|
Rudd [[SONOR]] dobokat és [[Paiste]] cintányérokat használ. Halálegyszerű "2/4-es" stílusa a zenekar hangzásának egyik fontos védjegye. Mindazonáltal a [[rock]] egyik leghúzosabb [[dob]]osa.
== Életrajz ==
'''Phil Rudd''' a [[melbourne]]-i [[Surrey Hillben]], [[1954]]. [[május 19.]]-én látta meg a napvilágot. Ruddot még a középiskolában fertőzte meg a [[dob]]mánia, és addig gyötörte az anyját, amíg az végül vett neki egy dobfelszerelést, abban bízva, hogy ez is csak múló hóbort lesz.
Miután 15 évesen ([[1969]]) otthagyta az iskolát, összespórolt egy kis pénzt, és vett egy olcsó [[dob]]készletet. Hivatalosan egyetlenegy leckét vett, nem tetszett neki az ötlet, hogy tankönyvből tanulja meg, hogyan kell szétverni a dobot. [[Ringo Starr]] mellett a példaképe a [[Free]]-ben és a [[Bad Company]]ben játszó [[Simon Kirke]], illetve a [[Mountain]]ből [[Corky Laing]] volt. Phil megtanult egy rakás [[Beatles]] számot. Megpróbált minél közelebb ülni a hangszórókhoz, hogy még hallja a zenét, és tudja tartani a ritmust az éktelen lármában, amit a [[dob]]okkal csinált.
Életének fordulópontját az a pillanat jelentette, amikor először hallotta a [[Small Faces]] '''Tin Soldier''' című számát. Ahogy [[Kenny Jones]] [[dob]]os belépett a rövid [[orgona]]futam után, attól mindig megborzongott. Először egy helyi bandában, a '''Mad Mole'''-ban kamatoztatta tehetségét, de közben a '''Krayne''' nevű kérészéletű hobbitrióba is beszállt, akikkel [[Led Zeppelin]], [[Uriah Heep]] és [[Deep Purple]] feldolgozásokat játszottak. Itt Rudd iskolai haverja, '''Geordie Leach''' basszusozott. A következő együttes a '''Charlemagne''' volt, [[1972]]-ben. Egy éves fennállásuk alatt [[Humble Pie]], [[Small Faces]], és [[Free]] számokat játszottak különböző kocsmákban meg házibullikon. Ezek mellett az együttesek mellett Ruddnak még maradt annyi ideje, hogy beálljon villanyszerelő-tanoncnak. A '''Smack''', ahová [[1973]]. [[június]]ában meghívták, már jóval komolyabb kísérlet volt. Néhány héttel Rudd érkezése után új énekest találtak, '''Gary "Angry" Anderson''' személyében. A srác lejött az egyik próbájukra és azon nyomban be is vették a bandába. Később üzleti megfontolásból '''Buster Brown'''ra változtatták a nevüket, mivel a '''Smack''' névhez túl sok negatív felhang társult (a szlengben többek között [[heroin]] valamint hígított [[kokain]] jelentése is ismert), és a drogozás a srácok egyikének sem tartozott kedvenc szabadidős elfoglaltságai közé. A '''Buster Brown''' koncertjein minden terítékre került. Játszották a [[Rolling Stones]]tól a [[Jumpin' Jack Flash]]t, a [[Faces]]től a '''Stay With Me'''-t, [[Elton John]]tól a [[Saturday Night's Alrightot]], [[Stevie Wonder]]től a [[Superstition]]t, illetve [[Jeff Beck]] és [[Eric Clapton]] dalait. Mindehhez képzeljük el Anderson [[Rod Stewart]]ra emlékeztető erős, reszelős hangját. '''Geordie Leach''', aki decemberben csatlakozott a bandához, jól tudta, milyen különleges ritmusérzéke van Ruddnak. '''Geordie Leach''': ''Phil arra született, hogy [[rock 'n' roll]] sztár legyen. Mindegy, honnan nézte az ember, ez az egy biztos volt. Kivételes ritmusérzéke volt, ezért akart mindenki vele zenélni. Képes volt összefogni az egész bandát. Ő változtatott azzá a nyugodt [[basszusgitár]]ossá, aki ma is vagyok. Digger ('''Dallas "Digger" Royal''', a [[Rose Tattoo]] dobosa ) mellett nagyon cifráztam a dolgokat. Phil egyszer viszont egyszer elmondta nekem, hogyan kell csinálni: Most nagyon figyelj rám! Úgy összerakjuk a ritmusszekciót, hogy senki sem állhat közénk. Ezt már akkor tudta, pedig még csak tizenkilenc volt. ''
Egy hónappal később Leach érkezése után felléptek a '''Sunbury'74''' fesztiválon. Fényes nappal játszani 30000 ember előtt kicsit más, mint sötét klubokban zenélni néhány száz fős közönségnek. Mégis életük legjobb koncertjét adták, úgyhogy példa nélkül álló módon kétszer is visszatapsolták őket. '''Sunbury''' után egyre több meghívást kaptak, ezért csaknem 5 év után Rudd kénytelen volt felhagyni a villanyszereléssel, mivel nem tudta összeegyeztetni a '''Buster Brown''' fellépéseit és a nappali munkát. A '''Buster Brown''' durva utcai [[punk]] imázsa a '''Sharpie'''-k érdeklődését is felkeltette. Semmi kétség nem fért hozzá, hogy nem az ország akkoriban legnépszerűbb egytteséhez, a [[pop]]zenét játszó [[Shyhooks]]hoz akarnak hasonlítani. Vérbeli [[rock and roll]]t játszottak. '''Geordie Leach''': ''Phil mindig is imádta az autókat. Az első kocsija, amivel a '''Buster Brown''' tagjait furikázta, egy sárga, négysebességes HK Monaro volt. Akkoriban nagyon menő verdának számított. Az apjának autószerelő műhelye volt.''
Márciusban szerződést írtak alá a Mushroom Recordsszal. Júliusban kiadták első kislemezüket. Aztán szeptemberben és oktoberben felléptek a GTK-ben. [[1974]] végén felvették első lemezüket, '''Something To Say''' címmel. Ahogy a korábbi kislemeznek, ennek az albumnak is Lobby Loyde volt a producere. Egy viharos, 12 órás session alatt rögzítették a teljes anyagot. Anyagilag igencsak rosszul álltak, amit Rudd szóvá is tett. Rögtön bajkeverőnek bélyegezték. Ezek után novemberben ki is tették a szűrét. Az album [[1975]]. [[január]]jában került a boltokba. Érződött, hogy még nem találták meg saját hangjukat. A felvétel alig adott vissza valamit a koncertek nyers hangzásából. A '''Buster Brown''' még közel egy évig dolgozott, mielőtt végleg feloszlott.
A következő néhány hónapban Rudd az apja műhelyének udvarán mosta a kocsikat. Aztán a '''Coloured Balls''' tagja, '''Trevor Young''' jelentkezett nála. Young említette neki, hogy az [[AC/DC]] [[dob]]ost keres, és azt javasolta, hogy nézzen le az egyik próbájukra. Rudd megkérte Geordie Leachet, hogy kísérje el, és hozzátette, hogy az együttes nem csak dobost, de basszusgitárost is keres. Geordie Leach azonban nem élt a lehetőséggel.
A próbatermet a [[Lansdowne Road]]-i ház halljában rendezték be. A srácok egytől egyig alsógatyában rohangáltak. Ruddnak ilyen körülmények között kellett bemutatkoznia. Nem kellett félteni őket, alaposan levizsgáztatták a [[dob]]ost. Eljátszottak néhány számot a már felvett, és nemsokára a boltokba kerülő [[High Voltage]]-ről, és [[rock and roll]] klasszikusok is terítékre kerültek. Gyakorlatilag mindennel megpróbálkoztak, amiből kiderülhetett, Rudd elég húzosan tud-e [[dob]]olni. Elég gyorsan világossá vált, hogy megtalálták a megfelelő embert, és ott helyben bevették a bandába. Ígéretet tettek, hogy rendszeresen fel tud majd lépni velük. Rudd nagyon boldog volt. ''Nem gyakran botlik az ember olyan arcokban, mint Malcolm és Angus '' - nyilatkozta Matt Peiken a '''Modern Drummer'''nek [[1996]]. [[augusztus]]ában. Eredetileg Bon akart [[dob]]olni, de mivel olyan jó hangja volt, ő maradt az énekes. Maga is [[dob]]os lévén Bon azonnal kiszúrta, ha tehetséges ütőssel találkozott. Baromira bejött neki Rudd minden modorosságtól mentes, letisztult játéka. Rudd helyzete megszilárdult a bandában. Egészen [[1983]]-ig volt a banda tagja, ekorra viszont már nagyon megvolt zuhanva. Ruddra a [[Highway To Hell]] óta egyre nagyobb nyomás nehezedett. Bon halála talán még Angusnál is jobban megviselte. Ezt a terhet cipelte magával a [[Back In Black]], sőt talán még a [[For Those About to Rock]] turnéja alatt is. ''Úgy éreztem teljesen kiégtem.'' - mesélte utóbbb. Malcolm számára egy személyes ügy tette be végleg a kaput. Rudd valami csúnya nézeteltérésbe keveredett valakivel, aki közel állt a Young-klánhoz. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Májusban, [[Nassau]]ban aztán Malcolm és Phil csúnyán összekapott a történteken. A [[gitár]]os közölte vele, hogy az első géppel tűnjön el, és az ügyet ezzel lezártnak tekintette. Angus teljesen le volt törve. Volt még egy komoly probléma: Rudd csúnyán rácsúszott a [[drog]]okra, és teljesen kiégett.
Mióta Phil kikerült a zenekarból, [[Új-Zéland]]on, Rotoruában élt. A távozását követő hat évben nem fogott [[dob]]verőt a kezébe. Ennek ellenére elfoglalta magát, [[helikopter]]rel röpködött az új-zélandi tájak fölött, belevetette magát régi passziójába, az autóversenyzésbe, sőt még lővészversenyekre is járt, ahol gyakran nyert is. Igazán azonban csak akkor tért vissza belé az élet, amikor megépítette saját stúdióját, a The Mountain Studiost. Hosszú évek óta ez volt az első jele, hogy kezd visszatérni a kedve a zenéléshez. Helyi bandáknak adta ki a stúdiót, ő pedig hangmérnökként dolgozott. Egy zenekar, akik Rudd stúdiójában vették fel a számaikat, egész ígéretes produkcióval álltak elő. Rudd tisztában volt vele, hogy a következő lépés a turné és a promóció lenne. Mindezt a földkerekség egyik legnagyobb rockzenekarával szerzett tapasztalatai miatt tudta, és egész egyszerűen nem érezte elég erősnek magát, hogy visszatérjen a zenei élet körforgásába. Idővel azonban megszűntek ezek az ellenérzések, és mire az [[AC/DC]] [[1991]]-ben [[Új-Zéland]]ra érkezett a [[The Razors Edge]] turnéval, Phil Rudd már készen állt a bevetésre.
Mikor 11 év kihagyás után Rudd a [[london]]i [[stúdió]]ban újra a [[dob]]ok mögé ült, mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy még mindig varázslatosan tudnak együtt zenélni. ''Phil alakította ki az együttes jellegzetes [[dob]]stílusát'' - magyarázta Angus [[1995]]-ben a '''Guitar''' újságnak. Phil visszatérésével az [[AC/DC]]-nek így két dobosa lett, ezért [[Chris Slade]] távozott.
[[1995]] [[augusztus]]ában - miután a feleségével is megbeszélte a dolgot - Phil Rudd ismét csatlakozott az [[AC/DC]]-hez. ''Ezekkel a srácokkal tudtam kihozni magamból a legtöbbet. El sem tudom képzelni, hogy másképp is alakulhatott volna.''
[[Fájl:Phil Rudd Tacoma.jpg|jobbra|bélyegkép|200px|]]
== Diszkográfia ==
|
