Szeptember végén (vers)
A Szeptember végén Petőfi Sándor 1847 szeptemberében írt elégiája, amelyet feleségéhez, Szendrey Júliához írt. Petőfi és Szendrey 1847. szeptember 8-án házasodtak össze, és ezután Koltóra mentek nászútra, ahol a Teleki-kastélyban töltötték a mézesheteket. Itt keletkezett a vers.[1]
| Szeptember végén | |
 | |
| A Szeptember végén kézirata | |
| Szerző | Petőfi Sándor |
| Megírásának időpontja | 1847. szeptember |
| Nyelv | magyar |
| Témakör | házasság |
| Műfaj | vers |
Szerkezete szerkesztés
A mű három nyolcsoros versszakból áll, rímképlete keresztrím (ABABCDCD). Sorai bizonyos felfogás szerint felütéssel kezdődnek és daktilikusan folytatódnak, más nézőpont szerint anapesztikusak.[2]
Az első szakaszban a költő párhuzamot von az ősz, mint a nyárból a télbe való átmenet és saját életkora, mint az ifjúságból az öregségbe és a halálba való átmenet között. Az eszmei párhuzamot erősíti a „lent” (a nyár viruló termékenysége) és a „fent” (a tél, mint az elmúlás jelképe) közötti szembenállás.[1]
A második szakasz kezdősora („Elhull a virág, eliramlik az élet...”) Kosztolányi Dezső szerint a legszebb magyar verssor.[1] Az ezt követő sorokban a lírai én a szerelmes boldogság múlékonyságán lamentál, és feleségének felteszi a kérdést, hogy ha megözvegyülne, megházasodna-e újra.
A harmadik versszakban azután szentimentális ígéretet tesz, hogy ha özvegye új párt is választana, ő akkor is, a halálon túl is szeretni fogja feleségét.[1]
Petőfi a vers keletkezése után nem egészen két évvel meghalt, Szendrey Júlia pedig a következő évben újra férjhez ment.[3]
A vers szerkesztés
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet...
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!
Források szerkesztés
- ↑ a b c d Petőfi Sándor: Szeptember végén elemzés Irodalom Érettségi 2013
- ↑ Kulturális enciklopédia Petőfi Sándor
- ↑ Szendrey Júlia. [2009. február 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. szeptember 6.)
További információk szerkesztés
- Szeptember végén „A 12 legszebb magyar vers”-projekt rendezvénysorozat első konferenciája (Koltó, 2007. szeptember 28–30.) előadásainak szerkesztett és bővített anyaga (mek.oszk.hu)
