„IV. Alexiosz bizánci császár” változatai közötti eltérés

|}}

 

 

[[II. Izsák bizánci császár|II. Izsák]] fiát [[1195]]-ben, apja trónfosztásakor bebörtönözték, és csak [[1201]]-ben tudott megszökni a zavargásoknak köszönhetően. Sógorához, a nővérét, Irénét nőül vevő Sváb Fülöphöz menekült, majd csatlakozott [[Montferrati Bonifác]]hoz, a [[IV. keresztes hadjárat]] kiszemelt vezetőjéhez. [[Zára]] ostromakor ([[1202]]) ideiglenesen elhagyta a tábort, hogy meglátogassa sógorát. Közben megegyezett Bonifáccal, hogy útját [[Konstantinápoly]] felé vegye, és harcoljon bitorló nagybátyja, [[III. Alexiosz bizánci császár|III. Alexiosz]] ellen. Cserébe bizánci támogatást és a keresztesek adósságainak kifizetését ígérte. A [[Velencei Köztársaság|velenceiek]] is támogatták a gazdag város kirablásával kecsegtető ötletet, így 1202-ben flottájuk a [[Görögország|görög]] fővárosnál kötött ki. Hiába parádézott Alexiosz a falak alatt az ostrom előtt, a bizánciaknak megfelelt a bitorló, tehetségtelen nagybátyja. Aznap, amikor 1203-ban bevették a várost, III. Alexiosz gyorsan elmenekült, és a keresztesek szembesültek azzal, hogy a görögök kiszabadították börtönéből, és ismét császárrá koronázták a megvakított és leépült II. Izsákot. Ez nem volt elfogadható számukra, tehát kényszerítették az uralkodót, hogy fiát társcsászárává tegye.