Főmenü megnyitása

Széll Domonkos (Budapest, 1989. július 25. –) magyar evezős. A Csepeli EK versenyzője.

Széll Domonkos
Született 1989. július 25. (30 éves)
Budapest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása evezős
Szerzett érmek
 Magyarország színeiben
Evezés
Magyar bajnokság
bronz
2008
Egypár
arany
2010
négypár

2001-ben kezdett evezni. 2008-ban az Európa-bajnokságon négypárban (Juhász Adrián, Szabó Dániel, Kelemen Áron) a 10. helyen végzett. Az U23-as világbajnokságon hetedik volt négypárban. A következő évben az U23-as vb-n négypárban 16. lett. 2010-ben kétpárban ötödik volt a főiskolás világbajnokságon. A 23 év alattiak világbajnokságán 12. helyen ért célba egypárban. 2011-ben az Európa-bajnokságon és az U23-as vb-n egypárban 10. lett. 2012-ben négypárban indult az olimpiai kvalifikáción, de nem szerzett kvótát. Júniusban, Juhász Adrián helyére bekerült az olimpián induló kormányos nélküli kettesbe. Simon Bélával az ötkarikás játékokon az előfutamukban ötödikek lettek, így a reményfutamba kerültek.[1] A vígaszágon negyedik helyen értek célba, ami nem volt elég az elődöntőbe jutáshoz.[2] A szeptemberi Európa-bajnokságon a hatodik helyezést szerezte meg az egység.

A 2013-as Európa-bajnokságon egypárban 13. lett.[3]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Simonék a reményfutamban folytatják. olimpiahirek.hu, 2012. július 30. (Hozzáférés: 2012. július 30.)
  2. Nem jutott középdöntőbe a Simon-Széll evezős duó. hvg.hu, 2012. július 30. (Hozzáférés: 2012. július 30.)
  3. Evezős Eb: ötödik helyen zárt a Simon, Juhász duó. nemzetisport.hu, 2013. június 2. (Hozzáférés: 2013. június 2.)

ForrásokSzerkesztés