Szentpál (Esztergom)

Szentpál Esztergom egyik középkori külvárosa, ami a török elleni háborúkban pusztult el. A szentkirályi keresztesek, érseki és káptalani népek lakták. Bronzkori és késő avar kori leletekben gazdag régészeti terület.

Szentpál
Közigazgatás
Település	Esztergom
Népesség
Teljes népesség	ismeretlen
Elhelyezkedése
Szentpál Pozíció Esztergom térképén
é. sz. 47° 46′ 57″, k. h. 18° 43′ 55″47.7825, 18.731944444444

Fekvése

A mai Szentpál nevű városrész

Szentpál a királyi város és Szentkirály között feküdt a Kis-Duna ág mellett. Északról a királyi város határolta, amivel teljesen össze volt épülve. Kiterjedése csak szórvány leletek alapján ismert ezért pontos mérete nem határozható meg. Északról a királyi várostól a Szent Pál kapu választotta el. Délről Szentkirály, és Szentistván, keletről a Fehérvárra vezető út határolták. A település központja a volt Labor MIM (Labor Műszeripari Művek) gyár területén volt. A SZIM (Szerszámgépipari Művek) gyár területe pedig Szentpál település külső, falusias része lehetett.

Története

Hench mester korcsolyái a Balassa Múzeumban

A külváros területe már a 9-10. századtól kezdve folyamatosan lakott volt. Mint Esztergom minden külvárosának, Szentpálnak is saját temploma volt. A Szent Pál plébániatemplomot már 1236-ban említik. Falai a Kis-Dunához közel, egy ipari üzem területén kerültek elő. Az érsek mellett a szentkirályi kereszteseknek is birtokaik voltak itt. A település a 12. század közepén a káptalan tulajdonába került. A régészeti kutatások során megmunkált (faragott, csiszolt, átlyuggatott) középkori csontkorcsolyákra leltek, ebből valószínűsíthető volt, hogy egy csontmegmunkáló műhely működött Szentpálon. Egy 1334-ben kelt, és a szentkirályi keresztesek által írt adásvételről szóló oklevél alapján pontos leírást kapunk a telkek határáról. Többek között említést tesz egy Hench nevű korcsolyakészítő mesterről („Hench dicti Korcholyas”, aki az első név szerint ismert korcsolyakészítő) és egy János nevű tímárról. A két mester háza és a föld, amelyen álltak, összesen négy ezüstmárkát ért. Egy 1335-ös újabb oklevél szerint ezt a telket megvette az esztergomi érsek, aki később újabb területekhez jutott a Kis-Duna közelében. A település 1525 és 1543 között teljesen elpusztult – az egykori kőházak helyén szántók lettek –, és csak a 18. században kezdett újra beépülni. Ma az óváros déli városrészéhez tartozik.

Források

• Régészeti barangolások Magyarországon (szerk.: Szombathy Viktor)
• Esztergom Déli városrész szabályozási terv és helyi építési szabályzat egyeztetési dokumentáció