„Edward Schillebeeckx” változatai közötti eltérés

Schillebeeckx az ú. n. "Nouvelle Théologie" (új vagy megújult teológia) egyik fontos képviselője volt. A dogmatika területén Schillebeeckx elsősorban azzal vált jelentőssé, hogy a tomista krisztológiai megközelítés helyett a kereszténység legősibb forrásaira, különösen a Szentírásra mint elsődleges forrásra támaszkodó megközelítést alkalmazott. Erre az sarkallta, hogy a legfrissebb egzegetikai szakirodalom olvasása közben egyre inkább úgy érezte, hogy a Szentírás kicsúszik a dogmatikai érvelés mögül, és a hagyományos dogmatikai kijelentések már nem támaszkodhatnak az újonnan értelmezett bibliai szövegekre. Ennek a szemléleti fordulatnak jelentős állomása a "Jézus, egy élő története" (1974) valamint a "Krisztus és a keresztények" (1976) c. két vaskos kötete. A spekulatív teológia és a modern egzegézisre alapozó teológia ma már nem válik szét annyira, mint az ő korában, de akkor ezzel a szemléletével más korszakalkotó teológusok közé tartozott.
 
Az egyháztan területén Schillebeeckx először a [[cölibátus]] problematikájával foglalkozott, később inkább az egyházi hivatal rigiditását bírálta. Szemléletét a kor kihívásaira való kritikus odafigyelés (szaknyelven az "idők jelei"-nek vizsgálata) kiemelten jellemezte. Egyik utolsó jelentős műve egyfajta krisztológiai antropológia.
 
Erőteljesen hatott rá a [[Második vatikáni zsinat|II. Vatikáni zsinat]] és az azt előkészítő és követő, pezsgő teológiai élet, amelynek hazájában és egész Észak-Nyugat-Európában fáradhatatlan szószólója volt. Szakértőként vett részt a zsinaton és a holland szinódusokon.