„15 cm schweres Infanteriegeschütz 33” változatai közötti eltérés

A páncélozott gyalogság közvetlen tűztámogatása céljából a 150 mm-es sIG 33-as L/12-es löveget építették a Panzer I Ausf B vázára. Az így létre hozott önjáró lövésztámogató löveg követni tudta a lövészcsapatokat a csatában.
 
A német Wehrmacht gyorsan mozgó, gépesített alakulatok áttörésére épülő stratégiája szükségessé tette egy olyan harcjármű megalkotását, amely lépést tudott tartani a gépesített gyalogsággal, tűztámogatást biztosítva azok harcához. A rögtönzés eredményeként született sIG 33-as löveggel felszerelt harcjárművet, a köznyelvben szintén sIG 33-ként emlegették, hivatalos megnevezése azonban az alváztól függően '''sIG 33 I (Sf)''', '''sIG 33 II (Sf)''' vagy '''[[Sf 38(t) ausf K]] „Bison”/„Grille”''' volt (az Sf a német Selbstfahrlafette=önjáró löveg, kifejezésre utal). A rögtönzött harcjármű sikere inspirálta a későbbi '''Sturm-Infanteriegeschütz 33B''', illetve a kiforrottabb [[Wespe]] és [[Hummel (tüzérség)|Hummel]] harcjáművek kifejlesztését, amelyek beépített lövege azonban már nem a sIG 33 volt. A sIG 33 néven emlegetett önjáró lövegek legelterjedtebb változata a [[Panzer I]] alvázára épült.
 
A sIG 33-as [[Geschützwagen|önjáró lövegekkel]] a 701–706. nehéz lövésztámogató ágyús ütegeket szerelték fel, melyeket a hat páncéloshadosztály között osztottak el a [[Hollandia]] és [[Franciaország]] elleni hadjárat idején [[1940]] májusában és júniusában. Habár a magas, nyitott felépítmény elég sebezhetőnek bizonyult, a csapatparancsnokok nagyra értékelték a lövegek által nyújtott hatékony tűztámogatást, amely gyakran ütközetet eldöntő tényezőnek bizonyult. Bár a korszerűbb típusok érkezése és az elhasználódás miatt a bevethető sIG-ek száma gyorsan csökkent, [[1943]]-ban még jó néhány harcolt az 5. páncéloshadosztály kötelékében a keleti fronton.
 
{{WWIIGermanGuns}}