A sportszakember gyűjtőfogalom, amelyet Magyarországon a sporttörvény (2004. évi I. törvény) 77. § p) pontja határoz meg. Ezek szerint sportszakember az a természetes személy, aki a KSH elnökének a Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszeréről (FEOR) szóló 7/2010. (IV. 23.) KSH közleménye szerinti sport-foglalkozást folytat, vagy a sportszervezettel, sportszövetséggel munkaviszonyban vagy polgári jogi jogviszonyban sporttevékenységgel kapcsolatban közvetlenül vagy közvetetten feladatot lát el.

Sportszakembernek minősül továbbá a sportszervezet és a sportszövetség ügyintéző és képviseleti szervének vezetője. Sportszakember különösen a versenyző felkészítését végző vagy azzal kapcsolatba hozható edző, a csapatvezető, a mérkőzésvezető, a versenybíró, a sportegészségügyi szakember (pl. sportorvos, sportpszichológus, gyúró, masszőr). Az egyes sportszövetségek szabályzatukban határozzák meg, hogy az adott sportágban kik minősülnek - ezen túl - sportszakembernek.

TörténeteSzerkesztés

A sportszakember fogalma már a 19. század végén megjelent az újságokban. Abban az időben sportszakembernek neveztek mindenkit, aki valamely sportágról részletesebb ismeretekkel rendelkezett. Ezeket a bővebb ismereteiket általában külföldi útjuk során szerezték. Később saját gyakorlati tapasztalataik alapján bizonyították szakember voltukat. Az edzőképzés beindulásával, az 1920-as években indult először a sportszakemberek hivatalos képzése.[1] 1925-ben nyitotta meg kapuit a Magyar Királyi Testnevelési Főiskola.

A 20. század első éveiben sportszakembernek neveztek mindenkit, aki a sporttal behatóbban foglalkozott, akár fizetésért, akár ingyenesen. A fizetett edzők mellett megjelentek a sporttal foglalkozó fizetett hivatalnokok az egyes sportági szövetségekben. A nagy gazdasági világválság következményeként e tisztviselők létszámát már csökkenteni kellett, illetve a megmaradó szakemberek is csökkentett fizetésért dolgoztak.[2]

A sport a második világháborút követően a szocialista kormányok alatt került állami irányítás alá. Ennek következtében a sportszakemberek döntő többsége is állami alkalmazott lett. A sportszakemberek szervezete, amely hivatott volt a magyar testnevelés és sport legfontosabb elvi és gyakorlati kérdéseinek eldöntésére, a Magyar Testnevelési és Sport Tanács,[3] majd az 1964-ben megalakult Magyar Testnevelési és Sportszövetség volt.[4] 1973-ban jött létre az Országos Testnevelési és Sporthivatal, mint irányító szerv, amelynek feladata volt a sportszakemberek képzésének és továbbképzésének elősegítése.[5]

A kormányzati struktúrában a képzettség tekintetében is testnevelési —sportszakemberek a köznevelés-irányítás középszintjén jelentek meg, munkájuk elsősorban irányítással volt kapcsolatos, kutatási feladatokkal ugyancsak a vezetés szintjén (kutatási feladatok kijelölése, javaslattétel stb.) foglalkoztak.[6]

Sportszakember képzésSzerkesztés

Az 1925-ben alapított Magyar Királyi Testnevelési Főiskola bocsátotta ki az első sportszakembereket, a testnevelő tanárokat, akiknek akkoriban az elsődleges feladatuk a pedagógiai nevelés volt. A legmagasabb szintű kifejezetten a testneveléssel és a sporttal összefüggő sportszakember képzés azóta is a Testnevelési Egyetemen folyik, ahol középiskolai testnevelő tanár diplomát kaphatnak a hallgatók.[7] Ilyen jellegű képzés folyik újabban a Pécsi Tudományegyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán is. Az okleveles testnevelő tanári diploma évtizedeken át mind az iskolán belül folyó testnevelés, az egyesületekben, élsport jelleggel végzett versenysport, mind a sportirányítás és szervezés különböző színterein folyó munka betöltésére egyaránt feljogosított.[8]

Az erős specializáció az oktatás és a szakemberképzés irányában is követelményeket támasztott. A folyamat eredményeként megjelent a szakirányú ismeretekkel felvértezett sportszakember. Ma már elválik a testnevelő tanári és a sportszakemberi professzió. A testnevelő tanár kötelező jellegű, szervezett képzést irányít, és egy jóváhagyott pedagógiai programot valósít meg, miközben döntően gyerekekkel foglalkozik, és munkája központjában az oktatás-nevelés, a személyiség fejlesztése áll, miközben több sportággal is megismerteti a diákjait. A sportszakember döntően önkéntes szerveződést irányít, és egy társadalmi egyesülés (sportegyesület) szerződtetettjeként megrendelést elégít ki, amelynek során nagy szabadságot élvez a szakmai program összeállításában és megvalósításában. Munkája során egyetlen sportággal és nagyobbrészt felnőttekkel foglalkozik, és kiemelt követelmény a teljesítmény-orientáció.[8]

Ma már sportszakembernek tekinthető a sportközgazdász képzést elvégző hallgató is, aki nem kifejezetten sporttal, mint fizikai mozgásformával, hanem annak gazdasági irányításával összefüggő master (MSc) fokozatot szerezhet, okleveles sportközgazdász végzettséghez juthat.[9] Ilyen képzés 2017 óta a Budapesti Corvinus Egyetemen és a Debreceni Egyetemen indul.

A sporttal összefüggő jogi problémák megoldására alkalmas szakembereket képeznek a jogi szakokleveles sportszakember szakon, amelyre valamely korábbi felsőfokú intézményben alapképzési szakon szerzett oklevéllel lehet jelentkezni. A képzés 3 éves. Ez a képzés a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán érhető el.[10]

Sportáganként van lehetőség OKJ-s sportedző, sportoktató és sportszervező menedzser képzettséget adó államilag elismert emelt szintű, illetve alsó középfokú részszakképzést nyújtó sportszakember képzésen való részvételre. 2018-ban 53 sportágban indítottak ilyen képzést.[11]

JogállásaSzerkesztés

A sportszakember jogállását a sporttörvény (2004. évi I. törvény) 11A. §-a határozza meg.[12]

JegyzetekSzerkesztés

  1. (1927. február 13.) „A trénertanfolyam a vidéki sportéletet alapjában változtatná meg”. Nemzeti Sport 19 (23), 5. o.  
  2. (1931. június 28.) „Felmondtak a futballszövetség tisztviselőinek”. Uj Nemzedék 13 (144), 6. o.  
  3. Hegyi Gyula (1958. február 1.). „A magyar sport átszervezése”. Belpolitikai Szemle 1 (2), 67. o.  
  4. Egri Gyula (1965. augusztus 1.). „Tanácsok feladatai a sportmozgalom fejlesztésében”. Állam és Igazgatás 15 (8), 673. o.  
  5. dr. Beckl Sándor (1973. szeptember 1.). „A testnevelés és a sport állami irányítás”. Állam és Igazgatás 23 (9), 771, 772. o.  
  6. Vass Miklós (1982. május). „Kutató, fejlesztő tevékenység az oktatás szolgálatában”. Felsőoktatási Szemle 31 (5), 267. o.  
  7. Frenkl Róbert (1976. március). „A természettudományi tárgyak helye, szerepe a Testnevelési Főiskola képzési rendszerében”. Felsőoktatási Szemle 25 (3), 161. o.  
  8. a b Sportpedagógia – Kézikönyv a testnevelés és sport pedagógiai kérdéseinek tanulmányozásához. Oktatási Hivatal. (Hozzáférés: 2020. május 24.)
  9. Sportközgazdász. felvi.hu. (Hozzáférés: 2020. május 24.)
  10. Jogi szakokleveles sportszakember. felvi.hu. (Hozzáférés: 2020. május 24.)
  11. Idén is 53 sportágban hirdet képzést a BSU. Sportegyesületek Országos Szövetsége. (Hozzáférés: 2020. május 24.)
  12. 11A. §, 2004. évi I. törvény a sportról  (Hozzáférés ideje: 2020. július 28.)

ForrásokSzerkesztés