Szentháromság-templom (Budafelhévíz)

egykori stefanita templom a mai Margit körút 5. szám alatt

A budafelhévízi Szentháromság-templom a stefanita rend mára elpusztult római katolikus temploma. A hajdani Budafelhévíz központját képező templom maradványai 1906-ban kerültek elő a mai Margit körút 5. szám alatti ház alapozásának megkezdésekor; a leletek feltárását Supka Géza végezte.

Szentháromság-templom
Vallás római katolikus
Építési adatok
Építése 12. század második fele
Építtetője stefanita rend
Alapadatok
Hosszúság48 m
Szélesség11 m
Elérhetőség
Település Budafelhévíz
Elhelyezkedése
Szentháromság-templom (Budapest)
Szentháromság-templom
Szentháromság-templom
Pozíció Budapest térképén
é. sz. 47° 30′ 54″, k. h. 19° 02′ 12″Koordináták: é. sz. 47° 30′ 54″, k. h. 19° 02′ 12″

FekvéseSzerkesztés

Az egykori templom a mai budapesti Margit körút 5. szám alatt, a Török utca–Margit körút–Frankel Leó út által határolt háromszögben volt található.[1] Az épület – a vele szemközti királyi kúriához hasonlóan – kisebb hátságra épült.[2] A feltárt rommaradványokból negyvennyolc méter hosszú, tizenegy méter széles, egyhajós, keletelt[3] templomalaprajzra lehet következtetni. A körülbelül méternyi vastag alapfalakat oldalról öt méteres közökkel sorakozó, erős támpillérek támasztották. A falakat az apszistól a belső csarnok nyugati végéig budaújlaki terméskőből rakták; a torony felé eső maradék rész építőanyaga lazább illeszkedésű volt, s különféle törmelékköveket – márványt és egy római sírkő maradványait – tartalmazott.[4] A templomromtól körülbelül húsz méterre északra sírmellékletek nélküli emberi csontvázakra bukkantak, ezekből következtettek a templomhoz tartozó temető helyére.[5]

A szentély eredeti helyét az ásatások idejére beépítették, de valószínűleg sokszögben záródhatott; a templom nyugati részén előcsarnok és 2,5 méter széles kapuzatú torony állt.[6][4] A főoltáron túl legalább két oltárról, a Szent Kereszt-oltárról és a Szent Katalin-oltárról lehet tudni. Az északi oldalon két melléképületet tártak fel;[7] az építkezés miatt a déli falnak csak a 3. és 4. támpillér közé eső részéhez lehetett hozzáférni, ezért nem tudni, az északi melléképületeknek volt-e déli párjuk.[8]

Az ásatásokat vezető Supka Géza a 13. századra datálta a maradványokat, de ezt sem az alaprajz, sem az előkerült kőtörmelékek nem látszanak alátámasztani. A nyugatról számított harmadik támpillér vonalában az előcsarnok és a hosszház közé szokatlan tér ékelődött, Szakács Béla Zsolt művészettörténész ez alapján a keleti rész alapfaláról tartja elképzelhetőnek, hogy a stefaniták idejéből származott.[6]

TörténeteSzerkesztés

Az ispotályos jellegű[* 1] stefanita rendet II. Géza magyar király alapította 1150 körül; a király többek között Esztergom környéki és budafelhévízi birtokokat adományozott a rendnek.[9] Az igen korán, már a 13. században Buda külvárosának nevezett Budafelhévíz, latin nevén Calida Aqua a mai Bem József utca és a Császárfürdő közötti területen feküdt.[10] A stefaniták a Szentháromság-templom mellett rendházat is tartottak fenn itt.[11] A fennmaradt dokumentumok tanúsága alapján 1187-ben már a rendé volt az „Ecclesia sancte Trinitatis de aqua calida”, vagyis a budafelhévízi Szentháromság-templom: III. Orbán pápa ez év június 23-ai, veronai keletű oklevelében pártfogásába vette a rendet és megerősítette azt javaiban, melyek között a budafelhévízi templom is felsoroltatott.[12] Ugyanakkor az itteni konventről e korból nincs említés, ez vélhetően a tatárjárás után néhány évvel jöhetett létre.[13] A század közepén kezdett el kialakulni a templom körül a stefaniták birtokteste. Az eredetileg királyi alapítású és Budafelhévíz plébániájaként működő templom a stefaniták érkezésével a konvent egyházává alakult át, miközben megmaradt eredeti jogköre.[14] A Szentháromság-templom történetének rekonstruálását nehezíti, hogy mind a konventet, mind a körülötte kialakuló városrészt, továbbá a későbbiekben a káptalant és a prépostságot is a templom után Szentháromságnak nevezik a források, nem téve különbséget az épületek között.[15]

1372-re a rend budafelhévízi és esztergomi temploma is felújításra szorult; a költségek fedezésére XI. Gergely pápától kértek segítséget, aki 1372. augusztus 30-ai bullájában búcsút adományozott a felújításra adakozóknak és az abban kétkezi munkával közreműködőknek. A bulla húszéves időtartamról szólt; ennek fényében Supka Géza azt feltételezte, hogy a restaurálási munkák 1372–92 között zajlottak.[16]

A rendelkezésre álló dokumentumok csökkenő számából arra lehet következtetni, hogy a stefanita rend a 14. század második felében hanyatlásnak indult; működése 1439-ig követhető nyomon,[17] a 15. század derekától kezdve egyetlen oklevél sem tesz róla említést. A rend feltételezhetően az I. Ulászló király és az özvegy Luxemburgi Erzsébet királyné közötti polgárháborúban morzsolódott szét.[18] Budafelhévízi rendházuk és a Szentháromság-templom is legkésőbb e polgárháborúban pusztulhatott el, vélhetőleg akkor, amikor Szécsi Tamás, az esztergomi érsek testvére felgyújtotta Buda külvárosait.[19] Miután 1445-ben IV. Jenő pápa engedélyezte a felhévízi konvent társaskáptalanná alakítását, a század második felében a stefaniták Szentháromság-templomának helyén megkezdődtek az ásatásokból ismert új templom építési munkálatai.[6] Az építkezés Hunyadi Mátyás uralkodása alatt is folyt: a király IV. Szixtusz pápához írott, 1476-os keletű levelében szó esik a budafelhévízi prépostságról és arról, hogy Filipec János bőkezűen áldozott a prépostság épületének renoválására.[6] A Filipec-féle felújítás Supka Géza vélekedése szerint a templom keleti felét érintette, és ennek következményeként kerülhetett Gergellaki Bertalan prépostnak a 20. századi ásatások során feltárt sírköve szokatlan helyre, az előcsarnokba.[20] A budafelhévízi prépostság a mohácsi vész utáni időkben semmisült meg; a Szentháromság-templom sorsa bizonytalan, de legkésőbb 1595-ig állhatott fenn: a törökök ekkor rombolták le Buda körül az összes olyan épületet, melyet az ellenség fedezékül használhatott.[21]

A Szentháromság-templom azonban pusztulása után sem merült feledésbe: megemlékezik róla többek között Oláh Miklós esztergomi érsek 1568-as Hungaria et Athila című könyvében, Schier Xystus szerzetes az 1774-es Buda sacrában és Miller János Ferdinánd városi jegyző és főtanácsos 1760-as Epitoméjában.[22] Rupp Jakab is megemlíti a templomot Buda-Pest és környékének helyrajzi története című művében, igaz, némiképp ellentmondásosan – egyszer az irgalmasrendiek házával szemben, másszor a „fehér lóhoz” címzett ház helyén – határozza meg a templom elhelyezkedését; míg a Szentháromság-templom tényleges helyére Krisztus testének kápolnáját teszi.[23][15]

Az egykori templom helye egészen a 20. század első évtizedéig be volt építve.[24] 1906. szeptember 18-án a magyar királyi rendőrség jelentette a Nemzeti Múzeum igazgatóságának, hogy egy Margit körúti építkezésen sírkőre és emberi csontokra bukkantak; a régészeti feltárásokra ezt követően került sor Supka Géza régész, művészettörténész irányításával. A legfontosabb lelet az 1469-ben elhunyt Gergellaki Bertalan prépost vörösmárvány sírköve; 2,38 méteres hosszával és 1,22 méteres szélességével egyike a 15. századból fennmaradt legnagyobb sírköveknek. A sírkőre három emberi csontvázzal egyetemben egy téglával ágyazott sírkamrában találtak rá.[25] A romok közül további sírfelirat-maradványok, pénzérmék, csattok és egyéb apró tárgyak is előkerültek.[26]

MegjegyzésekSzerkesztés

  1. Ispotályos jellegénél fogva a stefanita rendet a szakirodalom gyakran a johannitákhoz sorolja. A stefaniták azonban önálló rendet alkottak.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Boroviczény 1991  23. oldal
  2. Kubinyi 1964  98–99. oldal
  3. Kubinyi 1964  120. oldal
  4. a b Supka 1907  98. oldal
  5. Kubinyi 1964  109. és 120. oldal; Supka 1907  101–102. oldal
  6. a b c d Szakács 2006  242. oldal
  7. Kubinyi 1964  120–121. oldal
  8. Supka 1907  100. oldal
  9. Boroviczény 1991  7. és 9. oldal
  10. Kubinyi 1964  85. oldal
  11. Boroviczény 1991  18. és 22–24. oldal
  12. Reiszig 1903  16. oldal
  13. Kubinyi 1964  89–90. oldal
  14. Kubinyi 1964  91. és 119. oldal
  15. a b Supka 1907  107. oldal
  16. Supka 1907  108–109. oldal
  17. Boroviczény 1991  36. oldal
  18. Boroviczény 1991  30. oldal
  19. Supka 1907  111. oldal
  20. Supka 1907  116. oldal
  21. Supka 1907  110. oldal
  22. Supka 1907  104–105. oldal
  23. Rupp Jakab: Buda-Pest és környékének helyrajzi története. Pest: Eggenberger. 1868. 183 és 193. o. Hozzáférés: 2019. jún. 18.  
  24. Supka 1907  103. oldal
  25. Supka 1907  97. oldal
  26. Supka 1907  100–101. oldal

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés