„Asz-Szaffáh abbászida kalifa” változatai közötti eltérés

| név = Aszasz-Szaffáh

| teljes_név = Abu l-Abbász Abdalláh ibn Muhammad asz-Szaffáh

| édesapa = MohamedMuhammad ibn Ali

'''AbúAsz-Szaffáh''' ([[arab nyelv|arabul]] السفاح – as-Saffāḥ), eredeti nevén '''Abu l-Abbász Abdalláh asz-Szaffáhibn Muhammad''' (arabul أبو العباس عبد الله بن محمد – Abū l-ʿAbbās ʿAbdallāh ibn Muḥammad; [[Humajma]], [[722]] – [[754]]. [[június 10.]]) volt az [[Abbászida-dinasztia]] első [[Kalifa|kalifája]]. Nevéhez fűződik az ún. [[abbászida forradalom]], az utolsó [[Omajjádok|omajjád]], [[II. Marván kalifa|II. Marván]] megbuktatása és az [[Omajjádok|Omajjád-család]] nagyjának kiirtása – ragadványneve, az asz-Szaffáh (vérontó) is innen ered.

Abdalláh ibn Muhammad ibn Alí ibn Abdalláh ibn [[al-Abbász]] ibn [[Abd al-Muttalib]] ibn [[Hásim ibn Abd Manáf|Hásim]] családja a [[mekka]]i [[Kurajs]] törzshöz tartozó Hásim nemzetség sarja, [[Mohamed próféta]] [[al-Abbász ibn Abd al-Muttalib|al-Abbász]] nevű nagybátyjának ükönokájaükunokája volt. Születésekor családja a mai [[Jordánia]] területén élt egy kicsiny, félreeső oázisban, Humajmában, de a 720-as évektől kezdve aktív propagandát folytattak a [[Damaszkusz]]ban uralkodó, az [[iszlám]] előírásait gyakorta negligáló Omajjádok ellenében. Az [[I. fitna]] óta létezett ugyanis a folyamatosan terjeszkedő [[Arab Birodalom]]ban egy, később a [[síita iszlám]] magvául szolgáló tömörülés, amely úgy tartotta, hogy a kalifátusnak Mohamed (illetve elsősorban veje, [[Ali kalifa|AlíAli ibn AbíAbi Tálib]] és lánya, [[Fátima az-Zahra]]) közvetlen leszármazottai között kellett, hogy öröklődjön. Az Abbászidák nem voltak Alidák, de kétségkívül az [[ahl al-bajt]], azaz a „ház népe” tagjai voltak, lévén a próféta közeli rokonai. A síiták szemében azzal is erősítették legitimitásukat, hogy állították: a [[II. fitna]] során akarata ellenére általuk trónkövetelőként felléptetett [[Muhammad ibn al-Hanafijja]] fia, [[AbúAbu Hásim]] AbúAbu l-Abbász apjára, Muhammad ibn AlíraAlira hagyta családfői jogait.

A tudósítások szerint [[II. Jazíd kalifa|II. Jazíd]] alatt kezdődő agitációjuk másik fő célpontja a [[maválímaváli]] volt. Az újonnan iszlamizált, ám pénzügyi okokból egészen [[Hisám kalifa]] idejéig is másodrendű alattvalóként kezelt réteg elégedetlen volt a megkülönböztetés, a magas adóterhek és alacsony juttatások miatt – Hisám reformjai már elkésettnek bizonyultak ennek orvoslására. Az arabokkal kivételező, épp ezért az iszlám hívei egyenlőségének alapelvét felrúgó Omajjádok ellenében az Abbászidák egyenlőséget hirdettek régi és új muszlimok között. Szervezkedésük színtere a perzsa vidék volt, elsősorban [[HurászánHorászán]] tartomány, ahol a síiták és a maválímaváli aránya kellőképpen magas volt. Hisám idejére már látványossá vált az Abbászidák aknamunkája, ezért a kalifa több családtagjukkal és hívükkel szemben alkalmazott megtorlást. Súlyosbította a helyzetet a Hisám 743-ban bekövetkező halála után kirobbanó polgárháború az Omajjád-dinasztián belül, melyből végül [[II. Marván kalifa|II. Marván]] került ki győztesen. Az utolsó omajjád hihetetlen energiával látott trónja stabilizálásához, és számos győzelmet aratott: a nyilvánosság elé kilépő abbászida mozgalom vezetőjét, AbúAbu l-Abbász Abdalláh bátyját, Ibráhím ibn Muhammadot is sikerült elfognia is kivégeztetnie. Ekkor azonban már késő volt.

Ibráhím nem legidősebb öccsét, [[Abú Dzsaafar Abdalláh al-Manszúr kalifa|AbúAbu Dzsaafart]], hanem aza annálnála tíz évvel fiatalabb AbúAbu l-Abbászt jelölte ki örököséül, ő pedig sikeresen levezényelte a hatalomátvételt, melynek hatalmas bázisa volt a muszlim birodalom keleti felében a [[marvmerv]]i [[AbúAbu Muszlim]] és a [[kúfa]]i [[AbúAbu Szaláma]] vezír szervezésének köszönhetően. A mozgalom [[747]]-ben bontotta ki fekete zászlait [[HurászánHorászán]]ban, és amikor [[748]]-ban elfoglalta MarvotMervet, gyakorlatilag egész [[Irán]] az ölükbe hullott. [[749]]-ben a hagyományosan síita központoknak számító [[irak]]i területekre ([[Baszra]], [[Kúfa]]) is bevonultak. A döntő összecsapásra [[750]]. [[január 25.|január 25-én]] került sor a [[Nagy-Záb]] mentén. Az AbúAbu l-Abbász vezette abbászida hadsereg megfutamította Marván katonáit, és állítólag csak az ütközet színhelyén 300 Omajjádomajjád maradt holtan. A teljes mértékben bázis nélkül maradt Marván kétségbeesett menekülésbe kezdett: [[Damaszkusz]]ból [[Palesztina|Palesztinán]] keresztül [[Egyiptom]]ba ment, ahol nyáron megtalálták, és egy kisebb csetepatéban meggyilkolták. A kalifátus ezzel AbúAbu l-Abbász ölébe hullott.

Az új dinasztia első tagja kalifaként székhelyét Kúfa városában rendezte be, és legjelentősebb tette a hírhedt mészárlás volt: azokat az Omajjádokat, akiket elért, AbúAbu l-Abbász meghívottmeghívta egy lakomára, ahol lemészároltatta őket. Nem ez volt azonban az egyetlen gyilkosság, amely a kezéhez tapadt: a túlzottan nagy hatalomra szert tevő, népszerű és befolyásos vezírt, a forradalom szervezésében elévülhetetlen érdemeket szerzett [[Abú Szaláma|AbúAbu Szalámát]] [[751]]-ben szintén az ő parancsára végezték ki.

Az újonnan megszerzett birodalom helyzetét AbúAbu l-Abbász nem tudta rövid uralkodása alatt rendezni: a régóta tartó zűrzavart kihasználva a [[Bizánci Birodalom]]nak [[V. Konstantin bizánci császár|V. Konstantin]] alatt [[752]]-ben két fontos erődöt sikerült meghódítania [[Örményország]]ban és [[Mezopotámia|Mezopotámiában]]: [[Malatya|Meliténét]] és [[Theodosziopolisz]]t. Abdalláh kalifa tervezte, hogy visszavág, ezért nagybátyja, Abdalláh ibn AlíAli szíriai emír vezetése alatt nagy hadsereget gyűjtött, amelyet azonban már nem volt alkalma bevetni. Az utókor által vérontónak (asz-Szaffáh) elnevezett kalifa [[754]]-ben hunyt el [[himlő]]ben. A trónon rövid trónviszályt követően bátyja, [[AbúAbu Dzsaafar Abdalláh al-Manszúr]] követte, aki sok tekintetben az [[Abbászida Kalifátus]] valódi megalapítójának tekinthető.