„Domenico Michele” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Bot: következő módosítása: uk:Доменіко Мікеле; kozmetikai változtatások |
|||
2. sor:
'''Domenico Michele''' (más néven: ''Domenico Michiel'') volt a harmincötödik [[velencei dózse|dózse]] a [[Velencei Köztársaság]] élén. A kor hatalmi, gazdasági súlypontja a [[keresztes háborúk]] miatt keletre tolódott, és az átalakuláskor gyakran harcokra került sor. Ez alól nem volt kivétel Domenico uralkodása sem. Az egyik legnagyobb [[Velencei Köztársaság|velencei]] hadvezérként emlékeznek meg róla a krónikák, amely származásából és gyermekkorából ítélve egyáltalán nem meglepő. Külpolitikájában igyekezett minél szélesebb területre kiterjeszteni uralmát, amint az elődjeinek is érdekében állt. Belpolitikája azonban újat hozott. A higgadt, belső rendet teremtő uralom együtt járt az [[abszolút monarchia|abszolutizmus]] felélesztésével is.
[[Fájl:Doge Domenico Michiel.png|Címere|200 px|right|thumb]]
== Életének első szakasza ==
Domenico a tizenkét nagy velencei apostoli családok leszármazottjainak egyike volt. Ez azt is jelentette, hogy a megalapított [[köztársaság]]i intézmények munkájában részt vehetett ő is. Azonban Domenico nem igazán ért rá a politikával foglalkozni.
[[I. Vital Michele]] dózse unokája volt, Giovanni Michele gyermeke. Apja az [[I. keresztes hadjárat]]ba induló hatalmas velencei flotta parancsnoka volt. Domenico mindenáron vele akart tartani hosszú útján, és apja szívesen maga mellé is vette fiát. A későbbi dózse ezen az úton szedte fel később dicső győzelmeket hozó hadászati tudományát. Részt vett a [[genova]]i flotta elsülyesztésében, ott volt [[Jeruzsálem]] ostrománál, és később [[Szíria|Szíriában]] is harcolt a pogányok ellen. Domenico hamar átlátta, hogy a [[II. Orbán pápa]] által meghirdetett szent háborút valójában nem a túlvilági béke magasztos gondalata hajtotta, hanem az evilági gazdagság. Ez már gyermekkorában beívódott tudatába, és ezeknek megfelelően irányította majdan a velencei flottát. <br />
Miután elődje, [[Ordelafo Faliero]] uralkodása alatt jócskán megváltoztak a kereskedőváros külkapcsolatai, a velenceiek [[1118]]-ban a dózse halála után olyan vezetőt kerestek, aki alkalmas arra, hogy Ordelafohoz hasonló hévvel harcoljon Velence érdekeiért. A [[Kistanács (Velence)|Consiglio Minor]] (amit gyakrabban neveztek [[Velencei szenátus|Szenátusnak]]) és a Naggyűlés hatására Domenicot választották meg a Serenissima vezetésére.
== A távol lévő dózse ==
A beiktatási ceremónia után Domenico erős kézzel ragadta meg a köztársaság kormányrúdját, sőt eleinte a városi nemesek legnagyobb rémületére túlságosan erős kézzel is. A háborúban edződött dózse áthatóan nem ismerte a különböző tanácsokat, a köztársaság addig nehézkesen kialakult intézményeit, egyedül a katonás rend, a közvetlen irányítás lebegett szeme előtt. Ezért döntéseiből egyhamar kizárta a Szenátust és más tanácsot. Kijelentette, hogy a velencei érdekeket azonnal meg kell védeni a Közel-Keleten, és ki kell terjeszteni a város befolyását azokra a területekre, amelyeket még [[keresztény]] hatalom nem igázott le. A hadsereg élére személyesen kívánt állni, ezért távollétében úgy határozott, hogy a politikai, gazdasági és minden fontos kérdésben fia és unokája fog dönteni. A köztársasági intézmények teljes kizárásával döntött így, de mivel a szenátusnak nagy szüksége volt hadtudományára, nem ellenkeztek. Ezzel Domenico az abszolút uralom felé terelte [[Velencei Köztársaság|Velencét]].
=== Keleti hadjárat a kereszténység jegyében ===
Miután Domenico elsimította az utolsó jogi és politikai vitákat is tervei elől, elkezdte fejleszteni flottáját. Negyven új gályát építtetett, flottájába ezen felül még negyven kereskedelmi hajót fogadott be és további huszonnyolc [[rosztrum]]mal ellátott ostromhajót is hadrendbe állított. A megerősített flotta [[1123]] [[április]]ában indult útnak a mesés kelet felé. Domenico elsődleges célja az volt, hogy a [[Szentföld]]ön már jelentős területeket uraló államokkal egyezségre jusson. Ezért a dózse elsősorban a [[szaracénok]] által fogságban tartott [[II. Badouin]] [[jeruzsálem]]i [[király]] kiszabadítását tűzte ki célul.<br />
A nagy flottáról tudomást szereztek az [[arabok]] is, és igyekeztek megakadályozni a velencei csapatok célbaérését. [[Egyiptom]]i hajók zárták körbe az ''Ascalona'' (a mai [[Libanon]]ban fekvő Ashqalon) kikötőjében megpihenő flottát. Az egyiptomiak a [[türosz]]i [[szultán]] hívására jelentek meg a kikötőben. Azonban az erős és gyors velencei hajók hamar kitörtek az egyiptomi gyűrű szorításából, és súlyos veszteségeket okoztak az ellenséges flottának. Domenico az arab hajóhad elűzése után is folytatta a velencei hadműveletet, és Türosz városának ostromába kezdett. A közel öt hónapon keresztül tartó ostrom egyre reménytelenebbnek tűnt, ugyanis az ókori falak már évezredek óta biztonságot nyújtottak a városnak. Végül a dózse hasonló trükkel nyerte meg a csatát, mint amilyennel a mitikus [[görögország|görög]] harcosok bevették [[Trója|Tróját]].
A dózse győzelmének híre végigfutott egész [[Európa|Európán]], és a keresztes hadak csatlakoztak hozzá, és felajánlották neki Jeruzsálem trónját, abban bízva, hogy így érdekelt lesz a nagy dózse Badouin kiszabadításában, és a királyság helyreállításában. De a lovagoknak csalódniuk kellett, mert Domenico figyelme nyugatra irányult, ugyanis [[Bizánc]] nem fogadta olyan kitörő lelkesedéssel Velence független hatalmi törekvéseit, és a vallásos [[II. János bizánci császár|II. János]] császárnak cseppet sem tetszett Velence anyagias háborúja.
=== Bizánci konfliktus ===
A császár neheztelése súlyos gazdasági lépéseket vont maga után. János eltörölte az összes bizánci törvényt és császári rendeletet, amely a velencei kereskedőket segítette, és visszavonta az [[1084]]-ben kiadott ''Aranybullát'' is, amelyben eltörölte birodalma minden vám- és adóterhét a velenceiek előtt, és biztosította Bizánc összes kikötőjének és piacának szabad használatát.<br />
Velence ugyan egyre szélesebb területeken kereskedett, de közelsége miatt még mindig Bizánc volt az egyik legfontosabb partnere. Ráadásul a császár elűzte a velenceieket a [[Konstantinápoly]]ban felépített kereskedelmi negyedükből, és azt a [[pisa]]iaknak adta át, akik a Serenissima egyik legfőbb vetélytársai voltak.
Domenico a hírek hallatán azonnal elhagyta flottájával [[Jeruzsálem]]et, és gyors döntéssel Bizánc ellen vonult. Az [[Égei-tenger]] több bizánci uralom alatt álló szigetét is megtámadta, és elfoglalta [[Rodosz (sziget)|Rodosz]], [[Számosz]], [[Leszbosz]], [[Ándrosz]] és [[Kósz]] szigetét is. Domenico csapatai egészen [[Athén]] kikötőjéig jutottak el. János nem tudott visszavágni, hiszen a bizánci birodalomnak éppen eléggé lekötötte hadi erejét a keletről támadó arab, és az északi frontokon lázongó [[Szláv népek|szláv]] nép. Ezért [[1126]]-ban kénytelen volt békét kötni Domenico Velencéjével. Újabb Aranybullát adott ki, amely megerősítette a korábban garantált velencei jogokat. Ennek a konfliktusnak a megoldása jelezte, hogy a keleti rablóhadjáratok során mennyire megerősödött Velence hadereje és gazdasága is.
=== Harcok a dalmát kikötőkért ===
[[1105]] óta kisebb szünetekkel folyamatosan háború dúlt [[Magyarország]] és Velence között a dalmát városok megszerzéséért. Egész [[Dalmácia]] partvidékét sohasem sikerült megszereznie egyik félnek sem. Domenico elődje, Ordelafo dózse komoly harcokat vívott a szomszédos [[Árpád-ház]] ellen, de sikerei egy csapásra köddé váltak, amikor [[1117]] végén egy csatában halálosan megsebesült. <br />
A magyar trónt [[1116]]-ban [[II. István]] foglalta el, aki felújította támadásait a velencei flotta ellen. Hamarosan [[Zára]], [[Trogir|Trau]] és [[Split|Spalato]] városa is birtokába került. A keleti hadjáratával elfoglalt dózse csak hazatérte után tudott komolyan foglalkozni a magyar térnyeréssel. A dalmát városok talpraesett kereskedői a magyar korona védő szárnyai alatt hamar fejlődésnek indultak, és pár éven belül a velencei kereskedők vetélytársaivá fejlődtek. Ezért a velenceiek egyre többször üzenték meg a dózsénak, hogy térjen haza, és keljen harcra a dalmát városok ellen.
[[1125]] [[május]]ában Domenico hatalmas flottával indult a magyar csapatok ellen, és hosszas ostrom után végül sikerült visszaszerezni Trau és Spalato városát, de [[Zára]] magyar kézen maradt. A harcok nem ültek el Domenico uralkodása alatt sem, de jelentős eredményt nem hoztak.
== Egy kiváló befejezés ==
[[1126]]-ban a harcos [[velencei dózse|dózse]] végleg hazatért, és csak a dalmát harcokkal foglalkozott. Még ugyanabban az évben követek érkeztek Jeruzsálemből, akik közölték Domenicoval, hogy II. Badouin király kiszabadult fogságából, és hálája jeléül korlátlan és adómentes kereskedelemmel jutalmazza Velencét.<br />
Domenico utolsó évei azonban a külpolitikáról a belpolitikára irányultak. Távolléte alatt leszármazottjai igen gyenge kézzel próbálták irányítani a lagúnák városának ügyeit. A velenceiek egyre gyakrabban panaszkodtak, hogy a városban sok a bűneset. A rablások, gyilkosságok és betörések szinte mindennapossá váltak a kereskedővárosban. Ez leginkább a gazdag kalmárcsaládokat sújtotta.
A dózse ezért szigorú törvényeket írt elő, hogy fejlessze a közbiztonságot. Tilossá vált álruhában vagy álszakállban az utcára kilépni. A mértéktelen alkoholfogyasztást is igyekezett visszaszorítani és az egyházi helyszínek környékén tilossá vált részegen andalogni. Ezek az intézkedések akkoriban meghozták a kívánt eredményt, de valószínűleg a hazatért hadsereg is szerepet játszott abban, hogy a bűnözés jelentősen visszaesett Velencében. A velenceiek igen tisztelték és szerették Domenicot.<br />
[[1130]]-ban az idős dózse lemondott hivataláról, és néhány nappal később meghalt. Testét a San Giorgio szigetén temették el egy [[kolostor]] kertjében, amelyet csak évszázadok múltán helyeztek át, amikor a szerzetesek a kolostor bővítése mellett döntöttek.
52. sor:
[[pl:Domenico Michiel]]
[[ro:Domenico Michiel]]
[[uk:
| |||