„Maat” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
DeniBot (vitalap | szerkesztései)
a kisebb formai javítások
7. sor:
A ''Piramisszövegek''ben kettős szerepben, „a két Maat”-ként szerepel, ő ítéli meg az elhunyt király jogosultságát [[Geb]] trónjára. Későbbi szövegekben az elhunytakat a két Maat, azaz a két Igazság csarnokában ítélik meg, az isteni bírókat itt Maat tanácsának vagy testületének nevezik.<ref name="W150" /> Ha valaki meghalt, Maat döntötte itt el, hogy a szíve eléggé tiszta-e ahhoz, hogy az örök boldogság mezejére léphessen: ha a halott szíve nehezebb volt, mint Maat tolla a mérleg másik serpenyőjében, helyben felfalta [[Ammut]], a félelmetes Halottfaló. A 7 virtust és a 42 intést, amelyek az egyiptomiak erkölcsiségét határozták meg, Maat istennő elvárásaiként tartották nyilván, amelyek alapján megítélte a földről távozó lelkeket.
 
Imádatának legfontosabb része az volt, amikor az uralkodó rituálisan felajánlotta az istennő kis alakját az istenek templomaiban, annak jeleként, hogy fenntartja a rendet. Az Újbirodalom idején leggyakrabban Ámon-Rének és [[Ptah]]nak, esetenként Thotnak ajánlották fel. Ezek a jelenetek nagyon hasonlóak ahhoz, amikor a király más életfontosságú dolgokat, például ételt kínál fel az isteneknek, és Maatot említik is „az istenek tápláléka”-ként, ami annak a jele, hogy az istenek az igazságon élnek.<ref name="Wilkinson, p.152">Wilkinson, p.152</ref>
 
== Ikonográfiája ==
Ábrázolása majdnem mindig teljesen antropomorf: fején tollat viselő, gyakran szárnyas nőalak. A toll önmagában is jelképezhette őt, illetve a szobortalapzatot ábrázoló hieroglif jel is.<ref name="W150" />
 
Fáraók trónneve részeként is előfordul neve ([[Hatsepszut]]: ''Maatkaré,'' „Ré lelke az igazság”; [[III. Amenhotep]]: ''Nebmaatré,'' „Az igazság ura Ré”; [[II. Ramszesz]]: ''Uszermaatré,'' „Ré igazsága erős”). Azokon az ábrázolásokon, ahol az uralkodó Maat kicsi alakját ajánlja fel az isteneknek, az istennő megjelenítése néha a fáraó trónneve rébuszként, például II. Ramszesznél az ''uszer'' jelentésű jogart tartja kezében és Ré napkorongja látható a fején.<ref name="W150" />
 
== Kultusza ==
Kis temploma állt a [[karnaki templom]]komplexumban, [[Montu]] templomkörzetében,<ref name="W150" /> de ezt leszámítva ritka a saját szentély, inkább más istenekében szokás ábrázolni. Akik a Maat papja címet viselték, valójában bírók voltak, hivataluk jelképeként az istennő kis aranyszobrát hordták nyakukban.<ref> name="Wilkinson, p.152<"/ref>
 
== Források ==
{{reflist}}
* Richard Wilkinson: The Complete Gods and Goddesses of Ancient Egypt. London, Thames and Hudson, 2003. ISBN 978-0500051207
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Maat