Főmenü megnyitása

Szász Veronika

(1988–) grafikus, énekes

Szász Veronika Sára (Budapest, 1988. május 2. –) grafikusművész, művésztanár, énekesnő, zenei producer.

Szász Veronika
Szasz Veronika VENI.jpg
Született 1988. május 2. (31 éves)
Budapest
Művészneve VENI
Állampolgársága magyar
Foglalkozása
  • grafikusművész
  • művésztanár
  • énekes
Iskolái Magyar Képzőművészeti Egyetem (–2014)

ÉletpályájaSzerkesztés

Szász Veronika Sára 1988-ban született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában könyvkötő-restaurátor szakán végezte, majd 2014-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetem Tervezőgrafika és Képzőművész tanár szakán diplomázott, mesterei Auth Attila, Felsmann Tamás és Molnár Kálmán voltak.[1] Tanulmányai során meghatározó mestere volt Kiss Zoltán László.

2016-tól a Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumban (közismert nevén a Kisképzőn) tanít grafika szakon.[2]

A Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társaságának (MATT) 2015 óta tagja.[3]

Rendszeresen énekel VENI művésznéven, tagja volt több különböző zenei formációnak is (Veronika and the Wedding Boys (2010–2017), VENI és Zsolt (Albert Zsolttal)). Több felvételt is készített a Folkfonics együttessel. Mestere Micheller Myrtill, akitől 2010 óta tanul énekelni.

2015-ben felkérték, hogy vegyen részt a Nyitottak vagyunk közösségi kezdeményezés Bálint-napi akciójában. A meghívott, önmagukat nyitott zenészeknek nevező népszerű előadók (Pa-dö-dő, Kistehén Tánczenekar, The Biebers, Szász Veronika) „Mindenki lehet szerelmes” mottóval ismert számok újragondolt változatát adta elő.[4]

2018 december 8-án jelent meg első saját dupla albuma UNFOLD I és UNFOLD II címmel, Deutsch Gábor Beauteous Beats nevű kiadójának gondozásában. A 32 kompozícióból álló "zenei napló" közreműködő zenészei Bata István, Meggyes Ádám, Gyémánt Bálint, Dobozy Ágoston és Sampo Hiukkanen, a sound design társalkotója és a master készítője Deutsch Gábor (Anorganik).

ElismeréseiSzerkesztés

ArtHungry Díj 2016 — Képgrafika kategória II. díj[5]

Jelentősebb kiállításaiSzerkesztés

2012

  • XVIII. Országos Tervezőgrafikai Biennále – Munkácsy Mihály Múzeum (Békéscsaba)[6]

2013

  • Cégér – Akvárium Klub (Budapest)[7]

2014

  • Jeles! – Hegyvidék Galéria (Budapest)[8]
  • Best of Diploma – Barcsay-terem (Budapest)[9]
  • XIX. Országos Tervezőgrafikai Biennále – Munkácsy Mihály Múzeum (Békéscsaba)[10]

2015

  • A XIX. Országos Tervezőgrafikai Biennále Budapesti Tárlata – Barcsay-terem (Budapest)[11]

2016

  • PosterFest – Gömb Aula (Budapest)[12]
  • XX. Országos Tervezőgrafikai Biennále – Munkácsy Mihály Múzeum (Békéscsaba)[13]

2017

  • NeighbourART meetup és kiállítás – Brody Club Life (Budapest)[14]
  • ITT és MOST – Andrássy úti Galéria (Budapest)[15]
  • Nemzeti Szalon 2017 – Műcsarnok (Budapest)[16]
  • 3. ArtHungry – Hygge rendezvényterem (Budapest)[17]
  • Tíz év nagy vonalakban (10. Graphifest) – Tesla kiállítóterem (Budapest)[18]
  • 15. Arany Rajzszög kiállítás – Tesla kiállítóterem (Budapest)[19]
  • Plakát a plakát után – Klebelsberg Kultúrkúria (Budapest)[20]

2018

  • Arany Rajzszög kiállítás - Tesla kiállítóterem (Budapest)[21]
  • XXI. Országos Tervezőgrafikai Biennálé - Munkácsy Mihály Múzeum (Békéscsaba) [22]

2019

  • XXI. Országos Tervezőgrafikai Biennálé -Vigadó Galéria (Budapest) [23]
  • Opla Projekt Colors plakátkiállítás - Szimplakert (Budapest) [24]
  • Ady 100 - Typoszalon [25]


Jelentősebb egyéb megjelenéseiSzerkesztés

DiszkográfiaSzerkesztés

VENI és Zsolt

VENI Projekt

Folkfonics feat VENI

  • Lipicai labzom. YouTube, 2016. április 27. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  • De szeretnék. iTunes, 2016. október 11. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  • Két karodban. YouTube, 2016. november 8. (Hozzáférés: 2016. november 28.)

VENI: Unfold I [26]

  • Down On Your
  • Having Fun
  • Silent Sigh
  • Home
  • Journey
  • Undetectable Mate
  • Don't Play Around
  • Tiszta Víznek
  • Unspoken
  • Grey Ghost
  • Time We Have Lost
  • Deer of the First Head
  • Szeretőm E Táncba
  • Hold On

VENI: Unfold II[27]

  • Getting Old
  • De Virágja
  • Swim Across
  • Heal the Earth
  • Gyere Ki Te Gyöngyvirág
  • Ease Away
  • S2
  • Káosz
  • R.I.P.
  • Set Out
  • Ever Change
  • Mess Inside
  • Remember
  • Zoom
  • Sziget
  • Zöld Erdőben
  • A Budai Nagy Hegyre
  • Etűdke

JegyzetekSzerkesztés

  1. Grafika szak, Tervezőgrafika szakirány 2014. évi diplomamunkái. Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2014. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  2. A Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium tantestületi névsora. Kisképző, 2016. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  3. Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága. MATT, 2015. [2010. március 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  4. Mindenki lehet szerelmes - Valentin-napi zenés akció a nyitottságért!. Nyitottak vagyunk, 2015. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  5. Átadták az első ArtHungry Díjakat. octogon.hu, 2016. október 3. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  6. Kovács Dániel: Péntektől: 18. Országos Tervezőgrafikai Biennále!. Home Gardening, 2012. november 14. (Hozzáférés: 2016. december 12.)
  7. Lezárult a CÉGÉR alkotói pályázat első fordulója. Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2013. április 10. (Hozzáférés: 2016. december 12.)
  8. Kiállítás Auth Attila tiszteletére. Kreatív, 2014. március 3. (Hozzáférés: 2016. december 12.)
  9. Debreceni Boglárka: All the Best!. Új Művészet, 2014. szeptember 15. (Hozzáférés: 2016. december 12.)
  10. XIX. Országos Tervezőgrafikai Biennále 2014. Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2014. november 24. (Hozzáférés: 2016. december 12.)
  11. A XIX. Országos Tervezőgrafikai Biennále Budapesti Tárlata – 2015. Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2015. szeptember 28. (Hozzáférés: 2016. december 12.)
  12. Magyar tervezől kulturális, kereskedelmi, közérdekű, autonóm plakátjai. Posterfest Budapest, 2016. (Hozzáférés: 2016. december 12.)
  13. Országos Tervezőgrafikai Biennále. Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, 2016. november 26. (Hozzáférés: 2016. december 12.)
  14. NeighbourART meetup és kiállítás 2017. NeighbourART, 2017. (Hozzáférés: 2017. március 31.)
  15. ITT és MOST. Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2017. március 14. (Hozzáférés: 2017. március 31.)
  16. Nemzeti Szalon 2017. Műcsarnok, 2017. (Hozzáférés: 2017. november 18.)
  17. 3. ArtHungry Díjátadó. ArtHungary, 2017. [2017. december 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 18.)
  18. Tíz év nagy vonalakban. port.hu, 2017. (Hozzáférés: 2017. november 18.)
  19. 15. Arany Rajzszög kiállítás. ART, 2017. (Hozzáférés: 2017. november 18.)
  20. Válogatás a kortárs plakátművészet elmúlt 30 évéből. Klebelsberg Kulturkúria, 2017. november. (Hozzáférés: 2017. november 30.)
  21. Kiosztották az idei Arany Rajzszög díjakat - Sikeradó”, Sikeradó, 2018. november 8. (Hozzáférés ideje: 2018. december 4.) (hu-HU nyelvű) 
  22. XXI. Országos Tervezőgrafikai Biennálé”, Munkácsy Mihály Múzeum (Hozzáférés ideje: 2018. december 4.) (hu-HU nyelvű) 
  23. MKE. (Hozzáférés: 2019. július 24.)
  24. OPLA. (Hozzáférés: 2019. július 24.)
  25. Meghívó: A TYPOSZALON Betű-poetikák kiállítása. www.computerart.hu. (Hozzáférés: 2019. augusztus 17.)
  26. VENI: Unfold I. iTunes, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 26.)
  27. VENI: Unfold II. iTunes, 2018. december 8. (Hozzáférés: 2018. december 26.)

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés