„Meissner–Ochsenfeld-effektus” változatai közötti eltérés
[nem ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Meissner–Ochssenfeld-effektus lapot átneveztem Meissner–Ochsenfeld-effektus névre: eliras jav. |
a nev elirasok jav |
||
1. sor:
A '''
A két német fizikus, [[Walter Meissner]] (1882 -1974) és [[Robert Ochsenfeld ]](1901- 1993) kísérletekkel bizonyította, hogy a szupravezetők, melyeket addig csak ideális vezetőknek tartottak, ideális diamágneses anyagok is.
1933-ban, Meissner és Ochsenfeld felfedezték, hogy a szupravezetők kiszorítják magukból a mágneses teret. A külső mágneses tér bizonyos mértékéig, az ún. kritikus mágneses mezőig a szupravezetők teljesen kiszorítják magukból a mágneses fluxust. A
Ezt a jelenséget
Ha a szupravezetőt gyenge mágneses térbe (H) helyezik, a tér csak egy minimális λ távolságra hatol be a szupravezetőbe, ez az úgynevezett behatolási mélység, ami után a mágneses térerősség nullára csökken. A legtöbb szupravezető esetén ez a mélység 100 nanométeres nagyságrendű.
A Meissner-
A Meissner-effektust a [[London-egyenlet]]ek egyike írja le. Az egyenlet szerint a szupravezető belseje felé haladva a mágneses tér exponenciálisan csökken:
|