„Szűcshímzés” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Új oldal, tartalma: „A '''szűcshímzés''' a szűcsök készítette bőrruhák hímzett díszítése.<ref>Irod. Györffy István: Magyar népi hímzések I. A cifraszűr (Bp., 1930);<br> Kiss…” Címke: HTML-sortörés |
képek behívása |
||
1. sor:
A '''szűcshímzés''' a szűcsök készítette bőrruhák hímzett díszítése.<ref>Irod. Györffy István: Magyar népi hímzések I. A cifraszűr (Bp., 1930);<br> Kiss Lajos: A hódmezővásárhelyi szűcsmesterség és
[[Fájl:Juhbőr melles.jpg|bélyegkép|jobbra|Gyapjúfonállal hímzett juhbőr melles részlete]]
== Kialakulása ==
Kialakulása több forrásból származtatható: a kiszabott darabok keskeny bőrszalagokkal való összekötéséből (szironyozás), hasival, fonallal való összevarrásából. Mindezekből idővel, felfedezve annak variációit, meglátva dekorativitását, dísz keletkezett: pillangók, sallangok, szironyvarrások, kötések és fonások (→ pávaszem). Ugyancsak dísszé vált az összetoldások közé vett varráserősítő bőrcsík: a → vóc is.[[Fájl:Ködmön fehér.jpg|bélyegkép|balra|Hímzett ködmön fehér bőr rátéttel]]
== Irha rátét díszítésként ==
15. sor:
1. Az irhadíszítés közé a szironnyal való varrás pótlására (virágát kikötözi) fonallal leveleket, hajtásokat kezdtek hímezni mindaddig, míg végül csak a nagyobb formákat vagdalták bőrből. Ez a fejlődés leolvasható fennmaradt bőrruháinkról. Szép példái ennek a dunántúli, borsodi, cigándi, erdélyi, felföldi ködmönök jó része. –
2. A szűcsmintakönyvek, valamint a 19. sz.-ban készült ruhadarabok tanúsága szerint feltételezhető, hogy az irházástól függetlenül is kialakult egy önálló, tisztán hímzett ornamentika. Ennek alapja a túlnyomóan rózsákkal tűzdelt virágcsokor (bokorvirág). Ebből alakították ki a magyar szűcsmesterek a 19. sz. folyamán azt a gazdag és változatos szűcshímzést, amely a köztudatban él, de még ma is inkább feltáratlanul a múz.-ok őriznek. Ha kiindulunk az első szűcsmintakönyvek, valamint a 19. sz. eleji ábrázolásokból, akkor a művészi leegyszerűsítés, motívumalkotás végtelen gazdagsága tárul elénk, amely a rózsák, tulipánok, szegfűk, georginák, nefelejcsek, rozmaring, rózsa-, akác-, cser-, tölgyfa levelek, egyszóval a kiskert virágait a [[Fájl:Virágtő.jpg|bélyegkép|jobbra|Virágtő szűrgalléról, Mátravidék]] legváltozatosabban stilizálta és komponálta először lazább, majd mind tömörebb foltokba, legtöbbször megtartva annak csokorra, cserepes virágra emlékeztető, de a kitöltendő felülethez alkalmazkodó és annak hangsúlyt adó formáját. A tömör szerkezetű hímzésfoltokban gyakran központi helyet foglal el a magyar címer, a virágos ágat tartó madár, páva, kakas, hal és kígyó. A bokorvirágok szerkezetileg többféle megoldást mutatnak. Leggyakoribb a szimmetrikus tengelyt alkotó rozmaringleveles egyenes ág, amelynek oldalra 3–3 hajtása van. Az alsókon nagyobb nyolcas vagy tojásrózsák virítanak, majd kisebb hatos-, vagy forgórózsák, s az ágak végén tulipán, de inkább hármas bimbó páros vagy bajuszos levelekkel. A fölötte levő ág már rövidebb, kisebb rózsával, levéllel és bimbókkal. A harmadik, a legfelső ág csak bimbós. A vezérág tulipánban, de gyakran rózsában végződik. E félkörös vagy háromszög alakú kompozíciók leginkább a subák tányérját, ill. a ködmönök ujját díszítik. A ködmönök elején, pálháján gyakoriak a hajlott, gyengén S alakú aszimmetrikus csokrok rozmaringleveles, rózsás, szegfűs, bimbós hajtásokkal. A ködmönök háta, a debreceni női subák tányérvirágozása is rendszerint három ágú indán csokorszerűen elhelyezett rózsákból, tulipánokból, bimbós, bogyós, leveles ágakból áll. A bokorvirágok mellett szólnunk kell a szalagszerűen komponált, a színek és formák ritmusán alapuló folyómintákról. Ezeknek leggyakoribb formája a hullámos rozmaringleveles ágon, ill. annak hajlataiban elhelyezett rózsás, tulipános, bimbós, körkörös díszítősorok. –
== Díszítés elhelyezése ==
[[Fájl:Sarokvirág.jpg|bélyegkép|balra|Gyapjúfonállal hímzett szűrgallér sarokvirága]]
A szűcshímzés értékét, szépségét nemcsak sok száz változatú motívumkincsében és azoknak bokorvirágos vagy folyómintás sorokba való tömörítésében, még csak nem is a színek és formák páros vagy keresztrímes szín és formaritmusában kell látnunk, hanem a díszítő foltoknak az egy ruhán való összeszerkesztésében, felépítésében. Az az igazi szűcsremek, amelyen érvényesül a szerkesztés egysége, összhangja, ez a szimfóniához hasonló építkezés, amelynek megvannak a tételei, törvényszerűségei. E törvényszerűségek legjobban az alföldi férfi és női subákról és jónéhány erdélyi, dunántúli, békési, átányi, palóc, körösvidéki stb. ködmönről olvashatók le. Az alföldi és D-borsodi subákon a következő szerkesztési elveket állapíthatjuk meg: a fél- vagy háromnegyed kör alakú ruhadarabokat fénylő fekete göndör báránybőr szegélyezi, mintegy összefoglalja. Az alján fekvő jellegű folyóvirágos rozmaringleveles vagy körkörös rózsás tömör szerkezetű, szilárd alapozást adó mintasor fut, amely fölött még egy másik, kb. u.olyan széles (5–8 cm), de motívumaiban más és szerkesztésében oldottabb, felfelé kinyíló, tehát inkább álló díszítő sor fut. Ezek támasztják alá és biztosítják a ráépülő bokorvirágok egyensúlyát, melyek, mint oszlopsorok tagolják a subát, amit sokszor a köztük lefelé futó színes szélirhák vagy virágfüzérek is hangsúlyoznak, egyben kiemelik a test derekasságát. A bokorvirágok felett keskeny, könnyed, sokszor rojt vagy rojtszerű minta (csengő sor) zárja az oldalvirágozást. Efölött fut a széles keresztirha, amely megalapozza a felette futó vállkoszorú tömör virágsorát, ez rendszerint az aljkoszorú ismétlődése. Erre épül a befejező, ismét függőleges tagolású, felfelé kinyíló, mozgalmasabb vonalvezetésű vállvirágozás. A magyar díszítőművészet egyik legjellemzőbb sajátosságára, a tömören díszített foltok dekoratív vonalvezetésére a kiskunsági és körösvidéki férfi subák mutatják a legszebb példákat. A szűcshímzések legérettebb formái a 19. sz. végére főleg az Alföldön alakultak ki, amikor már a hanyatlás jelei is mutatkoztak.
| |||