„T–20 Komszomolec” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
18. sor:
| hatótávolság=250 km
}}
A '''T–20 Komszomolec''' [[Szovjetunió|szovjet]] páncélozott, felfegyverzett lánctalpas
==Története==
▲A '''T–20 Komszomolec''' páncélozott lánctalpas vontatót 1936-ban tervezték a moszkvai 37. számú Ordzsonikidze gyárban. A jármű a [[T–38]] kétéltű harckocsi alvázán alapult. 1937–1941 között gyártották őket a 37. sz. gyárban, valamint az [[SZTZ]]-nél és a [[Gorkiji Autógyárban]] (GAZ) gyárakban. Összesen 7780 darab T–20 készült.
A gépesített alakulatok terjedésével merült fel az igény, hogy a tüzérség is képes legyen együtt mozogni a harckocsikkal és a többi gépesített egységgel. A terepen való manőverezéshez a lánctalpas járművek tűntek alkalmasnak, melyek bázisául kezdetben a lánctalpas traktorok szolgáltak.
A Szovjetunióban az 1935-ben tervezett Pionyer volt az első lánctalpas tüzérségi vontató, melyet az amerikai Marmon-Harrington lánctalpas traktor bázisán alakítottak ki és egy Ford V–8-as motor hajtotta.
A mozgékonyság növelése érdekében a traktorok helyett később a harckocsikat vették alapul a tüzérségi vontatók fejlesztésénél. A T–20-as vontatót a 37. sz. gyár főkonstruktőre 1936 végén tervezte, gyári jelzése A–20 volt. A vontatót könnyű tüzérségi fegyverek vontatásához tervezték, mint például 45 mm-es páncéltörő ágyú, vagy az 1938 mintájú 120. A vontató a fegyvereken kívül utánfutón kis mennyiségű lőszert, valamint hatfős kezelőszemélyzetet is szállíthatott. Alkalmanként két utánfutót vontattak, hogy növeljék a szállítható lőszer mennyiségét. A jármű csapatpróbái 1937 augusztusa és novembere között zajlottak, melynek nyomán a vontatót kisebb módosításokkal rendszeresíthetőnek nyilvánították. Hátrányos tulajdonsága maradt azonban a lánctalpak kis élettartama, valamint az eredetileg gépkocsikhoz szánt GAZ–M motor alacsony üzembiztonsága, mely nem bírta a tartósan nagy igénybevételt.
A páncéllemezek gyártási kapacitásában mutatkozó hiányosságok miatt 1939-ben kialakítottáka páncélozás nélküli változatait is. Ezeket ''LT–1'' és ''LT–2'' típusjellel gyártották, és GAZ–M, illetve GAZ–11-es motorokat szereltek beléjük.
A vonatónak önjáró löveg változata is készült 1941-ben, a [[ZiSZ–30]], amelyre egy 57 mm-es [[ZiSZ–2]] páncéltörő ágyút szereltak. Körülbelül 100 darab T–20-ast alakítottak át ZiSZ–30-ra. Egy évvel a [[Barbarossa hadművelet]] kezdete után kevesebb mint a járművek fele volt még üzemképes. A vontatónak mindössze néhány példánya maradt fenn.
Finnország, Románia és Németország is zsákmányolt T–20-as vontatókat. Finnország 1943-ban 184 darab T-20-al rendelkezett, melyek közül néhány 1961-ig szolgálatban maradt. 34 darab T–20 szolgált a román hadseregben '''Ford rusesc de captura''' megnevezéssel. Ezeket a német [[5 cm Panzerabwehrkanone 38|5 cm-es Pak 38]] ágyúk vontatására használták. Németország a T–20-ast ''Leichter Artillerieschlepper STZ 3 630(r)'' megnevezéssel tüzérségi vontatónak, valamint a [[3,7 cm Pak 35/36|3,7 cm-es Pak 35/36]] ágyúkkal ellátva önjáró lövegként használta.
==Műszaki jellemzői==
A páncéltestet 7–10 mm-es lemezekből alakították ki, melyek biztos védelmet nyújtottak a puskalőszerek és a kisebb repeszek ellen. A vezetőfülke jobb oldalán foglalt helyet a jármű parancsnoka, önvédelmi célból az ülése elé egy 7,62 mm-es DT géppuskát építettek be. A vezető és a parancsnok számára egy-egy búvónyílás volt a vezetőfülke tetőlemezém. A vezető előtt nyithat páncéllemezzel védett ablakot alakítottak ki. a Páncéllemez zárt állapotában a vezető prizmán keresztül tájékozódhatott. A vezetőfülke mögött helyezkedett el a motortér, melyhez a felül elhelyezett szerelőnyíláson keresztül lehetett hozzáférni. A motortér tetejére, egymással hátnak két darab háromszemélyes padot alakítottak ki, ahol a vontatott löveg kezelőszemélyzete foglalhatott helyet. Az ülések háttámlájának elforgatásával kisméretű teherteret lehetett kialakítani. Az ülések fölé rossz idő esetén ponyvából készült, ablakokkal ellátott sátras fülkét lehetett szereni.
A vontatóba a Gorkiji Autógyár GAZ–M típusú benzinmotorját építették, melyet négyfokozatú váltóval és felezőművel láttak el.Ez két üzemmódot, a vontató és utazó üzemmódot tett lehetővé. A kihajtóművet a T–38-as harckocsiból vették át. A hűtőlevegő beömlőnyílásai az első változatokon a lánctalpak fölött voltak. Ez azonban a motor gyors elszennyeződését okozta. Ezért a későbbi modelleken a hűtőlevegő motortérbe bevezetését felül, az ülések között oldották meg.
[[Kép:Komsomolets armored tractor helsinki 1.jpg|bal|thumb]]
| |||