„Hamdánidák” változatai közötti eltérés

A család az [[iszlám]] előtti időkben Észak-Mezopotámiában (a mai Törökország, Szíria és Irak területein) megtelepedett Taglib törzsből származott. A dinasztiának nevet adó [[Hamdán ibn Hamdún]] az első ismert családtag, nevével [[868]]–[[894]] között találkozni a forrásokban. A dzsazírai kurdokkal szövetségben jelentős hatalomra és nagy vagyonra tett szert, és részt vett [[Hárún as-SáríSári]] [[háridzsita]] lázadásában, amit végül az energikus [[al-Mutadid kalifa]] kalifa vert le. Hamdán oldalán harcoló fia, [[Huszajn ibn Hamdán|Huszajn]] átállt a bagdadi uralkodó szolgálatába, és Mutadid illetve utóda, [[al-MuktafíMuktafi kalifa|MuktafíMuktafi]] (902-908) uralkodása alatt törzstársaiból szervezett hadteste élén kiváló és fontos hadvezérré lépett elő. MuktafíMuktafi halála után 908 decemberében részt vett az [[al-Muktadir kalifa|Muktadir]] ellen szőtt sikertelen összeesküvésben, amely [[Ibn al-Mutazz]]t volt hivatott hatalomra juttatni; ekkor még bocsánatot nyert, és [[909]]-ben az [[irán]]i [[KummGom]] és [[Kásán]], majd [[910]]-ben a dzsazírai [[Dijár Rabía]] (Nisibis, a mai [[Nusaybin]] környéke) kormányzója lett. Ilyen minőségben [[915]]-ben ismét fellázadt, de [[916]]-ban elfogták, Bagdadban bebörtönözték, és folytatódó konspirációja miatt [[918]] őszén kivégezték. Huszajn oldalán hat fivére is szép karriert futott be, közülük [[Abdalláh ibn Hamdán|Abdalláh]] nevű öccse vitte legtöbbre.

Abdalláhot [[905]]/[[906]]-ban [[Moszul]] emírjévé nevezték ki, amely tisztségét kis megszakítással bátyja második felkeléséig viselt. Ekkor egy időre bebörtönözték, de fivéreivel együtt kiszabadult, és [[919]]-ben nagy szerepe volt az [[azerbajdzsán]]i lázadó, [[Júszuf ibn AbíAbi sz-Szádzs]] legyőzésében [[Munisz al-Muzaffar]] főparancsnok oldalán. [[920]]-ban jutalomképpen [[Dínavar]] és a [[Horászán]]ba vezető, stratégiai fontosságú út parancsnoka, majd [[925]]/[[926]] során ezek mellett ismét moszuli helytartó lett. [[928]]-ban bagdadi intrikák következtében elvették tőle keleti tartományait, mire szervezkedni kezdett Muktadir ellen, és Munisz oldalán főszerepet vállalt a kalifa [[929]] februárjában történt megbuktatásában és fivére, [[al-Káhir kalifa|Káhir]] trónra tételében. A volt kalifa gárdája azonban március elején fellázadt a puccsisták uralma ellen, és a kibontakozó harc során Abdalláh ibn Hamdán életét vesztette Káhirért harcolva.

Abdalláh [[929]]-es halála után fivérei és fia, Haszan – a kalifa által később neki adományozott nevén [[Nászir ad-Daula]] („a dinasztia megsegítője”) – örökölte moszuli tartományát és bagdadi befolyását is. Munisz [[932]]-es lázadásakor azonban a kalifa mellett léptek fel, így egy időre odaveszett tartományuk és hatalmuk; az eunuch halála után azonban Haszan ibn Abdalláh végleg megszerezte magának Moszult, amelynek élén Bagdad is elismerte ([[935]] végén). Haszan eleinte dzsazírai hatalmának kiépítésével volt elfoglalva, majd [[938]]-tól aktívan részt vett a kalifátus központja körül kibontakozó hatalmi harcokban is. Ennek során [[942]]-ben megkapta a Nászir ad-Daula („a dinasztia segítője”) nevet és a főemíri kinevezést [[al-MuttakíMuttaki kalifa|al-MuttakítólMuttakitól]], de [[943]]-ban ki kellett vonulnia Bagdadból. A harcban öccse, AlíAli – ismertebb nevén [[Szajf ad-Daula]] („a dinasztia kardja”) – is segítette őt, amíg [[944]]-ben meg nem szerezte a szíriai Aleppó (Halab) emírsége feletti ellenőrzést az egyiptomi [[Ihsídidák]]tól.

[[946]]-ban hosszú hadakozás után az [[irán]]i [[Buvajhidák]] bevonultak Bagdadba, és hosszas háborúkat folytattak Nászir ad-Daula ellen. Így sem a moszuli emír, sem az őt [[967]]-ben bebörtönöztető és felváltó fia, [[AbúAbu Taglib]] Uddat ad-Daula („a dinasztia ereje”) nem tudott katonai segítséget küldeni az aleppói rokonoknak, márpedig erre nagy szükség lett volna. [[979]]-ben a Buvajhida [[Adud ad-Daula]] hatalmas győzelmet aratott Abú Taglib felett, akitől szisztematikusan elhódította birtokait, mire az kénytelen volt Szíriába menekülni, ahol a palesztinai harcok során meggyilkolták.

Szajf ad-Daula Aleppó emírjeként valóságos hőssé vált az arab történetírásban. Erre az időszakra esett ugyanis az újra megerősödött [[Bizánci Birodalom]] aktivizálódása a keleti hadszíntéren, melynek védelme gyakorlatilag egyedül az aleppói emír vállain nyugodott, emellett a kultúrát is bőkezűen támogatta. Udvari költője a jeles [[Mutanabbi|al-MutanabbíMutanabbi]] volt, és az sem véletlen, hogy [[Abu Naszr Muhammad al-Fárábi|al-FárábíFárábi]], a [[transzoxánia]]i filozófus is Aleppóban alkotta meg életművének jelentős részét. [[AbúAbu l-Faradzs al-IszfaháníIszfaháni]] Szajf ad-Daulának ajánlotta antológiáját, és [[Abu Firász]] is az emír udvarához kötődött.

Szajf ad-Daulát a fia, I. Saríf, azaz [[Szaad ad-Daula Saríf]] („a dinasztia szerencséje”) követte ([[967]]–[[991]]), de sokáig nem is tudta megszerezni a maga számára a hatalmat; helyette atyja minisztere, [[Karkúja]] kötött békét Bizánccal, melynek révén a Hamdánidák a császár vazallusaivá váltak. Az aleppói emírség ráadásul kettős szorításba került: [[969]]-ben Egyiptomban a [[Fátimidák]] vették át a hatalmat, és [[971]]-ben már ők is Antiochiát ostromolták. Bizánc ekkor [[I. János bizánci császár|I. János]] vezetésével lendületes ellencsapást indított, melynek keretében [[974]]/[[975]]-ben a szíriai tengerpart és Palesztina nagy része is Bizánc uralma alá került (igaz, zömmel ideiglenesen, alig egy évre).

A Fátimida agresszió nemsokára újrakezdődött, már [[Szaíd ad-Daula]] („a dinasztia áldottja”) uralkodása alatt. [[I. Baszileiosz bizánci császár|I. Baszileiosz]] 994/995-ben és 999-ben is kénytelen volt saját hadaival Aleppó felmentésére vonulni. Ez utóbbi hadjáratot követően 10 évre fegyverszünetet kötött [[al-Hakím fátimida kalifa|al-Hákim]] Fátimidafátimida kalifával, azonban még ennek lejárta előtt kihalt az aleppói emírdinasztia. Az [[1001]]-ben meghalt Szaídot két fia, AbúAbu l-Haszan Ali (II. Ali, 1001–1004) és AbúAbu l-Maáli Saríf (II. Saríf, 1004) követte, ám [[1004]]-ben az addig is helyettük uralkodó török tiszt, [[Lulu aleppói emír|Lulu]] vette át a hatalmat, aki a Fátimidákhoz volt lojális.