„Szuperintendens” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Nincs szerkesztési összefoglaló
 
Nincs szerkesztési összefoglaló
'''Szuperintendens''' volt a neve a 18. - 19. században a magyar protestáns püspököknek. A protestáns egyházak helyzetét a [[III. Károly]] király által 1731-ben kiadott [[Carolina Resolutio]] szabályozta. Ez írta elő többek között azt is, hogy a protestáns egyházkerületek választott elöljáróit szuperintendensnek nevezzék; ekkoriban a ''püspök'' elnevezés csak a katolikus elöjárókat illette meg. A 20. századtól a protestáns egyházakban is a ''püspök'' elnevezés vált szokásossá.
'''Superintendens'''
 
A szuperintendens a papi vezető volt, a világi ügyeket a ''főgondnok'' vagy ''felügyelő'' intézte.
* a magyar protestáns egyházakban a püspöknek leggyakrabban előforduló elnevezése annál fogva, mivel a római katolikusok állandóan ellene szegültek annak, hogy a püspök címet viselhessék a prot.egyházkerületek vezetésére (Zoványi Ernő: Magyarországi Protestáns egyháztörténeti lexikon)
 
* A püspök nevet a XVI. és XVII. sz.-ban inkább a kalvinisták használták; a lutheránusoknál szokásoabb volt az azzal egy jelentésü latin elnevezés szuperintendens; a XVIII. sz. utóbbi felében és a XIX. sz.-ban egészen 1867-ig többször megújított helytartósági rendeletek megtiltották a protestáns egyháznagyoknak a P.-i cím használását; de részben ezen tilalmak által keltett visszahatás folytán az alkotmány visszaállítása és a helytartóság megszüntetése után mindkét protestáns egyházban általánossá lett a P. név használása. (Pallas Nagy Lexikona)
 
* A magyarországi református és evangélikus egyház kerületi beosztása, a négy-négy superintendentia az 1700-as években alakult ki.[1] A korábban létrejött területi egységek, az egyházmegyék (senioratus, tractus) részben uralkodói ráhatással (II.Carolina resolutio) szerveződtek egyházkerületté. Ezek teljesen önállóan intézték ügyeiket, egymással csak a több superintendentiát érintő tárgyakban érintkeztek. Döntéshozó szervük a közgyűlés volt, melyet egyenlő számú, választott, világi és lelkészi képviselő alkotott. Az egyházkerület papi vezetője a superintendens, világi a főgondnok/felügyelő volt, az egyházmegyének az esperes (senior) és a gondnok/felügyelő. Rajtuk kívül választott lelkészi és világi képviselők: főjegyző, jegyző és a tanácsbírák (assessorok) alkották az egyházkerületi és egyházmegyei gyűlést. A két protestáns egyház közötti szerkezeti különbség az evangélikus egyetemes felügyelő tisztségében mutatkozott meg, a református egyháznak nem volt a kerületek feletti, országos tisztségviselője. (Szathmári Judit: A magyarországi protestáns egyházak az önkényuralom éveiben; Az egyházi autonómia visszaszerzéséért vívott harc, 1850-1860)
 
* A magyar protestáns egyházak legősibb alkotmánya sem tiszta lutheri, sem tiszta kálvini, hanem vegyes typusú. Ez a typus úgy a lutheránusoknál, mint a reformátusoknál és az unitáriusoknál kialakult, természetesen a részletekben sok eltéréssel. Az egyház közvetlen kormányzata a lelkipásztorok kezébe van letéve. Elsősorban az ő feladatuk a gyülekezetben úgy a rendtartás, mint a fegyelmezés, bár mind a kettőhöz igénybeveszik szükség esetén a világi hatóságnak, vagy előkelőbb egyháztagoknak a közreműködését. A nagyobb területi egységek egyházi kormányzása céljából a lelkészek espereseket (senior, decanus) és püspököket (superintendens) választottak maguk közül. (RÉVÉSZ IMRE: Az ellenreformációtól napjainkig )
 
* A protestáns egyházak, így az evangélikus helyzetét is a III. Károly király által 1731-ben kiadott döntvény, a Carolina Resolutio szabályozta. Ez többek között lehetővé tette, hogy a protestáns {II-304.} egyházkerületek szuperintendenseket válasszanak, akiket csak a 20. századtól neveznek általában püspöknek (http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/ Magyarország a XX. században )