Status Quo

angol rockzenekar

A Status Quo angol rockzenekar, mely még az 1960-as években alakult, jellegzetes hangzásvilággal. Elődje az Alan Lancaster és Francis Rossi által alapított iskolai zenekar, a „The Scorpions” volt[1]. Ma is ismert nevét és arculatát 1967-ben nyerte el az együttes. Az Egyesült Királyságban több mint hatvan toplistás kiadványt adtak ki, többet, mint bárki valaha is[2]. Ezek közül 22 a TOP 10-be is bekerült[3]. Lemezeikből több mint 120 millió példány kelt el.[4] Legutolsó lemezük, a "Backbone", 2019-ben jelent meg.

Status Quo
A Status Quo 2017-ben
A Status Quo 2017-ben
Információk
EredetNagy-Britannia
Alapítva1962
Aktív évek1962 – napjainkig
MűfajRock
KiadóEagle, Polydor, Pye, Vertigo, Sanctuary
Tagok
Francis Rossi (szólógitár, ének)
Richie Malone (ritmusgitár)
Andy Bown (billentyűsök, szájharmonika)
John "Rhino" Edwards (basszusgitár)
Leon Cave (dob, ütőhangszerek)
Korábbi tagok
John Coghlan
Alan Lancaster
Pete Kircher
Jeff Rich
Roy Lynes
Rick Parfitt
Matt Letley

A Status Quo weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Status Quo témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Története szerkesztés

A megalakulás évei (1962-1968) szerkesztés

Az együttes még „The Scorpions” néven alakult 1962-ben. Francis Rossi és Alan Lancaster iskolatársak voltak a londoni Sedgehill Comprehensive School-ban, mindketten játszottak az iskolai zenekarban, így határozták el, hogy együttest alapítanak. Osztálytársaik, Jess Jaworski (billentyűk) és Alan Key (dobok) csatlakoztak hozzájuk[5]. Első fellépésüket a londoni Samuel Jones sportklubban adták. 1963-ban felvették Key helyére John Coghlant, és nevet változtattak, "The Spectres"-re. Lancaster apja elintézte nekik, hogy heti rendszerességgel játsszanak a sportklubban - itt figyelt fel rájuk Pat Barlow, aki a menedzserük lett. Innentől kezdve már Londonon kívül is rendszeresen felléptek[6]. Miután elvégezték az iskolát, Jaworski kilépett a zenekarból, a helyére Roy Lines került[7].

Ekkoriban kezdték el írni első saját számaikat. 1966-ban találkoztak Rick Parfitt-tel, aki a The Highlights nevű együttesben játszott. Rossi, aki jóbarátja volt Parfittnak, végül átcsábította őt a zenekarukba. Ugyanebben az évben öt évre szóló szerződést kötött velük a Piccaddily Records. Három kislemezt adtak ki, ám egyik sem lett túl népszerű.

1967-ben felfedezték a pszichedelikus rockot, és Traffic-re változtatták a nevüket. Hamarosan ezt Traffic Jam-re változtatták, mert már volt egy ugyanilyen nevű zenekar. Felléphettek a BBC Radio "Saturday Club" című műsorában, és egy kislemezt is kiadhattak, ami szintén kudarc lett. 1967-ben Parfitt hivatalosan is csatlakozott, és ekkor változtatták nevüket Status Quo-ra[8].

Pszichedelikus korszak (1968-70) szerkesztés

1968-ban megjelentették a "Pictures of Matchstick Men" című, pszichedelikus elemeket is tartalmazó dalukat, ami nagy siker lett, és Amerikában az egyetlen Billboard TOP40-es kislemezük. Noha lemezeik a tengerentúlon is megjelentek, többé sosem sikerült olyan sikeresnek lenniük odaát is, mint szülőhazájukban[9]. Bár következő kislemezük, a "Black Veils of Melancholy" bukás lett, az azt követő "Ice In The Sun" ismét slágerré vált[10]. Az áttörést követően felvették Bob Young-ot turnémenedzsernek és road-nak - Young az évek során a zenekar életének aktív részese lett, több számban szerzőként közreműködött, és alkalmanként harmonikázik is a színpadon.

Piledriver és Rockin' All Over The World (1970-1981) szerkesztés

Második albumuk, a "Spare Parts" bukás lett, ezért felhagytak a pszichedelikus stílussal, és helyette az egyre népszerűbb hard rock / boogie rock irányzat felé mentek el. Ez külsőségekben is meglátszott, ekkor kezdtek el koptatott farmert és pólót hordani, ami hosszú időre a védjegyükké vált. Lynes 1970-ben kilépett, a helyére a stúdiómunkák során csatlakoztak vendégzenészek, mint például Jimmy Horowitz vagy Tom Parker[11]. A billentyűs-kérdést csak 1976-ban oldották meg véglegesen, amikor Andy Bown csatlakozott hozzájuk - habár egészen 1982-ig nem számított teljes értékű tagnak, mert az EMI kiadó mint szólóelőadóval szerződött le vele.

Két viszonylag gyengén fogyó lemez után ("Ma Kelly's Greasy Spoon" és Dog of Two Head") átigazoltak a Vertigo kiadóhoz, és ez hozta el az áttörést. Az első lemezük a kiadónál az 1972-es "Piledriver" volt, amellyel megágyaztak későbbi hangzásviláguknak. Népszerű dalaik voltak ebből az időszakból a "Paper Plane", a "Caroline", a "Break The Rules", a "Down Down", a "Roll Over Lay Down", a "Rain", a "Mystery Song", a "Wild Side of Life", a "Rockin' All Over The World", és a "Whatever You Want"[12]. A "Down Down" 1975 januárjában az első helyet érte el a brit kislemezlistán, ami a mai napig az egyetlen ilyen sikerük[13]. Imidzsükre felfigyelt a Levi's, amely 1976-tól szponzorálta őket. 1977-től hangzásviláguk kezdett letisztulni, és egyre többször vették igénybe vendégproducerek közreműködését.

Változások a felállásban, Live Aid, és az In The Army Now (1981-1991) szerkesztés

A nyolcvanas években feszültségek támadtak a tagok között, minek hatására Jogh Coghlan kilépett. Helyére Pete Kircher érkezett. Bár szerződésük volt további lemezek kiadására, ez a felállás 1984. július 21-én játszott utoljára rendes koncerten, a Milton Keynes Bowl-ban. Rossi úgy emlékezett vissza erre az időszakra, hogy mindenki komoly kokain- és alkoholfüggő volt, és utálták egymást, ő maga pedig nem is emlékszik erre az utolsó fellépésre[14]. Lancaster ezzel szemben azt állította, hogy az egész nem szólt másról, mint hogy Rossi szólókarrierbe akart kezdeni, a többiek nélkül[15].

1985 júliusában még egyszer utoljára felléptek a Wembley stadionban rendezett Live Aid-en. Abban az évben Rossi rögtön ki is adott két szólódalt, Bernie Frost segítségével. Parfitt szintén készített egy szólólemezt "Recorded Delivery" címmel, de ezt végül nem adták ki, viszont egyes dalait átdolgozva a későbbiekben mint Quo-kislemez B-oldalak jelentették meg.

1985 közepén Rossi, Parfitt és Brown, valamint John "Rhino" Edwards basszusgitáros és Jeff Rich dobos elkezdtek dolgozni egy új Status Quo-albumon. Lancaster, aki ekkoriban Ausztráliában élt, amikor ezt meghallotta, jogi útra terelte az ügyet, és meg akarta tiltani, hogy ez a formáció a Status Quo nevet használja. Indokként arra hivatkozott, hogy már az 1983-as "Back to Back" című lemezük felvételekor kialakultak köztük zenei nézetkülönbségek, és kimondottan neheztelt amiatt, hogy az "Ol' Rag Blues" című dal esetében, aminek ő volt a társszerzője, a producerek azt a változatot választották, amelyiken Rossi énekli a dalt, és nem azt, amelyiken ő. A benyűjtott keresetének köszönhetően a kiadás előtt álló "Naughty Girl" című kislemezt is letiltották. A felek 1986 januárjában peren kívül megegyeztek, és az új felállás folytathatta a munkát az "In The Army Now" című lemezen. A "Naughty Girl" később, mint "Dreamin'", megjelenhetett. Lancaster Ausztráliában maradt, csatlakozott a helyi The Party Boys nevű zenekarhoz, majd 1987-ben formálisan is kilépett a Status Quó-ból.

1986-ban a zenekar volt a Queen előzenekara azok "Magic" turnéján. Ugyanebben az évben jelent meg az "In The Army Now" nagylemez, melynek címadó dala az egyik legnagyobb slágerük lett. 1988-ban jött a következő lemez, az "Ain't Complaining", mely kevésbé lett sikeres, de a "Burning Bridges" kislemez viszonylag népszerű lett. 1994-ben új szöveggel felvették a dalt , "Come On You Reds" címmel, mely a Manchester United csapat indulója lett, és bár ez elérte az első helyet a brit kislemezlistán, nem Status Quo néven tette, így nem számít bele a statisztikájukba.

Rock 'Til You Drop, Fun Fun Fun, és turnézás (1991-2010) szerkesztés

A kilencvenes években népszerűségük kezdett megcsappanni. "Rock 'Til You Drop" című 1991-es lemezüket négy, 12 órán belül adott koncerttel népszerűsítették, ezzel Guinness-rekordot állítva fel. Az 1994-es "Thirsty Work" című albumukon lágyabb, alternatívabb hangzásvilággal kísérleteztek. Az 1996-os "Don't Stop" és a 2000-es "Famous in the Last Century" című lemezeiken szinte kizárólag feldolgozásokat játszottak. A "Fun Fun Fun" című Beach Boys-feldolgozásuk egész népszerű is lett, emiatt vitába keveredtek a BBC Radio 1-nal, amiért az nem akarta műsorára tűzni a dalukat.

1997-ben Rick Parfitten bypass-műtétet hajtottak végre, ami miatt három hónapra kényszerszünetre kellett mennie. Ugyanebben az évben jelent meg a "Whatever You Want - The very Best of Status Quo" című válogatáslemezük, ami ezüstlemez lett Angliában. 1999-ben német nyelvterületen turnéztak - "The Last Night of the Proms" névre hallgató turnéjukon egy nagyzenekar is elkísérte őket.

2000-ben Jeff Rich kilépett, a helyére Matt Letley érkezett. Andy Bown egy év szünetet tartott felesége halála miatt, őt Paul Hirsh helyettesítette. Ugyanebben az évben Ausztráliában léptek fel Grandchesterben, ahol a Gresat South Pacific Express egyik szerelvényéről játszottak.

2005-ben Rossi és Parfitt a népszerű brit szappanopera, a Coronation Street sorozat egyik epizódjában alakították önmagukat. Ugyanebben az évben Parfitt gyengélkedni kezdett, és az orvosok torokrák gyanúját állapítottak meg nála. A zenekar valamennyi fellépését lemondta, de szerencsére kiderült, hogy csak jóindulatú elváltozásról van szó, amit könnyen eltávolítottak. 2006 májusában tért vissza a színpadra Birminghamben, amiről DVD-felvétel is kiadásra került, „Just Doin’ It” címmel.

2007-ben 63 ezer ember előtt játszottak az újjáépített Wembley stadionban. Rossi és Parfitt ebben az évben szerepeltek a brit "Legyen Ön is milliomos"-ban, ahol 50 ezer fontot nyertek jótékony célokra. Megjelent az "In Search of the Fourth Chord" című nagylemezük is, ami egy szatirikus válasz volt arra, hogy rendszeresen "háromakkordos zenekarnak" csúfolták őket[16][17].

2008-ban a német Scooterrel közösen dolgozták fel "Whatever You Want" című dalukat ("Jump That Rock (Whatever You Want)")[18], és ebben az évben adták ki első karácsonyi kislemezüket is, "It's Christmas Time" címmel[19].

Hello Quo, Bula Quo, és együtt a régi felállás (2010-2013) szerkesztés

2010-ben mind Rossi, mind Parfitt a Brit Birodalom Rendje kitüntetésben részesültek. Ugyanebben az évben kezdtek zenei szaklapok arról cikkezni, hogy békülékeny hangnemben kereste meg a zenekar Alan Lancastert, és egy esetleges együttműködés is körvonalazódni látszik[20]. "Live At The BBC" címmel egy 7CD-s és 1 DVD-s különleges kiadványt is kiadtak, melyeken élő fellépéseik és tévés szerepléseik hallhatók.

2011-ben megjelent a "Quid Pro Quo" nagylemezük, télen pedig brit földön indultak arénaturnéra. A "Quofest" nevű turnén Roy Wood és Kim Wilde kísérte őket. Ugyanebben az évben jelent meg számos vendégszereplő részvételével a "Hello Quo!" című dokumentumfilm a zenekarról. 2012-ben azt is bejelentették, hogy első saját filmjüket is hamarosan bemutatják. A Fidzsi-szigeteken forgatott 90 perces komédia, a "Bula Quo!" végül 2013 júliusában került bemutatásra[21], a hozzá készült, ugyanezt a címet viselő filmzenei albummal[22]. 2012-ben a londoni olimpiára megírták "The Winner" című dalukat.

2012 végén Bonnie Tyler és az Eddie and the Hot Rods kíséretében megismételték a Quofest turnét. Az év végén Matt Letley kilépett a zenekarból, de a 2013-as tavaszi turnéhelyszíneken még ő dobolt, mert nem találták meg időben a megfelelő embert a helyére. Ez a tavaszi turné egyébként arról volt emlékezetes, hogy az 1970-76 közötti klasszikus felállás (a Frantic Four) állt újra egy színpadon. A különleges alkalomról DVD-felvétel is készült, amit az év szeptemberében adtak ki[23]. A turné után eldőlt, hogy Leon Cave lesz az új dobos.

Aqoustic, Parfitt halála, Backbone (2014-) szerkesztés

2014-ben egy újabb rövid turnéra állt össze a Frantic Four felállás.[24], és ugyanebben az évben a Wychwood Brewery a zenekar tiszteletére bemutatta a Piledriver sört. Az év augusztusában meghalt Jess Jaworski alaptó tag[25]. Októberben megjelent az "Aquostic" nagylemez, melynek bemutatóját a londoni Roundhouse-ban tartották, és amelyről élő felvétel is készült[26][27]. 2016 októberében érkezett az album folytatása, "Aquoustic II - That's a Fact!" címmel[28].

Október 28-án aztán bejelentették, hoigy mivel abban az évben Rick Parfitt szívrohamot kapott, saját egészségének érdekében visszavonul az élő zenéléstől[29][30]. Az év december 24-én meghalt egy marbellai kórházban, egy vállsérülésből adódó súlyos fertőzés szövődményeiben[31][32][33]. Helyét Richie Malone vette át a zenekarban, aki 2016-ban volt már beugró zenész[34] .

2019-ben a Status Quo volt a Lynyrd Skynrd zenekar előzenekara a brit búcsúturnéjukon[35]. Ebben az évben adták ki "Backbone" című lemezüket, az elsőt, amelyiken Parfitt nem játszott. Francis Rossi ugyanebben az évben jelentette meg "I Talk Too Much" című önéletrajzi könyvét. Az albumhoz kapcsolódó turnét vissza kellett mondaniuk a koronavírus-járvány miatt, ugyanis az időpontokat már 2021-ben sem tudták pótolni. Helyette "Out of Quoing" címmel szerveztek turnét 2022-ben.

2021 szeptemberében Alan Lancaster meghalt, sclerosis multiplex betegségének szövődményei miatt[36].

Az együttes tagjai szerkesztés

Jelenlegi tagok
  • Francis Rossi – szólógitár, vokál (1962– )
  • Andy Bown – billentyűsök, ritmus gitár, szájharmonika, vokál(1982– )
  • John Edwards – basszusgitár, ritmus gitár, vokál(1985– )
  • Leon Cave – dobok, ütőhangszerek, háttérvokál (2013– )
  • Richie Malone – ritmus gitár, háttérvokál (2016– )

Korábbi tagok

Turnén besegítő tagok
Idővonal

Diszkográfia szerkesztés

Nagylemezek szerkesztés

  • Picturesque Matchstickable Messages from the Status Quo (1968)
  • Spare Parts (1969)
  • Ma Kelly's Greasy Spoon (1970)
  • Dog Of Two Head (1971)
  • Piledriver (1972)
  • Hello! (1973)
  • Quo (1974)
  • On The Level (1975)
  • Blue For You (1976)
  • Live! (1977)
  • Rockin' All Over The World (1977)
  • If You Can't Stand The Heat (1978)
  • Whatever You Want (1979)
  • Just Supposin' (1980)
  • 12 Gold Bars (válogatás) (1980)
  • Never Too Late (1981)
  • 1+9+8+2 (1982)
  • Live At The NEC (1982)
  • From The Makers Of (válogatás) (1982)
  • Back To Back (1983)
  • 12 Gold Bars Vol.2. (válogatás) (1984)
  • In The Army Now (1985)
  • Ain't Complaining (1988)
  • Perfect Remedy (1989)
  • Rockin All Over The Years (válogatás) (1990)
  • Rock 'til You Drop (1991)
  • Live Alive Quo (1993)
  • Thirsty Work (1994)
  • Don't Stop (1996)
  • Whatever You Want – The Very Best Of Status Quo (1997)
  • Under The Influence (1999)
  • Famous in the Last Century (2000)
  • Heavy Traffic (2002)
  • Riffs (2003)
  • XS All Areas (válogatás) (2004)
  • The Party Ain't Over Yet (2005)
  • In Search Of The Fourth Chord (2007)
  • Pictures – 40 Years of Hits (válogatás) (2008)
  • Quid pro Quo (2012)
  • Bula Quo (2013)
  • Aquostic (Stripped Bare) (2014)

Kislemezek szerkesztés

Szám címe Legjobb brit
listahelyezés
Év Album
"I (Who Have Nothing)" - 1966 -
"Hurdy Gurdy Man" - 1966 -
"(We Ain't Got) Nothin' Yet" - 1967 -
"Almost But Not Quite There" - 1967 -
"Pictures of Matchstick Men" #7 1968 Picturesque Matchstickable Messages from The Status Quo
"Black Veils of Melancholy" - 1968 Picturesque Matchstickable Messages from The Status Quo
"Ice in the Sun" #8 1968 Picturesque Matchstickable Messages from The Status Quo
"Make Me Stay A Bit Longer" - 1969 -
"Are You Growing Tired of My Love" #46 1969 Spare Parts
"The Price of Love" - 1969 -
"Down the Dustpipe" #12 1970 -
"In My Chair" #21 1970 -
"Tune To the Music" - 1971 -
"Gerdundula" - 1971 Dog of Two Head
"Paper Plane" #8 1972 Piledriver
"Mean Girl" #20 1973 Dog of Two Head
"Caroline" #5 1973 Hello!
"Break the Rules" #8 1974 Quo
"Down Down" #1 1974 On the Level
"Roll Over Lay Down" [live] #9 1975 -
"Rain" #7 1976 Blue For You
"Mystery Song" #11 1976 Blue For You
"Wild Side of Life" #9 1976 -
"Rockin' All Over The World" #3 1977 Rocking All Over The World
"Again and Again" #13 1978 If You Can't Stand The Heat
"Accident Prone" #36 1978 If You Can't Stand The Heat
"Whatever You Want" #4 1979 Whatever You Want
"Living on an Island" #16 1979 Whatever You Want
"What You're Proposing" #2 1980 Just Supposin'
"Lies" /
"Don't Drive My Car"
#11 1980 Just Supposin'
"Something 'Bout You Baby, I Like" #9 1981 Never Too Late
"Rock n' Roll" #8 1981 Just Supposin'
"Dear John" #10 1982 1+9+8+2
"She Don't Fool Me" #36 1982 1+9+8+2
"Caroline" [live] #13 1982 Live at the N.E.C.
"Ol' Rag Blues" #9 1983 Back to Back
"A Mess of Blues" #15 1983 Back to Back
"Marguerita Time" #3 1983 Back to Back
"Going Down Town Tonight" #20 1984 Back to Back
"The Wanderer" #7 1984 -
"Rollin' Home" #9 1986 In the Army Now
"Red Sky" #19 1986 In the Army Now
"In The Army Now" #2 1986 In the Army Now
"Dreamin'" #15 1986 In the Army Now
"Ain't Complaining" #19 1988 Ain't Complaining
"Who Gets the Love?" #34 1988 Ain't Complaining
"Running All Over The World" #17 1988 -
"Burning Bridges (On and Off and On Again)" #5 1988 Ain't Complaining
"Not At All" #50 1989 Perfect Remedy
"Little Dreamer" #76 1989 Perfect Remedy
"The Anniversary Waltz – Part One" #2 1990 -
"The Anniversary Waltz – Part Two" #16 1990 -
"Can't Give You More" #37 1991 Rock Til You Drop
"Rock Till You Drop" #38 1992 Rock Til You Drop
"Roadhouse Medley (Anniversary Waltz – Part 25)" #21 1992 Live Alive Quo
"I Didn't Mean It" #21 1994 Thirsty Work
"Sherri, Don't Fail Me Now!" #38 1994 Thirsty Work
"Restless" #39 1994 Thirsty Work
"When You Walk in the Room" #34 1995 Don't Stop
"Fun Fun Fun" ' #24 1996 Don't Stop
"Don't Stop" #35 1996 Don't Stop'
"All Around My Hat" #47 1996 Don't Stopm
"The Way It Goes" #39 1999 Under the Influence
"Little White Lies" #47 1999 Under the Influence
"Twenty Wild Horses" #53 1999 Under the Influence
"Mony Mony" #48 2001 Famous in the Last Century
"Old Time Rock n' Roll" #76 2001 Famous in the Last Century
"Jam Side Down" #17 2002 Heavy Traffic
"All Stand Up (Never Say Never)" #51 2002 Heavy Traffic
"You’ll Come 'Round" #14 2004 -
"Thinking of You" #21 2004 -
"The Party Ain’t Over Yet" #11 2005 The Party Ain't Over Yet
"All That Counts is Love" #29 2005 The Party Ain't Over Yet
"Beginning of the End" #48 2007 In Search of the Fourth Chord
"It's Christmas Time" #40 2008 -
"Jump That Rock (Whatever You Want)" #57 2008 -

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Roberts, David. Guinness Rockopedia, 1st, London: Guinness Publishing Ltd., 417. o. (1998). ISBN 0-85112-072-5 
  2. Status Quo hold UK singles record”, 2005. szeptember 19. (Hozzáférés: 2022. november 15.) (brit angol nyelvű) 
  3. Status Quo - Whatever You Want”.  
  4. SOUND ON SOUND - Status Quo: 'Rockin' All Over The World'. [2018. október 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 17.)
  5. (2022. november 13.) „Status Quo (band)” (angol nyelven). Wikipedia.  
  6. I Talk Too Much: My Autobiography. Constable, Loc. 544–553 of 4402 (in the Amazon Kindle version). o. (2019. március 14.). ISBN 978-1472130204 
  7. QUOTICKER – Year review 1965. Quoticker.de . (Hozzáférés: 2018. augusztus 22.)
  8. QUOTICKER – year review 1967. Quoticker.de . (Hozzáférés: 2018. augusztus 22.)
  9. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) The Great Rock Discography nevű lábjegyzeteknek
  10. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) Guinness Rockopedia nevű lábjegyzeteknek
  11. QUOTICKER - year review 1970 (www.quoticker.de). www.quoticker.de. (Hozzáférés: 2022. november 15.)
  12. Status Quo | Biography & History. AllMusic . (Hozzáférés: 2021. július 21.)
  13. Rice, Jo. The Guinness Book of 500 Number One Hits, 1st, Enfield, Middlesex: Guinness Superlatives Ltd, 164. o. (1982). ISBN 0-85112-250-7 
  14. Ling, Dave. Again again again…, 69. o. (2002. január 1.) 
  15. Ling, Dave. Again again again…, 73. o. (2002. január 1.) 
  16. Schneidewind, Günter. Der Große Schneidewind Rock- und Popgeschichten (német nyelven) (2014. május 19.). ISBN 978-3-86351-219-4. OCLC 1185385458 
  17. Cope, Andrew L.. Status Quo : mighty innovators of 70s rock (2019. május 19.). ISBN 978-1-351-02590-4. OCLC 1060183276 
  18. Home. Scootertechno.Com, 2013. október 22. (Hozzáférés: 2013. október 26.)
  19. The Official Site. Status Quo. (Hozzáférés: 2013. október 26.)
  20. Quo Kiss And Make Up With Former Bassist | News, Top Posts | Classic Rock. Classicrockmagazine.com, 2010. március 17. (Hozzáférés: 2013. október 26.)
  21. Status Quo Add Drummer Leon Cave To Band Line-up. Bravewords.com. (Hozzáférés: 2013. május 24.)
  22. Official Charts Company. Official Charts Company. (Hozzáférés: 2022. május 4.)
  23. Interview with Francis Rossi. Wexford Echo. (Hozzáférés: 2012. október 25.) [halott link]
  24. Status Quo frontman: 'If I dropped dead tomorrow, what a fantastic f**king life I've had'”, The Irish Times (Hozzáférés: 2014. április 10.) 
  25. Status Quo "The Frantic Four" Reunion Tour. Facebook.com . [2022. február 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. augusztus 22.)
  26. Status Quo Concert Setlist at Roundhouse, London on October 22, 2014 – setlist.fm. setlist.fm. (Hozzáférés: 2015. február 25.)
  27. Status Quo – Acoustic. Radio 2 In Concert. bbc.co.uk. (Hozzáférés: 2015. február 25.)
  28. Aquostic. Status Quo. [2016. október 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 29.)
  29. Rick Parfitt quits performing with Status Quo for good – BBC News”, BBC News, 2016. október 28. (Hozzáférés: 2016. november 29.) 
  30. Status Quo – Further to various previous announcements and.... Facebook, 2016. október 28. [2022. február 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 29.)
  31. Rick Parfitt, Status Quo guitarist, dies in Spain at 68”, Global News (Hozzáférés: 2017. július 8.) 
  32. R.I.P. Status Quo's Rick Parfitt, the Man Who Changed How I Hear Rock”, Observer, 2017. január 5. (Hozzáférés: 2017. július 8.) 
  33. Status Quo's Rick Parfitt dies aged 68”, BBC News, 1970. január 1. (Hozzáférés: 2016. december 24.) 
  34. Status Quo. statusquo.co.uk, 2017. február 1. [2017. április 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. február 26.)
  35. Lynyrd Skynyrd announce farewell UK shows with special guests Status Quo. Planetrock.com . (Hozzáférés: 2019. április 25.)
  36. Status Quo bassist Alan Lancaster has died, aged 72. NME , 2021. szeptember 26.