London and North Eastern Railway
A London and North Eastern Railway (LNER) egy brit vasúttársaság, az úgynevezett Big Four (Négy Nagy) egyik tagja volt 1923 és 1948 között.
| London and North Eastern Railway | |
 | |
 | |
| Típus |
|
| Jogelőd |
|
| Alapítva | 1923 |
| Megszűnt | 1948. január 1. |
| Jogutód |
|
| Székhely | Anglia |
| Iparág | vasúti közlekedés |
| A London and North Eastern Railway weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz London and North Eastern Railway témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A Big Four szerkesztés
Nagy-Britannia országos vasúthálózata sok helyi vonalból állt össze, amelyet különböző magánvállalkozások üzemeltettek. Az első világháború alatt a teljes hálózatot a kormány ellenőrizte, de államosításra nem került sor, holott az ötletet William Gladstone későbbi miniszterelnök már az 1830-as években felvetette.[1] Mindazonáltal 1921-ben megszületett, majd 1923. január 1-jén életbe lépett az a törvény,[2] amely a vasúttársaságokat négy nagy cégcsoportban - Big Four - egyesítette a hatékonyság és gazdaságosság növelése, valamint az összehangolt fejlesztés érdekében. A Big Four négy tagja a Great Western Railway (GWR), a London and North Eastern Railway (LNER), a London, Midland and Scottish Railway (LMS) és a Southern Railway (SR) lett. A négy nagy cég részvénytársasági formában működött egészen 1947. december 31-ig, amikor államosították őket, és létrehozták belőlük a British Railwayst.[1][3]
Az LNER felépítése szerkesztés
A London and North Eastern Railway létrehozásakor hét nagyobb vasúti társaság fuzionált. Az LNER résztulajdont szerzett más, társult cégekben is, amelyek a Big Four kialakulása után is önállóan működtek tovább, illetve bekebelezett vagy önállóként irányított több kisebb vállalkozást.
Alapítók szerkesztés
- Great Central Railway
- Great Eastern Railway
- Great Northern Railway
- Great North of Scotland Railway
- Hull & Barnsley Railway
- North British Railway
- North Eastern Railway
Társult cégek szerkesztés
- Axholme Joint Railway
- Cheshire Lines Committee
- Midland & Great Northern Joint Railway
- East London Railway
- Great Western & Great Central Joint Railway
- Manchester South Junction & Altrincham Joint Railway
Teljes egészében LNER-cégek szerkesztés
- Colne Valley & Halstead Railway
- East & West Yorkshire Union Railway
- Mid-Suffolk Light Railway
- North Sunderland Railway[4]
Az LNER működése szerkesztés
A London and North Eastern Railway a Londontól északra és keletre eső területeken működött, köztük a keleti parton futó vonalon, az East Coast Main Line-on, amely a fővárostól Edinburgh-ig vezet Yorkon és Newcastle városán át. A társaság fő javítóüzeme Doncasterben volt, de végeztek szerelési munkákat Darlingtonban and Inverurie-ben is. Londonban négy pályaudvarra - Fenchurch Street, King's Cross, Liverpool Street és Marylebone - futottak be a vonatai. A vasúttársaság a londoni elővárosi forgalmat a Broad Streetről és a Moorgate-ről szolgálta ki.
Az LNER a második legnagyobb cég volt a megtett mérföldeket tekintve, de anyagi szempontból csak a negyedik helyen állt. Híres volt gyors expresszeiről, de bevételeinek jelentős részét az északkelet-angliai szénmezők teherforgalmából szerezte.[4] A szénmezők azonban nem csak a fő bevételi forrást biztosították, de "felelősek voltak" a cég folyamatos anyagi nehézségeiért is. Az LNER vonalaival behálózott területek gazdasági körülményeinek megváltozását, elsősorban a szén- és nehézipar hanyatlását, a vasúttársaság is megérezte. A két háború közötti években válságban volt a mezőgazdaság is, és az importárú a déli és nyugati parti kikötőkbe özönlött, ahol más társaságok szerezték meg szállítási jogukat.[1]
A folyamatos pénzügyi gondok ellenére az LNER Európa legjobb mozdonygyártói között volt, és a sok ezer mozdonyon, valamint különböző személy- és teherszállító kocsikon túl gőzhajói, csatornái, kikötői, mólói, szállodái voltak. Az LNER résztulajdont szerzett a többi között városi tömegközlekedési vállalatokban is. A részvénytársaság az 1930-as években megkezdte vonalainak villamosítását, először a londoni Liverpool Street-i végállomás és Shefield között.
1938-ban az LNES 6 349 mérföld vasútvonalat üzemeltetett, ez a brit hálózat 30,7 százaléka volt. A cég tulajdonában 6 533 mozdony, a brit állomány 33,2 százaléka, 12 456 személykocsi (28,6 százalék) és 258 236 tehervagon (38,9 százalék) volt. Ebben az évben a cég vonatai 172,1 millió mérföldet (29,4 százalék) tettek meg.[5]
A társaságnak fennállása 25 éve alatt három műszaki főmérnöke volt: Sir Nigel Gresley (1923–1941), Edward Thompson (1941–1946) és Arthur H. Peppercorn (1946–1947). Közülük kiemelkedik Sir Nigel Gresley, akinek a nevéhez olyan mozdonyosztályok fűződnek, mint az LNER A1, az LNER A2 és az LNER A4. Ez utóbbiak közé tartozik a 4468-as pályaszámú mozdony, a Mallard, amely a gőzmozdonyok sebességrekordját tartja. Híres mozdony az A3-as osztályba tartozó, 4472-es pályaszámú Flying Scotsman is.[4] A társaság legendássá vált expresszvonatokat üzemeltetett, köztük a Silver Jubilee-t és a West Riding Limitedet.
Az LNER-nek sokat köszönhetnek a vasút mai megszállottjai is, hiszen a cég tudatosan gyűjtötte az iparággal összefüggő járműveket, tárgyakat, amelyeket a York Railway Museumban állított ki, amely ma a National Railway Museum kiállítóhelye.
A London and North Eastern Railway társaság 1948-tól állami tulajdonba került a többi vasútcéggel együtt. Az állami vasúttársaság, a British Rail 1996-os privatizálásakor az East Coast Main Line vonalon futó nagy távolságú expresszek üzemeltetését végző társaság a Great North Easter Railway nevet kapta, amely hasonlít a nagy előd, az LNER nevére.
Galéria szerkesztés
-
A sebességrekorder -
A V2-es osztályú Green Arrow -
A B1-es The Jacobite a Fort William állomáson -
Egy másik B1-es, a Mayflower -
A K4-es Great Marquess -
A Flying Scotsman
Források szerkesztés
- The London and North Eastern Railway (LNER) Encyclopedia (angolul)
- The LMS Society (angolul)
- Az 1921-es vasúti törvény (angolul)
- Az 1947-es szállítási törvény (angolul)
- Railwaybritain.com (angolul)
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ a b c Railwaybritain.com, The Big Four. [2012. január 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 14.)
- ↑ Railway Act. (Hozzáférés: 2011. október 14.)
- ↑ Transport Act. (Hozzáférés: 2011. október 14.)
- ↑ a b c The London and North Eastern Railway (LNER) Encyclopedia. (Hozzáférés: 2011. október 13.)
- ↑ The LMS Society: 'Comparative Statistics for 1938'. (Hozzáférés: 2011. október 30.)
