„Pörgekarúak” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Bot: következő hozzáadása: tl:Brachiopoda |
a Bottal végzett egyértelműsítés: Perm –> Perm (időszak) |
||
42. sor:
<td style="width:29px; text-align:center;">'''[[Devon|D]]'''</td>
<td style="width:30px; text-align:center;">'''[[Karbon|C]]'''</td>
<td style="width:24px; text-align:center;">'''[[Perm (időszak)|P]]'''</td>
<td style="width:26px; text-align:center;">'''[[Triász|Tr]]'''</td>
<td style="width:27px; text-align:center;">'''[[Jura (időszak)|J]]'''</td>
86. sor:
Második felvirágzásuk volt a [[triász]] végén, valamint egy utolsó a [[Jura (időszak)|jura]] elején, amit a thoarci anoxikus esemény zárt le. Valamikor nemcsak nagyon sok fajuk élt, hanem egyedeiknek is olyan rengeteg tömege népesítette be az ősvilági tengereket, hogy héjaikból helyenként vastag sziklarétegek keletkeztek, ezt ''kőzetalkotó mennyiségű'' [[fosszília|fosszíliának]] nevezik. Ma élő 150–160 fajukkal szemben majdnem {{szám|10000}} kihalt ismeretes eddig. A triászban a kagylósmészkő [[Rhynchonella]], [[Coenothrys]] és [[Halorella]] vázakat tartalmaz (Terebratula- és Rhynchonella-félék). Ez a két csoport a jurában is rendkívül fontos, a [[hierlatz mészkő]]ben kőzetalkotó mennyiségben fordul elő. A [[Pygope diphya]] és [[Pygope aspasia|P. aspasia]] szintjelző.
A mai pörgekarúak és legrégibb őseik megegyezéséből fontos következtetéseket vonhatunk az ősvilági tengerek állapotára is. Részei voltak a Sepkoski-féle első evolúciós faunának is, fejlődésük a [[szilur]] időszakban érte el a csúcsát, fajszámuk a [[Perm (időszak)|perm]] időszak végéig magas maradt, majd a perm végi kihalás rendkívül súlyos csapást mért rájuk. Régen ismert tény, hogy alulmaradtak a kagylókkal folytatott evolúciós versenyben. Egy olyan korban érték virágkorukat, amikor a kagylók diverzitása még igen alacsony volt. A karbonban kezdődött meg a kagylók lassú fellendülése, amikor elhagyták a kialakulásuk helyszínéül szolgáló iszapos, csendes vizeket és alkalmazkodtak az erős kinetikai igénybevételhez a tengerparti sávban, ahol a pörgekarúak ellenében kibontakoztak. A [[perm-triász kihalási esemény]] volt az a végső lökés, ami eldöntötte a kagylók és a pörgekarúak evolúciós párbaját.
A kagylók és pörgekarúak szerepcseréjének oka az életmódban keresendő. A pörgekarúak többsége helyhez kötött életmódot folytat, nyéllel rögzül az aljzathoz. Az árapályzóna hullámverési övét nehezen viselik el, mivel házaik törékenyek. A rögzítettség miatt a számukra kedvező vízmélységet az [[árapály]]-jelenség közben nem tudják követni, ezért ott éltek mindig, ahol kicsi volt a tengerjárás. Azonban nem csak a napi szintű vízmélység ingadozást nem tudták követni, hanem a hosszabb idő alatt bekövetkező [[transzgresszió]]t vagy [[regresszió (geológia)|regressziót]] sem. A [[kihalások okai|kihalási eseményeknél]] általánosan megfigyelhető jelenség, hogy a kihalási hullámot a zátonylakó és zátonyépítő, a vízmélységre és oxigénkoncentrációra érzékeny fajok kezdik, ami tengerszint változásra utal. A túl mélyre kerülő pörgekarúak oxigénszegény vizekben találták magukat, a túl magara kerülők pedig a hullámverési övben. Legnagyobb többségük ezen felül a tengervíz sótartalmára is nagyon érzékeny, sem a bepárlódott ultrasós vizet, sem a csökkentsós vizet (folyótorkolatok) nem szeretik. A szabadon mozgó, vagy az aljzathoz rögzített, de vastag és ellenálló házzal rendelkező kagylók minden tekintetben előnybe kerültek velük szemben, nem tekinthető véletlennek, hogy a pörgekarúak legrégebben ismert, és ma is létező [[nem (rendszertan)|neme]], a [[Lingula]] éppen egy szabadon úszó csoport.
| |||