Szintvonal
A térképek a Föld felületének tagolódását és domborulatai, térszíni formáit és alakulatait mértanilag, egyezményes jelekkel és meghatározott arányú kisebbítéssel, rendszerint síkban ábrázoló színes rajz, vagyis a földfelszín derékszögű vetületének síkra vetített ábrázolása.
A térképi ábrázolásból következik, hogy a magassági viszonyokat valamilyen módszerrel jelezni kell a síkban.
A terep egyenetlenségeit a következő módokkal lehet ábrázolni:
- szintvonalakkal,
- csíkozással, amikor apró vonalak segítségével próbálják a síkból „kiemelni” a tereptárgyat,
- eltérő színezéssel – színrétegező vagy színfokozatos módszer – amikor a szintek magasságát sávokra osztva a zöld árnyalataitól kezdve a sötétbarna színig jelölik a magasságot. A mélységek jelölésénél a fehér jelenti a sekélyebb mélységeket és a kék egyre sötétebb árnyalatai utalnak a vízmélységre. A jelmagyarázatban adják meg a szinteknek megfelelő színezést
- árnyékolással, színárnyalással, amikor a tereptárgyat árnyékok alkalmazásával és ennek hatásaival, térhatásszerűen a domborzatot a síkból kiemelik.
A legelterjedtebb eljárás a szintvonalas ábrázolási mód a térképeken, természetesen a többi ábrázolási móddal kiegészítve.
Szintvonal szerkesztés
A szintvonal (izohipszia) a tengerszinthez viszonyított azonos magasságú tereppontokat összekötő, önmagába visszatérő képzeletbeli vonal. A felszíni viszonyok ábrázolásának egyik legkifejezőbb módja.
A szintvonalak sűrűsége a térkép méretarányától is függ. A szintvonalak áttekinthetővé teszik a térképet, megkönnyítik az erősen tagolt felszín ábrázolását.
A pozitív szintvonalak a terep kiemelkedéseit, a negatív szintvonalak a talaj mélyedéseit, illetve a tengerek, nagyobb tavak mélységét jelölik.
Értéküket m-ben adják meg.
A szintvonalak alkalmazását 1723-ban Cruqius mérnök és a francia Buache (1700–1773) vezette be.
Tulajdonságai szerkesztés
A térképeken általában barna vagy kék színt használnak a szintvonalak jelölésére.
A szintvonalak a következő tulajdonságokkal rendelkeznek:
- nem keresztezhetik egymást,
- mindig záródnak, kivéve, ha a térkép egyéb utalásai miatt azokat meg kell szakítani (például szöveg, település, út stb.)
- általában nem párhuzamosak egymással,
- sűrűségük a terep meredekségére utal, minél sűrűbben helyezkednek el, annál meredekebb a terep formája.
Fajtái szerkesztés
A könnyebb olvashatóság érdekében a szintvonalakat különféle módon ábrázolják. Színük: szárazföldi térképeken barna, vízi térképeken kék.
Alapszintvonal szerkesztés
Az azonos tengerszint feletti magasságú pontokat összekötő folyamatos vonal. A szomszédos szintvonalak közötti magasságkülönbséget (alapszintközt) méterben adják meg a térkép szövegmezőjében, vagy a vonalakba írt számokból határozható meg.
A szintvonalba beírt szám a tengerszint feletti magasságot adja meg, és a számjegyek talpa mindig a lejtő irányába mutat.
Főszintvonal szerkesztés
Általában minden ötödik alapszintvonalat kiemelten, megvastagítva ábrázolnak. A térképen a gyors becslést és az általános kép kialakítását szolgálja.
Felező szintvonal szerkesztés
Felező szintvonallal kerülnek ábrázolásra az adott értéknek megfelelő magasságú önálló terepidomok, valamint az enyhe lejtésű területek lejtőviszonyai.
Domborzati segédvonal szerkesztés
A domborzat kisebb de jellegzetes alakú idomainak ábrázolására szolgál. Magassági értéke nincs.
Eséstüske mint kiegészítő jel szerkesztés
A szintvonalak magukban nem utalnak a terep lejtési viszonyaira. A szintvonalak magassági értékeiből azonban lehet következtetni a lejtés viszonyaira.
Egyes esetekben, amikor nem lehet egyértelműen meghatározni a lejtés vagy emelkedés viszonyait – például kisebb domborzati kialakulásoknál –, eséstüskét alkalmaznak. A mellékelt ábra mutatja be az eséstüske szerepét, hiszen mindkét terepforma azonos szintvonal rajzolattal rendelkezik, mégis különbség van a két forma között. Az eséstüskék adnak világos magyarázatot az alkalmazására.
Az eséstüskét a szintvonal lejtőirányba eső oldalára rajzolják.
