„Ianus” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
TXiKiBoT (vitalap | szerkesztései)
a Bot: következő hozzáadása: fa:ژانوس
a a nap: időmérték, meg egyfajta csillagászati objektum - a Nap: a mi napunk neve, a régi kultúrákban istenített lény
7. sor:
Így lett a kezdet és vég istenéből a kereskedelem és hajózás istene. A régi római ''[[As (rézpénz)|as]]''okon (pénzeken) az ő képe mellett látható egy hajó előrésze, és később a kikötők tulajdonképpeni istenét, [[Portunus]]t is hozzá hasonló alakban ábrázolták. Azonban a római patrióták a Janiculummal kapcsolatban csakhamar egy boldog aranykort rajzoltak maguk elé, mikor Janus, mint Latium ős királya, békében és szerencsével kormányozta országát.
 
Sokan eredetére nézve napistent láttak benne, ahogy a napNap járása jelzi a munka kezdetét és végét, de több vonás alig található benne a napistenség igazolására. Alakja látható több római pénzen, amelyeken kettős fejjel ábrázolták; mégpedig szakállas vagy szakálltalan mind a két fej, a császárkori pénzeken pedig az egyik fej szakálltalan ifjút, a másik pedig szakállas férfiút mutat. [[Hadrianus]] pénzein már négyfejűként ''(quadrifrons)'' ábrázolták, a kapuzat négy oldalának megfelelően. Feltételezik azt is, hogy alakját [[sziámi ikrek]] inspirálhatták.
 
== Forrás ==
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Ianus