Főmenü megnyitása

Swastika egy kis település Kanadában, Ontario tartományban. A területen 1904-ben egy testvérpár, Jim és Bill Dusty kezdett ezüst után kutatni, azonban nem találtak belőle. Helyette viszont aranyat fedeztek fel, és 1907-ben létrehozták a Swastika aranybányát, amely onnan kapta nevét, hogy a testvérpár szvasztika szerencsemedált viselt.[2] 1908-ban itt hozták létre az Észak-ontariói vasútvonal egyik állomását, és ebben az évben alakult meg a Swastika Bányászati Társaság, azonban az alacsony kezdeti hozam miatt csökkent az érdeklődést a terület iránt. Ez azonban megváltozott, mikor 1911-ben a településtől 5 kilométerre keletre is aranyat találtak, és a város fejlődésnek indult. Hotelek, iskolák és boltok nyíltak az aranybányászok számára, akik kezdetben a Swastika bányában dolgoztak, majd annak kimerülése után az újonnan feltárt lelőhelyen.[3][4] Ezen a településen fogant Unity Mitford, Adolf Hitler belső körének későbbi tagja is, mikor arisztokrata szülei itt kutattak arany után.[5]

Swastika
Swastika ON.JPG
Közigazgatási adatok
Ország Kanada
TartományOntario
MegyeÉszak-Ontario
Alapítás éve1908[1]
Népesség
Népességismeretlen
Földrajzi adatok
Tszf. magasság298,7 m
IdőzónaEST (UTC{{{eltérés UTC-től}}})
Swastika (Kanada)
Swastika
Swastika
Pozíció Kanada térképén
é. sz. 48° 06′, ny. h. 80° 06′Koordináták: é. sz. 48° 06′, ny. h. 80° 06′
A Wikimédia Commons tartalmaz Swastika témájú médiaállományokat.

A település neve a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt németországi hatalomra jutása után kezdett gondokat okozni a településnek, és a második világháború kitörése után nevét meg akarták változtatni. Az Ontarióban lévő Berlint Kitchenerre változtatták, majd Swastika nevét is lecserélték Winstonra, Winston Churchill tiszteletére. Erről azonban nem kérdezték meg a helyieket, akik egyszerűen felszedték az új helységnévtáblát, és visszahelyezték a régit. E mellé kihelyeztek egy másik feliratot is, amin az állt, hogy „A pokolba Hitlerrel, mi találtuk ki ezt a nevet előbb!” A lakosok elszántságát látva végül mégsem nevezték át a települést, amelynek neve így Swastika maradt.[4][6]

ForrásokSzerkesztés

  1. Swastika, Ontario. (Hozzáférés: 2011. május 30.)
  2. Canadian Cities Have Strange Names. [2008. március 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 30.)
  3. Ontario's Historical Plaques. [2010. március 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 30.)
  4. a b Bruce Ricketts: What's in a name? The story of Swastika, 2008. szeptember 9. (Hozzáférés: 2011. május 30.)
  5. Anna Maria Sigmund: A nácik asszonyai II., Európa Könyvkiadó, 2008, ISBN 9789630785969, 120. o.
  6. Places with bizarre names, Swastika. (Hozzáférés: 2011. május 30.)