Főmenü megnyitása

Szőcs Kálmán (Marosvásárhely, 1942. szeptember 18.Marosvásárhely, 1973. augusztus 20.) erdélyi magyar költő, újságíró.

Szőcs Kálmán
Élete
Született 1942. szeptember 18.
Marosvásárhely
Elhunyt 1973. augusztus 20. (30 évesen)
Marosvásárhely
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) vers

ÉletútjaSzerkesztés

Anyját elhurcolták Auschwitzba, őt magát szüleinek barátai rejtegették. Ez a gyermekkori tragikus élmény lett később lírájának alapmotívuma: a szeretetvágy, az elégikus-nosztalgikus hangoltság. Szülővárosában érettségizett 1960-ban. A marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán szerzett román–magyar szakos tanári oklevelet 1963-ban. 1964-ben tanár volt Kisgörgényben, 1965-ben a bukaresti Pionír c. lap belső munkatársa, 1965–66-ban tanár Parajdon, majd a Vörös Zászló szerkesztőségében dolgozott.

MunkásságaSzerkesztés

Költőként az első Forrás-nemzedékhez tartozott; első verseit 1962-ben közölte az Utunk. A magánytól való félelem, a világ rosszaságának, a közelállók elmúlásának elsiratása, az önvád, a boldogtalan szerelem, a sértett, meg nem értett ember verseinek témája. Gyakran dogmatikus, erősen politizáló: „költészete felmenti nemzedékét az apolitikusság vádja alól” (Vári Attila). Csöndes kiáltvány c. kötetéről írja Láng Gusztáv: „Kötetének két kulcsfogalma, leginkább kiemelt szavak: gyöngeségem és egyedül [!]; a magány Szőcs Kálmán verseiben maga is metaforikus értelmű, nem pontosan körülhatárolható érzelmeket vagy élethelyzeteket jelöl, hanem a költői magatartás egészét meghatározó közérzetet fejezi ki.”

Verseire jellemző az elidegenedés elleni tiltakozás, a modern költő személyiségválsága. „Afféle tudatos hangulatember volt, olyan művészi szimattal és emberi érzékenységgel megáldva és megverve, amely csak azért vette sorra, vetítette ki apokalipszisekké a dolgok érdekesebb, sötétebb változatát is, mert annál jobban akarta hinni, hogy végül minden jóra fordul” (Lászlóffy Aladár). Közösségi ügynek tartotta tulajdon költői létét, de csalódása kommunista eszményeiben, meghasonlása és labilis idegrendszere végül öngyilkosságba sodorta.

MűveiSzerkesztés

  • Lelkemben gyermekkóru­sok (versek, Székely János előszavával, Bukarest, 1965. Forrás);
  • Csöndes kiáltvány (versek, Bukarest, 1967);
  • Papírhajók (versek, Bukarest, 1968);
  • Új Kolumbusz (versek, Kolozsvár, 1971);
  • Születésna­pok (színmű, Marosvásárhely, 1971);
  • Játékaim (versek, Bukarest, 1972);
  • Megjött a tornatanár (vidám játék egy felvonásban, Marosvásárhely, 1972); *Töklámpás (versek, Bukarest, 1974);
  • A legszebb éneket kerestem (válogatott versek, Csiki László válogatásában és előszavával. Bukarest, 1977. Romániai Magyar Írók);
  • Megjött a tornatanár (színmű, Marosvásárhely, 1979);
  • Küldj milliárd palackot (válogatott versek, Sütő András előszavával, Marosvásárhely, 1995).

Díjak, elismerésekSzerkesztés

1972-ben a Marosvásárhelyi Írók Egyesülete Díjával tüntették ki.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

  • Gálfalvi György: Szőcs Kálmán: Lelkemben gyermekkórusok. Igaz Szó, 1965/9;
  • Gálfalvi György: Tétova sorok – temetés után. Igaz Szó 1973/9.
  • Kántor Lajos: Szép szavak súlya. Korunk, 1965/7–8.
  • Láng Gusztáv: A védtelen költő. Utunk, 1968/4.
  • Szilágyi Domokos: A költő közérzete. Igaz Szó, 1968/6.
  • Márki Zoltán: Dal és kiáltás. Utunk, 1969/6.
  • Izsák József: Új hajón – vagy új vizeken? Igaz Szó, 1972/2.
  • Csiki László: Levélforma Szőcs Kálmánhoz. Igaz Szó, 1973/5;
  • Csiki László: „Felnőttet játszó”. In: Idegen tollaim. Budapest, 1990. 20–58. *Bogdán László: Játékaim. Utunk, 1973/13.
  • Vári Attila: A legszebb éneket kerestem. Utunk, 1977/51.
  • Elek István: A legszebb éneket kerestem. Alföld 1979/3.
  • Márkus Béla: A legszebb éneket kerestem. Szőcs Kálmán lírájáról. Tiszatáj, 1979/4.
  • Farkas Árpád: Amíg élünk. A Hét, 1982/15.
  • Lászlóffy Aladár: Tíz éve halt meg. Utunk 1983/35;
  • Lászlóffy Aladár: Dolgozatok lelki irodalomórán. Utunk, 1988/35.
  • Szász János: Tíz éve halt meg Szőcs Kálmán. A Hét, 1983/38.
  • Lázár László: Szőcs Kálmán permanens lázadása. Erdélyi Napló, 1993. augusztus 19.
  • Balázs András: Találkozásom Szőcs Kálmán verseivel. Romániai Magyar Szó 1996. szeptember 7–8.