„Nart eposz” változatai közötti eltérés

Genezisének kérdése igen bonyolult. Gyakorlatilag az Észak-Kaukázus minden népe között elterjedt, jóllehet ezek különféle nyelvi csoportokhoz tartoznak. Emellett, bár az eposz sok témája és motívuma teljesen azonos, a hősök nevei hasonlók (''Aszamaz''- az [[oszétok]]nál, ''Asamez''- az [[adigék]]nél, ''Acsamez''- a [[csecsenek]]nél és [[ingusok]]nál; ''Soslán''- az oszétoknál, ''Szoszruko''- a [[balkárok]]nál, ''Szoszka Szolsza''- a csecseneknél és ingusoknál), minden nép esetében sajátos vonásokkal is rendelkezik, amelyek csak az adott változatban találhatók meg, s jelentősen különböznek mind a részletekben, mind az eposz hőseinek egymáshoz való viszonyaiban. Ez azzal magyarázható, hogy a népi mesélők a monda jellegét és hőseit a saját népeikre jellemző tulajdonságokkal és gondolkodásmóddal gazdagították. Leginkább azonban az[[ oszétok]]hoz köthető. A tudomány eddig az oszét változatot tárta fel a legalaposabban. [[John Colarusso]], amerikai egyetemi tanár, a nart hősmondák jeles kutatója és kiadója írja róluk: <br> <br> "''Az oszétokat Nyugaton alig ismeri valaki a nyelvészeti körökön kívül - ahol jelentős szerepet játszanak az indoeurópai nyelvek tanulmányozásában -, s ha mégis, az annak köszönhető, hogy tőlük származnak az úgynevezett nart-regék. Ezek a hősi regék stílusukat tekintve átmenetet képeznek a mondák és a [[mítosz]]ok között, s tulajdonképpen közös kincsei az oszétokon kívül több nem indoeurópai szomszédjuknak, a [[cserkeszek]]nek, az [[ujbukok]]nak, az [[abházok]]nak, illetve bizonyos mértékig a tőlük délre élő [[szvánok]]nak és felföldi [[grúzok]]nak, a keletebbre élő csecsen-ingusoknak és dagesztániaknak, valamint néhány kisebb török népnek, például [[balkárok]]nak és [[karacsájok]]nak is. Ezeket a színes, bonyolultan szerteágazó, szinte kaotikus regéket nem lehet megdöbbenés nélkül olvasni, mivel nemcsak számos szembeötlő, a részletekre is kiterjedő párhuzamot mutatnak az ősi [[India]] és [[Görögország]] hagyományaival - ami nem olyan meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a [[Kaukázus]] földrajzilag e két nagy civilizáció között helyezkedik el -, hanem hasonló párhuzamokat fedezhetünk fel bennük az Artúr mondakör legendáival is.''" <br> <br> Kr. u. a 2. évszázadban [[Marcus Aurelius]] császár 5500 szarmata-jazig nehézlovast küldött a későbbi magyar [[Alföld]] területéről [[Britannia]] provincia határainak védelmére. Monográfiák szólnak arról, hogy velük nemcsak a nart mondák és a motívumkincsük került át Nyugatra, hanem maga [[Artúr király]] és a [[Kerekasztal]] vitézeinek több ismert alakja is ezek közül származhatott. Colarusso szerint: ''"...az Artúr-legendakör teljessége ellenére is egy iráni eredetű magra, a nart regékhez hasonló alapokra épül, amire aztán [[kelta]] legendarétegek rakódtak, s a [[Római Birodalom]] kultúrája is hatással volt a végeredményre, és végül a rég megérdemelt reflektorfénybe állították a kaukázusi nart mondákat, illetve az oszétok és szomszédaik nyelvét, kultúráját."''<br> <br> A kutatók feltételezik, hogy az oszét eposz Kr. e. 8-7. században született, és a Kr. u. 13-14. évszázadok közötti időszakban kezdtek a különálló mondák valamelyik szereplő vagy esemény köré ciklusokká szerveződni. Az írásos források hiányában lehetetlenség teljes képet rajzolni arról, hogyan fejlődött tovább és alakult ki a mű. Csak [[Hérodotosz]] és [[Marcellinus]] valamint [[Örményország]] és [[Grúzia]] krónikáinak töredékes adatai alapján alkothatunk képet arról a történeti-kulturális környezetről, amelyben a nart eposz megszületett. Ősi rétegeit V. O. Miller és J. Dumézil tárták fel, és ezek alapján az őket követő nyelvészeti és történeti-kulturális kutatásnak sikerült rámutatnia, hogy a forrásainál nemcsak azok az észak-iráni szkíta-szarmata és alán törzsek voltak jelen, amelyek a mai Dél-[[Oroszország]] területén az I. évezredben telepedtek meg, hanem azok is, amelyek a Középső-Kaukázus kobáni kultúráját létrehozták ([[bronzkor]]). A monda legősibb szereplőinek nevei (''Uarhag, Ahsartag, Urizsmag, Sirdon'') iráni (alán) eredetűek. A kutatók számos tematikus párhuzamra mutattak rá a nart eposz valamint a kelta és skandináv legendák között is. Késöbb, a 13-14. században, jelentős tatár-mongol ráhatás érte. A ''Batraz, Hamisz, Soslán, Eltagan, Sajnag, Marguz'' nevek mongol és török eredetűek. Azonban, amint V. I. Abajev megállapítja, néhány hős török származású nevétől, s az eposz második rétegéhez tartozó egyes témák, motívumok egybeesésétől eltekintve a mondák abszolút módon eredetiek. <br> <br> Az eposz tanulmányozása terén V. I. Abajev végzett hatalmas munkát. Ő volt a nart hősmondák kiadásának a tudományos konzultánsa is. Az oszét hősi eposzba [[oszét nyelv]]en ciklusonként(változataikkal együtt), abban a formában kerültek be a szövegek, ahogy azokat a népi előadóktól lejegyezték, s az orosz fordításban is arra törekedtek, hogy tartalmilag és formailag a legközelebb álljon az eredetihez.

A nart mondákban a valóságot átszövi a művészi átköltés, hiányzik a történelmi események időrendi következetességel történő leírása, azonban a valóság visszatükröződése mind a helynevekben, ahol az egyes események megtörténnek, mind az egyes hősök neveiben megtalálható. Amikor Movszesz Horenaci örmény történész Satanik alán királylány legendáját (V. század) elmeséli, benne a Satanáról szóló nart történet egyes elemei is felfedezhetők. <br> <br> ''Szajnag aldar'' nevében, aki hol a nartok szövetségeseként, hol az ellenségeként lép fel, a kutatók [[Batu kán]] titulusának az átformálását vélik felismerni: Batu kán - Szain kán (<<dicső kán>>), Hanzargasz szörny neve pedig, aki sok nartot ejtett fogságba, a <<Hán-Csengesz>> ([[Dzsingisz kán]]) elferdített alakja. Ezek mellett a [[Fekete-tenger]]t, a Kumi síkságot is megemlítik, és olyan népekről, mint a pecsenegek és a teri törökök is szó esik. <br> <br> A mondák sok motívumában az[[ alánok]] vagy a [[szkíták]]-[[szarmaták]] hajdani szokásai és hiedelmei tükröződnek vissza. Így például az arról szóló történetben, hogy miként próbálkoztak az elöregedett Urizsmag megölésével, a szkítáknak arra a szokására ismerhetünk, amikor az öregeiket rituális szándékkal ölik meg. Soslánnak az ellenségei skalpjaiból varrott subája a szkítáknak [[Hérodotosz]] által leírt, a csatában megölt ellenségeik megskalpolására emlékeztet, hogy aztán a skalpokkal a lovuk gyeplőjét díszítsék, vagy köpenyt varrjanak belőlük. Amikor Soslán farkasbundát ölt a harc előtt, annak az ősi hiedelemnek a felidézése, amely szerint az állat-totem irhájának a felöltésekor annak vakmerősége és ereje a hősbe száll át.