Suscinio

kastély Bretagne-ban

Suscinio várkastélyát a 13. század elején kezdték építeni Bretagne hercegei a félsziget déli, erdős részén, a mai Sarzeau község (Morbihan megye) területén, a Rhuys-félszigeten,(wd) a tengerpart közelében. A várkastély Bretagne uralkodói rezidenciáinak egyike volt évszázadokon keresztül. Bretagne Franciaországhoz csatolása után elvesztette jelentőségét, állapota fokozatosan romlott. 1840-ben Prosper Mérimée kezdeményezésére védett műemlékké nyilvánították és idővel hozzáláttak felújításához.

Suscinio
Chateau de Suscinio P1030821.jpg
Település Sarzeau
Cím Suscinio
Hasznosítása
Felhasználási terület vár
Tulajdonos departmental council of Morbihan
Elhelyezkedése
Suscinio (Franciaország)
Suscinio
Suscinio
Pozíció Franciaország térképén
é. sz. 47° 30′ 46″, ny. h. 2° 43′ 46″Koordináták: é. sz. 47° 30′ 46″, ny. h. 2° 43′ 46″
Suscinio weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Suscinio témájú médiaállományokat.
Suscinio légifelvételen, keletről

TörténeteSzerkesztés

Az első udvarházat I. Péter bretagne-i herceg idején építették az akkori erdőségek közepén, valószínűleg vadászkastély gyanánt, az uralkodó székhely, Vannes közelében. Első írásos említése 1218-ból, I. Péter herceg egyik leveléből származik.

A bretagne-i herceg és családja rendszeresen látogatta a kastélyt 1240 és 1250 között, de később látogatásaik megritkultak. Az építkezés, a bővítési munkák azonban folytatódtak. I. János bretagne-i hercegnek tulajdonítják a nagy északi fal és a nyugati négyszögletes torony építését. Az építkezések elsősorban védelmi jellegűek voltak. Az északi falazat ma is áll, előtte a mai udvaron további épületek voltak, amiknek a helyén a 2010-es években jelentős régészeti munkák folytak.

1286-ban II. János bretagne-i herceg folytatta nagyapja és apja munkáját a kastély építésében. Ő építtette az északkeleti sarok tornyát. A kastély így korának, a 13. századnak megfelelő védelmi építménnyé vált. A kastély biztonsága lehetővé tette, hogy itt helyezzék el a hercegi család irattárát és kincstárát. Emellett megtartotta vadászkastély jellegét is, a környező parkok és erdők kellemes tartózkodást biztosítottak az arisztokraták számára. Az épület mintegy száz fő számára elhelyezésére biztosított lehetőséget a herceg ott-tartózkodása idejére, és reprezentációs célokra is alkalmas volt.[1]

A 14. században Bretagne uralmáért a hercegi családban örökösödési háború robbant ki az angolok illetve a franciák által támogatott felek között. Susciniot a csatározások közvetlenül nem érintették, de a háború hatására további jelentős védelmi jellegű építkezéseket végeztek itt is, és ezután a korábbi udvarház megnevezés helyett már kastély néven említették a források.

IV. és V. János bretagne-i hercegek idején is nagyszabású munkálatok folytak a várkastélyban. A védelmi berendezések erősítése, korszerűsítése mellett bővítették, gazdagították azokat a részeket is, amelyek alkalmasak voltak a hercegek hatalmának bemutatására és biztosították a kastély lakóinak fényűző életét. Az épületegyüttes megjelenése egyre inkább hasomlóvá lett ahhoz, ami ma is a látogató elé tárul.

1458-ban II. Ferenc bretagne-i herceg került hatalomra. Ő a nantes-i várkastélyt részesítette előnyben, ott végeztetett nagyszabású építkezéseket. Őt a lánya, I. Anna breton hercegnő követte a breton uralkodók sorában, akinek magyarországi rokoni kapcsolatai is voltak. Ezután a kastélyt a francia király IV. Jánosnak, Orange hercegének adományozta, aki többször is megfordult a kastélyban. A herceg halála után Anna breton hercegnő, aki ekkor XII. Lajos francia király felesége volt, visszaszerezte Susciniót. 1505-ből ismeretes egy jól dokumentált látogatása a kastélyban, aminek alkalmából jelentős javításokat, bútorvásárlásokat végeztek.

Anna királyné halála után a kastély I. Ferenc francia király egyik szeretőjének birtoka lett, majd Diane de Poitiers, II. Henrik francia király szeretője kapta meg. Ő hamarosan továbbadta lányának, annak házassága alkalmából. Ez a család a vár kapitányságát Guillaume de Montignyra bízta. 1562-ben IX. Károly francia király visszavásárolta a várkastélyt és maga vette használatba; többször ellátogatott oda anyjával, Medici Katalinnal.

A 16. század második felének belpolitikai viharaiban a várkastély többször gazdát cserélt, de végül a korábbi várkapitány családja, a Montignyak birtokában maradt, viszont a környező, a Rhuys-félsziget többi területére kiterjedő birtok egy másik családé lett. A kastély és az uradalom szétválasztása megnehezítette az épületegyüttes fenntartását. 1599-ben egy nagy vihar súlyosan megrongálta a tetőzetet és a kéményeket. A károkat látva IV. Henrik király éves járadékot biztosított a várkastély fenntartására, mivel a mindenkori uralkodók továbbra is szívükön viselték Suscinio sorsát.

A 17. század második felében előtérbe kerültek Franciaországban a tengeri kereskedelem ügyei. „Suscinio kapitánya” helyett „a kastély és Rhuys kikötőinek kormányzója” megnevezés került használatba. Richelieu a kastélyban egy kereskedelmi társaság székhelyét kívánta elhelyezni, de erre nem került sor. 1641-ben unokatestvérét, Jérôme du Camboult-t nevezte ki Suscinio kormányzójának és egy katonai egységet is beszállásoltak oda 1644-ben. Mindez erősen megváltoztatta a kastély jellegét és hozzájárult a romlásához.

A 18. század elején Conti hercegnője kapta meg a kastélyt és megszerezte és környező uradalom jogait is, de annak igazgatását felügyelőire bízta. A fennmaradt iratokból kitűnik a várkastély folytatódó romlása, helyiségeiben terményeket tároltak, területére egyszerű emberek költöztek be. A várkastély katonai jelentősége még nem szűnt meg teljesen, az angol támadás veszélye továbbra is fennállt, ezért az alapvető karbantartást folyamatosan elvégezték.

A francia forradalom idején a kastélyt nemzeti tulajdonná nyilvánították, majd 1798-ban eladták Pascal Lange kereskedőnek ötezer frankért. A faszerkezet és a faragott kövek egy részét kibontották és eladták. 1852-ben Jules de Francheville vicomte vásárolta meg, akinek a családja igyekezett megóvni az épületegyüttes értékeit. Végül 1965-ben Morbihan megye tanácsa vásárolta meg Suscinio kastélyát és hozzáláttak a restaurálásához.

A várkastély a 19. században, a helyreállítás előttSzerkesztés

ÉpítményekSzerkesztés

GyűjteményekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

FordításSzerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Château de Suscinio című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

ForrásokSzerkesztés

Salamagne: Salamagne, Alain – Kerhervé, Jean – Danet, Gérard: Châteaux & modes de vie au temps des ducs de Bretagne, XIIIe-XVIe siècle. (franciául) (hely nélkül): Presses universitaires de Rennes. 2007. = actes des journées d'étude, château de Suscinio, ISBN 978-2-86906-287-0  

  • Tájékoztató feliratok a helyszínen (lefényképezve)