„Szingapúri csata” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló |
a →Háttér |
||
25. sor:
{{Több kép |igazítás = left |irány = függőleges |szélesség = 190 |kép1 = Coastal defence gun at Singapore.jpg |szöveg1 = A Szingapúrt védő egyik 15 [[Hüvelyk (mértékegység)|hüvelykes]] ágyú tüzelésre készen |kép2 = BrewsterBuffalosMkIRAAFSingaporeOctober1941.jpg |szöveg2 = A szigeten állomásozó vadászgépek között sok elavultnak számító [[Brewster F2A Buffalo]] is volt, amelyek nem voltak ellenfelek a modern japán gépeknek |kép3 = Newly-arrived Indian troops.jpg |szöveg3 = Frissen érkezett indiai katonák 1941 novemberében. A harcokban sok indiai katona vett részt, ám harcértékük igen kicsi volt}}
Az [[első világháború]] végéig, amíg [[Egyesült Királyság|Nagy-Britannia]] szoros kapcsolatokat ápolt a [[Japán Birodalom]]mal, nem merült fel [[Csendes-óceán]]i támaszpont kiépítésének kérdése. Erre csak az 1920-as években került sor, amikor a brit vezetés úgy érezte, hogy nem bízhat már a japánokban, és flottát kell állomásoztatnia a területen. A flottabázis helyéül az 1819-ben vásárolt [[Szingapúr]]t választották. A hely kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy képes legyen a [[Brit Birodalom]] [[Távol-Kelet|távol-keleti]] birtokainak védelmét biztosítani, mert ezek elvesztése nem csak Nagy-Britanniát érintette volna súlyosan, hanem veszélyeztette volna befolyását [[Ausztrália (ország)|Ausztrália]] és [[Új-Zéland]] felett is, amelyek csak az [[Amerikai Egyesült Államok]]hoz tudtak volna ezután védelemért fordulni. Annak ellenére, hogy a japánok agresszív szándékai egyre
A brit katonai vezetők a '20-as években úgy látták, hogy egy esetleges japán támadás esetén a támadók fő célja a sziget megszállása, vagy az ellenállás felszámolása lenne, amelyet nagy valószínűséggel a tenger felől hajtanának végre, így ennek megállítása erődöket, [[tüzérség]]et, akadályokat, stb. igényelt. Azonban az is nyilvánvaló volt, hogy tengeri támogatás nélkül az erőd csak kevés ideig védhető. A „Red Scheme” (Vörös terv) ezért egy flotta kiszolgálására alkalmas háttér kiépítését irányozta elő, és költségei 11 millió [[font sterling]]re rúgtak, amelyből azonban csak 4 millió érkezett meg 1930 végéig. Az állandó viták miatt végül szerényebb tervvel álltak elő, és leállították a védelmi berendezések kiépítését. A munkálatok csak az 1931-es [[mukdeni incidens]] után indultak újra, és [[1938]]-ra, majd később [[1936]]-ra tűzték ki a nagy [[szárazdokk]] befejezésének idejét.<ref>{{Opcit|n=John Colvin|o=258–260}}</ref>
| |||