egyre nőtt a lázadók létszáma, úgy nőtt a lehetősége, hogy a németek elvesztik legnagyobb gyarmatukat. Ezt megakadályozandó, a kormányzó Németországból kért csapatokat, hogy helyreállítsa a rendet.<br>

Amint a várt erősítés megérkezett, rögtön támadásba lendültek. A támadás során elpusztították a lázadók falvait és termőföldjeit. A felkelést végül 1907. augusztusára sikerült leverni.<br>