Pontesei-tó
A Pontesei-tó (olaszul: Lago di Pontesei) egy kis mesterséges duzzasztott tó az észak-olaszországi Dolomitok keleti peremén, a Zoldo-völgyben (Val Zoldana). Az itt folyó Maè patakra épített völgyzárógát 1955–1957 között épült. A völgy vízzel való feltöltése során, 1959. március 22-én földcsuszamlás következett be, mely részben feltöltötte a tó medrét, és emberéletet is követelt.
| Pontesei-tó (Lago di Pontesei) | |
 | |
| A tó és a völgyzárógát, az eredeti üzemi vízszintre kialakított túlfolyó tölcsérrel | |
| Ország(ok) |  Olaszország |
| Hely | Veneto, Belluno megye |
| Típus | mesterséges duzzasztott tó |
| Elsődleges források | Maè |
| Elsődleges lefolyások | Maè |
| Felszíni terület | 0.053 km2 |
| Víztérfogat | 0,00357 km3 |
| Tszf. magasság | 807 m |
| Elhelyezkedése | |
 Pontesei-tó
Pozíció Észak-Olaszország térképén
| |
 é. sz. 46° 20′ 13″, k. h. 12° 13′ 34″Koordináták: é. sz. 46° 20′ 13″, k. h. 12° 13′ 34″ | |
Pontesei-tó
Pozíció Veneto térképén
| |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Pontesei-tó témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Fekvése szerkesztés
Zoldo-völgy középső északkelet-délnyugati lejtésű szakaszán, a Maè patak völgyében, (807 m tszf.) A völgy északi a szakaszát a Monte Pelmo csoportja, délen a Schiara-hegység határolja. A tóból kilépve a patak és völgye a Schiara-hegycsoportot megkerülve déli irányba fordul, jobb (keleti) partja fölött a Bosconero-hegység emelkedik.
Helyzeténél fogva két részre osztja a Zoldo-völgyet. A tó fölötti völgyszakaszt, a Maè patak felső folyását inkább a Maè forrásvölgyének tekintik és Canal del Maè-nek nevezik. A tó alatti völgyszakasz a szorosabb értelemben vett Zoldo-völgy (Val Zoldana). A tó neve a pontesièi vagy ponticelli helyi kifejezésből származik, amely azokra régi építésű átereszekre és hidakra utal, amelyek révén a meredek hegyfalak közé zárt Zoldo-völgy veszélyes gyalogösvényein és málhás útjain közlekedni lehetett, a szilárd burkolatú országút (SP251) megépítése előtt.[1] A tó partjai mentén pisztrángot lehet horgászni.
A völgyzárógát szerkesztés
A Maè patak völgyét 1955–57 között völgyzárógáttal rekesztették el, a kialakult tó felduzzasztásával vízerőművet működtettek. A létesítményt a nemzetközi hírű Carlo Semenza építőmérnök (1893–1961) tervezte, aki számos hasonló műtárgyat tervezett Olaszországban és külföldön is. (1926 és 1958 között ő dolgozta ki a Vajont patak 250 méter magas völgyzárógátjának egymást követő tervváltozatait is. Ez utóbbi gát építését közvetlenül a Maè-gát befejezése után, 1957-ben kezdték el Longarone város fölött.)
A gátépítés befejezése után elkezdték a Maè fokozatos duzzasztását, az új mesterséges Pontesei-tó feltöltését, biztonsági megfontolásból azonban korlátozták az üzemi vízszint magasságát. Az eredeti tervek szerint nagyobb területet árasztottak volna el, Pónt di Péez település területén a víz elérte volna a Maresón patak betorkollását.
Az 1959-es földcsuszamlás szerkesztés
Az elárasztás során egyre több jele mutatkozott, hogy a tó melletti hegyoldal instabillá vált. Partszakaszok elmozdultak, emiatt repedések keletkeztek a víztározó partján haladó közúton. 1959. március 22-én reggel 7 órakor a Castellin-hegy és a Spiz-hegy lejtői leszakadtak. A hegyomlás következtében a tó bal partjára földcsuszamlás zúdult. 500 méter széles fronton, 2-3 perc alatt mintegy 3 millió köbméter kőzet és föld zuhant a tóba, részben feltöltve annak medrét. Bár a víztározó medencéje még nem volt teljesen feltöltve (13 méterrel volt a teljes feltöltés szintje alatt), a földcsuszamlás olyan magas hullámot indított el, mely átcsapott a gát koronáján, és elsodorta a gát védett oldalán dolgozó Arcangelo Tiziani ácsmestert. Holttestét sohasem találták meg.[2][3]
A szakértők megállapították, hogy a megcsúszott kőanyag forrása egy laza törmeléktakaró volt, amelynek vastagsága több helyen a 20 métert is meghaladta.[4] A tómeder egy részét kitöltötte a törmelék, összefüggő hegygerincet képezve a meder alján. Ennek ellenére az üzemeltető a tavat a tervezett legmagasabb szintre töltötte fel, és a vízerőművet több éven át maximális kapacitással működtette. 1966-ban a Maè patak és a tó kiáradása súlyos károkat okozott, az 1962-ben alakított nemzeti energiatársaság, az ENEL ezután korlátozta a duzzasztás megengedett szintjét.[1][5] Az 1959-es földcsuszamlás nyomai ma is jól láthatók a tóparti útról.
-
Az 1959-es földcsuszamlás képe a gátról nézve -
A gát védett oldala a Zoldo-völgy fölött
Longarone, 1963 szerkesztés
A Pontesei-tó gátjánál bekövetkezett baleset híre nyugtalanságot keltett Longarone város lakosságában, akik az 1957 óta épülő, 250 méter magas Vajont-gát alatt éltek. A körülmények szembeötlő hasonlósága (azonos geológiai környezet, a hegyoldalt megbolygató munkák) aggodalomra adtak okot. Vizsgálatokat végeztek, de úgy döntöttek, az építést a tervek szerint folytatják. A mulasztás négy évvel később olyan méretű katasztrófát okozott, amelynek képest a Pontesei-tavi incidens eltörpült.[6][7]
A Vajont-gát 1960-ra megépült, 1961-ben megkezdték a Vajont-tó feltöltését. 1963-ban észlelték a szomszédos Toc-hegy oldalának elmozdulását. Az ENEL mérnökei a tó szintjének mozgatásával megkísérelték szabályozni a csúszást, de 1963. október 9-én éjszaka a Toc-hegy oldala beleszakadt a Vajont-tóba. A földcsuszamlás által kiváltott szökőár elpusztította Longarone városát, Erto e Casso községeket, legalább 2000 ember halálát okozva.[8]
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ a b Paolo Bonetti, Paolo Lazzarin. La val di Zoldo. Itinerari escursionistici (olasz nyelven). Verona: Cierre Edizioni, 129. o. (1997)
- ↑ Edoardo Semenza, Michele Semenza, P. Semenza. 4., La storia del Vaiont raccontata dal geologo che ha scoperto la frana (A Vajont-történet, ahogy a földcsuszamlást felfedező geológus mesélte) (olasz nyelven). Ferrara: K-Flash/Michele Semenza, 36. o. (2005). ISBN 8889288019
- ↑ La galleria fotografica degli utenti di ProgettoDighe. Veneto, Pontesei (BL). Tiziani emléktáblája. (és további fotók. ProgettoDighe. Gallery. (progettodighe.it). (Hozzáférés: 2019. november 6.)
- ↑ La frana di Pontesei (A Pontesei-tavi földcsuszamlás) (olasz nyelven). vajont.net. [2020. január 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 6.)
- ↑ Tina Merlin. Sulla pelle viva. Come si costruisce una catastrofe: il caso del Vajont (olasz nyelven). Caselle di Sommacampagna: Cierre Edizioni, 67-68. o. (2001). ISBN 88-8314-121-0
- ↑ Edoardo Frittoli: Diga di Pontesei: 60 anni fa l’incidente che anticipò il Vajont (olasz nyelven). panorama.it/news, 2019. március 22. [2019. december 28-i dátummal az eredetiből archiválva].
- ↑ Lorenzo Pasqualini: Accadde oggi: il 22 marzo 1959 l’incidente alla diga di Pontesei, un’anticipazione del disastro del Vajont. meteoweb.eu, 2017. március 22. [2019. december 28-i dátummal az eredetiből archiválva].
- ↑ Disastro del Vajont. 9 ottobre 1963 (olasz nyelven). vajont.net. [2006. május 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 6.)
Kapcsolódó információ szerkesztés
- N. F. Mandzhavidze, Grigoriy Petrovich Mamradze. The High Dams of the World: Systematic Tables of Data and Bibliography on Dams Over 75 M High. (angol nyelven). Tbilisi: Academy of Scienses of The Georgian SSR. Institute of Power Engineering, 21, 28, 92, 76. o. (1963)
- Elvis Del Tedesco (nick): Pontesei. Le dighe (olasz nyelven). ProgettoDighe, 2010. június 1. [2020. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva].
