„Első Tisza István-kormány” változatai közötti eltérés

a
forma
a (forma)
Az '''első Tisza István-kormány''' [[1903]]. [[november 3]]-án alakult és mandátuma [[1905]]. [[június 18]]-án járt le. A [[Tisza István]] vezette kabinet gyakran erőszakos tevékenysége addig példátlan módon polarizálta a korabeli közvéleményt és gyakorlatilag egyenesen vezetett ahhoz, hogy mandátumának lejárta után közel [[Az 1905-ös magyarországi belpolitikai válság|másfél éven át húzódó belpolitikai válság]] alakult ki az országban, valamint az [[1875]]-től [[1905]]-ig folyamatosan kormányzó [[Szabadelvű Párt]] széteséséhez és megszűnéséhez vezetett.
[[Fájl:Tiszaistvan.jpg|right|thumb|200px|Tisza István]]
 
==Története==
E kormányhoz fűződik [[II. Rákóczi Ferenc]] hamvainak hazahozatala. Hosszú ellenzéki [[obstrukció]]t követően – Tiszának a [[házszabály]]-módosításra irányuló szándéka elengedése fejében – fogadta el a parlament az újonclétszám növelését. Tisza belügyminiszterként erőszakkal elfojtatta az [[1904]]. áprilisi országos vasúti sztrájkot, melynek szervezőit letartóztatták, a résztvevőket pedig a hadseregbe sorozták. Még ugyanennek a hónapnak a végén [[Bihar vármegye|Bihar vármegyében]] egy, a parasztok számára a szocialisták által szervezett brutálisan szétvert a csendőrség, az intézkedés harminchárom halálos áldozatot és több száz sebesültet követelt.
 
==A kormány tagjai==
 
[[Fájl:Tiszaistvan.jpg|right|thumb|200px|Tisza István]]
{|class="wikitable" style="font-size:95%" style="text-align:center"
!'''Tisztség'''
!|Név!!Párt
|-
!width=150|Név
|[[Magyarország kormányfőinek listája|miniszterelnök]] és belügyminiszter
!width=119|hivatal kezdete
!width=119|hivatal vége!!párt/szervezet!!megjegyzés
|-
!colspan="5" style="background-color: lightgrey;"|<center>'''[[Magyarország kormányfőinek listája|Miniszterelnök]]''' és '''[[Magyarország belügyminisztereinek listája|belügyminiszter]]'''
|-
| [[Tisza István]]
||[[1903]]. [[november 3.]] || [[1905]]. [[június 18.]] ||<center>[[Szabadelvű Párt]] ||
|-
!colspan="5" style="background-color: lightgrey;"|<center>'''[[Magyarország pénzügyminisztereinek listája|Pénzügyminiszter]]'''
|-
|[[Magyarország pénzügyminisztereinek listája|pénzügyminiszter]]
|[[Lukács László (politikus)|Lukács László]]
||[[1903]]. [[november 3.]] || [[1905]]. [[június 18.]] ||<center>[[Szabadelvű Párt]] ||
|-
!colspan="5" style="background-color: lightgrey;"|<center>'''[[Magyarország igazságügy-minisztereinek listája|Igazságügy-miniszter]]'''
| földművelésügyi miniszter
|-
| [[Tallián Béla]]
||[[SzabadelvűPlósz PártSándor]]
||[[1903]]. [[november 3.]] || [[1905]]. [[június 18.]] ||<center>[[Szabadelvű Párt]] ||
|-
|!colspan="5" style="background-color: lightgrey;"|<center>'''[[Magyarország honvédelmi minisztereinek listája|honvédelmiHonvédelmi miniszter]]'''
|-
| [[Magyarország honvédelmi minisztereinek listája|honvédelmi miniszter]]
|[[Nyiri Sándor]]
||[[1903]]. [[november 3.]] || [[1905]]. [[június 18.]] ||<center>[[Szabadelvű Párt]] ||
|-
!colspan="5" style="background-color: lightgrey;"|<center>'''[[A király személye körüli miniszterek listája|aA király személye körüli miniszter]]'''
| [[horvát–szlavón–dalmát tárca nélküli miniszter]]
|[[Cseh Ervin]]
||?
|-
|[[Tisza István]]
| [[Magyarország igazságügyminisztereinek listája|igazságügyminiszter]]
||[[1903]]. [[november 3.]] || [[1904]]. [[március 3.]] ||<center>[[Szabadelvű Párt]] ||
|[[Plósz Sándor]]
||[[Szabadelvű Párt]]
|-
| [[HieronymiKhuen-Héderváry Károly]]
| [[Magyarország kereskedelmi minisztereinek listája|kereskedelemügyi miniszter]]
||[[1904]]. [[március 3.]] || [[1905]]. [[június 18.]] ||<center>[[Szabadelvű Párt]] ||
| [[Hieronymi Károly]]
|-
||[[Szabadelvű Párt]]
|!colspan="5" style="background-color: lightgrey;"|<center>'''[[Magyarország vallás- és közoktatásügyi minisztereinek listája|vallásVallás- és közoktatásügyi miniszter]]'''
|-
| [[Magyarország vallás- és közoktatásügyi minisztereinek listája|vallás- és közoktatásügyi miniszter]]
| [[Berzeviczy Albert (politikus)|Berzeviczy Albert]]
||[[1903]]. [[november 3.]] || [[1905]]. [[június 18.]] ||<center>[[Szabadelvű Párt]] ||
|-
!colspan="5" style="background-color: lightgrey;"|<center>'''[[Magyarország földművelésügyi minisztereinek listája|Földmívelésügyi miniszter]]'''
|[[A király személye körüli miniszterek listája|a király személye körüli miniszter]]
|-
|''[[Tisza István]]'' – <small>1904. március 3-ig</small><br>[[Khuen-Héderváry Károly]]
| [[Tallián Béla]]
|''[[Szabadelvű Párt]]''<br>[[Szabadelvű Párt]]
||[[1903]]. [[november 3.]] || [[1905]]. [[június 18.]] ||<center>[[Szabadelvű Párt]] ||
|-
!colspan="5" style="background-color: lightgrey;"|<center>'''[[Magyarország kereskedelemügyi minisztereinek listája|Kereskedelemügyi miniszter]]'''
|-
| [[Hieronymi Károly]]
||[[1903]]. [[november 3.]] || [[1905]]. [[június 18.]] ||<center>[[Szabadelvű Párt]] ||
|-
!colspan="5" style="background-color: lightgrey;"|<center>'''[[Horvát-szlavón-dalmát tárca nélküli miniszter]]'''
|-
|[[Cseh Ervin]]
||[[1903]]. [[november 3.]] || [[1905]]. [[június 18.]] ||<center>? ||
|-
|}