„Hírügynökség” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
39. sor:
Az általános hírügynökség, például a [[Magyar Távirati Iroda]] az élet szinte minden területéről (belpolitika, külpolitika, gazdaság, sport, kultúra stb.) gyűjti a híreket, míg más vállalkozások csak egyes területekre specializálódnak. Utóbbira példa az amerikai [[Bloomberg L.P.]], amely gazdasági és pénzügyi információkra szakosodott.
A kezdetekben a hírügynökségek tulajdonosai vállalkozó szellemű emberek voltak, később azonban a szervezetek növekedésének finanszírozására friss tőke kellett, amelyhez újabb vállalkozókat kellett bevonni. <ref>Pirityi Sándor, A nemzeti hírügynökség története (24. oldal) ISBN 963-7560-33-5</ref>A magántulajdonlásnak ma sokféle formája létezik, Ausztria legnagyobb ilyen jellegű vállalkozása, az [[Austria Presse Agentur]] (APA) például osztrák újságok és más médiumok tulajdonában van, a brüsszeli központú [[BELGA]] pedig részvénytársaság.
A hírügynökség tulajdonosa lehet az állam is. Diktatúrában az állami hírügynökség része a politikai hatalomnak, demokráciában az állami tulajdonú hírügynökség [[közszolgálat]]i feladatot lát el. A hírügynökség információit újságírók gyűjtik, ők állítják elő a cég termékét, a [[hír]]t. Klasszikus esetben a hírügynökség saját, kizárólag a cégnek dolgozó tudósítókat alkalmaz, de szükség esetén igénybe veszi alkalmi bedolgozók, úgynevezett stringerek segítségét is. A kisebb hírügynökségek általában előfizetnek a nagyobb hírügynökségek anyagaira, hogy olyan információkhoz is hozzájussanak, amelyeket a rendelkezésükre álló szűkös források miatt másképp nem tudnak beszerezni.
45 ⟶ 47 sor:
A hírügynökség azokból az információkból készít hírt, amelyeknek van [[hírérték]]e. Ennek meghatározása tisztán szakmai feladat. Ez az elvárás a diktatúrákban nem érvényesül, hiszen az állami hírügynökség a hivatalos politika szószólója.
A [[19. század]]i európai hírügynökség előfizetői a korai időkben általában magánszemélyek (üzletemberek, diplomaták) voltak, a lapok csak később ismerték fel a friss információk jelentőségét. Az Amerikai Egyesült Államokban ez másként volt, hiszen az első ügynökséget a napilapok hozták létre. Az idő múlásával a magánszemélyeket szinte teljes egészében kiszorították az újságok, rádiók és televíziók.
A trend az 1990-es években ismét változott, az előfizetők között újra megjelentek a magánszemélyeknek, elsősorban a gazdasági szereplők. A Reuters bevételeinek mindössze hét százaléka származott sajtótermékektől az 1990-es évek közepén.<ref>Pirityi Sándor, A nemzeti hírügynökség története (26. oldal) ISBN 963-7560-33-5</ref> Az internet elterjedése különösen nehéz helyzetbe hozta a hírügynökségeket, hiszen híreikhez olyanok is könnyen hozzájutnak, akik nem fizettek értük. ==A hírek jellemzői==
| |||