Kosztolányi Dezső

Nemeskosztolányi Kosztolányi Dezső, teljes nevén Kosztolányi Dezső István Izabella (Szabadka, 1885. március 29. – Budapest, Krisztinaváros, 1936. november 3.) író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, eszperantista, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja.

Kosztolányi Dezső
Székely Aladár felvétele (1935)
Született	1885. március 29. Szabadka
Elhunyt	1936. november 3. (51 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Házastársa	Kosztolányi Dezsőné
Gyermekei	Kosztolányi Ádám
Szülei	Kosztolányi Árpád Brenner Eulália
Foglalkozása	költő irodalomkritikus fordító újságíró esszéíró író
Kitüntetései	Magyar Örökség díj (2003)
Halál oka	Rák, gócos tüdőgyulladás
Sírhelye	Fiumei Úti Sírkert
Írói pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Jellemző műfajok	vers, regény, elbeszélés, műfordítás, nyelvészeti és irodalmi tanulmány
Alkotói évei	1901–1936
Hatottak rá	Négyesy László (stílusgyakorlat), Nietzsche és Schopenhauer filozófiája, számos idegen nyelvű költő költészete (például Rilke)
Kosztolányi Dezső aláírása
IMDb PORT.hu
A Wikimédia Commons tartalmaz Kosztolányi Dezső témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Élete

1885. március 29-én (virágvasárnap) született Szabadkán, nemeskosztolányi Kosztolányi Árpád (1859–1926) fizika- és matematikatanár, iskolaigazgató és Brenner Eulália (1866–1948) gyermekeként. Édesanyja révén volt unokafivére Brenner József, alias Csáth Géza (1887–1919) író. Apai nagyapja nemeskosztolányi Kosztolányi Ágoston, bankpénztáros, 1848/49-es honvéd százados, Bem seregében szolgált (személyesen ismerte Kossuth Lajost és beszélgetett Petőfi Sándorral is); ő tanította meg írni és olvasni, valamint angolul unokáját. A kisfiút 1885. április 7-én keresztelték meg a szabadkai római katolikus Szent Teréz-plébánián, keresztszülei Hofbauer István, későbbi altábornagy és felesége, szül. Oravecz Izabella volt. A gyermek a keresztségben a Dezső, István, Izabella utóneveket kapta. A családi hagyományok szerint apai felmenői a nemeskosztolányi Kosztolányi család leszármazottai. Ugyan anyakönyvekkel alátámasztani ezt nem sikerült, de nemeskosztolányi Kosztolányi Samu és József az író dédanyjának, Filáczy Veronikának 1841-ben Bars megyéhez írt folyamodványában elismeri, hogy Veronika férje, Kosztolányi János „Atyámfia légyen", azaz, hogy vérrokon. Másik érdekes családi hagyomány az író dédanyjának, Kléri Magdolnának francia származása, amelyet a családnév „Cléry" írásmódja alapján összefüggésbe hoztak XVI. Lajos Cléry nevű komornyikjával, aki a királyt, mint Capet Lajost kivégzéséhez öltöztette. A feltételezés azonban hamisnak bizonyult.

Kosztolányi 1908-ban

A gimnáziumot Szabadkán kezdte, majd önképzőköri konfliktusa miatt (magyartanárára tett megjegyzést) kicsapták, s magántanulóként, Szegeden tette le az érettségit.

Első írása, amely nyomtatásban megjelent, Egy sir című verse volt, ezt a Budapesti Napló 1901. október 26-i, 295. száma közölte.

1903-ban Budapestre költözött, s beiratkozott a bölcsészkar magyar–német szakára. Itt ismerkedett meg és kötött barátságot – Négyesy professzor stílusgyakorlatain – Babits Mihállyal, Juhász Gyulával, akikkel aktív levelezésbe is kezdett. Életre szóló barátságot kötött Karinthy Frigyessel, aki ekkor matematikával és fizikával foglalkozott és megismerkedett Füst Milánnal is.

Hatással voltak rá – többek között – a kortárs Zalai Béla (1882–1915), az egyik legeredetibb magyar gondolkodó filozófiai munkái.

1904-ben beiratkozott a bécsi egyetemre, ahol Hegel filozófiájáról, Grillparzerről, Schillerről hallgatott szemináriumokat. 1905-ben hazatért, de nem ment vissza az egyetemre, hanem újságíró lett. Első cikkei többek közt a Szeged és Vidékében és a Bácskai Hírlapban jelentek meg. 1906-ban a Budapesti Napló kérte fel munkatársnak Ady Endre helyére, aki akkor épp Párizsból küldte tudósításait. 1907-től A Hét is rendszeresen hozta verseit, műfordításait, kritikáit.

Huszonegy éves is elmúlt, amikor sorozáson kellett részt vennie; a 185 centiméter magas, tökéletes termetű, izmos fiatalembert alkalmasnak találták. Kosztolányi keresztapjától, Hofbauer István altábornagytól kért segítséget, aki azonban helyeselte a katonai szolgálatot, mondván, legalább rendre szoktatják. A szegedi honvédgyalogsághoz került. Míg az újoncok a kaszárnyaudvaron katonai felszerelésben sorakoztak, addig ő világosszürke angol ruhában, hosszú sárga nyakkendőben állt közéjük, jelezvén ezzel, hogy nem teljes mértékben tartozik oda. Végül egy vasárnapon az ezredeshez beadta névjegyét, aki elbeszélgetett vele verseiről, a színházi életről, majd elbocsátotta. Ezután felülvizsgálatra hívták be, s alkalmatlannak nyilvánították.

1907-ben jelent meg első verseskötete, a Négy fal között – elismerő volt a fogadtatása, egyedül Ady bírálta. Recenziójának lényege, hogy Kosztolányi irodalmi író, nem életdokumentumokat írt, hanem irodalmi témákat versel meg. Szász Károlyéhoz hasonlította költészetét. Kosztolányi a későbbiekben kilenc cikket írt Adyról. Az utolsó a legnagyobb horderejű. 1929-ben A Toll körkérdést intézett az írókhoz: mit jelent számukra Ady öröksége. Kosztolányi válasza: Írástudatlanok árulása – különvélemény. Trianon után fölfokozódott az Ady-kultusz, és Adyt hivatalosan is beemelték a magyar irodalomtörténetbe. Erre született meg válaszként az írás, amely átmenet az esszé és a pamflet között. Kosztolányi szerint Ady költészete időszerűtlen, az általa képviselt magatartás visszautalja őt a 19. századba (lásd messianizmus, költészetének politikai jellege). Elutasította szerelmi költészetét is, ami szerinte nem újszerű, hanem mélyen konvencionális. Bírálóan szólt Ady „nyelvteremtő zsenijéről”, ami szerinte egyszerűen a magyar nyelv ismeretének hiányából fakadt. Úgy vélte, hogy az Ady-kultusz, illetve költészetének kizárólagossá tétele gátat emel a magyar líra fejlődése elé.

1910 telén ismerkedett meg Harmos Ilona zsidó származású színésznővel a Vígszínház egyik bemutatóján, 1913. május 8-án Budapesten házasságot kötöttek. Esküvői tanúja Purjesz Lajos, a Világ főszerkesztője és Miklós Jenő író, a Világ szerkesztője volt.

Kosztolányi Dezső és Harmos Ilona a fiukkal, Ádámmal 1918 körül (Székely Aladár felvétele)

„	Mostan színes tintákról álmodom. Legszebb a sárga. Sok-sok levelet e tintával írnék egy kisleánynak, egy kisleánynak, akit szeretek. Krikszkrakszokat, japán betűket írnék, s egy kacskaringós, kedves madarat. És akarok még sok másszínű tintát, bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat (…) És el nem unnám, egyre-egyre írnék egy vén toronyba, szünes-szüntelen. Oly boldog lennék, Istenem, de boldog. Kiszínezném vele az életem.	”
– Mostan színes tintákról álmodom (részlet)

Neje Görög Ilona néven jelentette meg novelláit például a Nyugatban is. Fiatal korában erotikus tartalmú regényt is írt, Mme Chaglon üzletei címmel. Harmos Ilona 1915-ben áttért a római katolikus vallásra, ugyanebben az évben született fiuk, Kosztolányi Ádám, szintén próbálkozott az írással, s néhány szövege megjelent lapokban is.

1915 februárjában a költőt ismét sorozásra hívták, ahol azonban szívbillentyű-elégtelenséggel alkalmatlannak minősítették.

Kaffka Margit temetésén gyászbeszédet mondott.

Egy napon meglátogatta Kun Bélát, annak Visegrádi utcai lakásán, akivel egykor egy szobában dolgoztak a Budapesti Naplónál. Kun felvázolta neki propagandaízű szavakkal az akkori politikai helyzet komolyságát, valamint az elkövetkezendő kíméletlen harcot is ecsetelte. Amikor Kosztolányi megkérdezte tőle, hogy mi lesz vele és az írókkal, felesége jóval később írt visszaemlékezése szerint Kun állítólag azt felelte: „Reád semmi szükség a proletárállamban. Versek nem kellenek. Majd tanulsz valami mesterséget. Ha okoskodsz, ki fogunk végezni.”

„	Egy új világ kezdődik minden nyelv küszöbén, a szépség új birodalma új értelmi és érzelmi törvényekkel. Mi tehát a tíz legszebb magyar szó? Ezt felelném, abban a tudatban, hogy válaszom merőben önkényes, és éppúgy jellemez engemet, mint nyelvünket: Láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír.	”
– Kosztolányi Dezső: A tíz legszebb szó

Íróként a politikamentességre törekedett, igyekezett távol tartani magát mind a jobb-, mind a baloldaltól, ennek ellenére egy-egy megnyilvánulásáért mindkét oldalról támadások érték. Több más írótársával együtt idegenkedve fogadta a Tanácsköztársaságot, a proletárdiktatúra intézkedései miatt ő is elveszítette egzisztenciáját, és eleve nem értett egyet a bolsevizmus ideológiájával sem. A kommün bukása után, 1919–21 között az Új Nemzedék című szélsőjobboldali lapnál helyezkedett el; egyik szerkesztője és szerzője volt a lap Pardon rovatának, amelynek cikkei élesen támadták a Tanácsköztársaságot és annak vezetőit, gyakran antiszemita és fajvédő megnyilvánulásokkal fűszerezve reagáltak a napi jelenségekre, valamint tiltakoztak a trianoni békediktátum ellen, ezáltal irredenta álláspontot is képviseltek. A lap Horthy Miklós egyik befolyásos emberének, Bangha Béla páternek az érdekszférájába tartozott, s ő tartotta fontosnak egy olyan írói nagyság foglalkoztatását, mint Kosztolányi. A Pardon-cikkek mindegyike névtelenül jelent meg, emiatt nehéz kideríteni, melyik származott Kosztolányitól, mivel többen is írták őket, köztük Kádár Lehel és Lendvai István, de szakértők szerint számos egyértelműen antiszemita uszító írás tőle származik. Bár Kosztolányi a nemzetiszocializmusnak csak a kezdetét érte meg, egyértelműen elítélte annak ideológiáját.

Rákosi Jenőt 1930-ban Kosztolányi követte a Magyar PEN Club elnöki tisztségében, melyről később – politikai nyomásra – kénytelen volt lemondani. 1933-ban mutatkoztak betegsége, a rák első jelei. 1934-től sorozatos műtéteken esett át, még Stockholmba is elment rádiumkezelésre. 1935-ben, a visegrádi újságíró üdülőben szerelemre lobbant egy fiatal férjes asszony, Radákovich Mária iránt. Szerelmük több vers megírására is sarkallta, mint például a Röpima, a Szeptemberi áhítat. El akart válni, de betegségének súlyosbodása közbeszólt.

1936. november 3-án halt meg gócos tüdőgyulladásban, Budapesten, a Szent János Kórházban. Decemberben a Nyugat különszámmal adózott emlékének, amelyben Babits rehabilitálta fiatalkori barátját, művésztársát. Szenvedéseiről részletesen Ascher Oszkár tudósított nemcsak a Nyugatban, hanem Az Est hasábjain is.

Felesége, Harmos Ilona 31 évvel élte túl; 1967-ben hunyt el.

Szabadkőműves pályafutása

Kosztolányi Dezső 1915. december 20-án jelentkezett a Március szabadkőműves páholyba, ahova 1916. február 7-én vették fel ünnepélyes keretek között négy másik társával együtt. Híres „Láncvers” című szabadkőműves költeményét 1916. november 30-án, I. Ferenc József temetése napján este 8 órai kezdettel a császár és király emlékére tartott szabadkőműves gyászmunkán (gyászünnepélyen) olvasta fel. A megemlékező vers nyomtatásban is megjelent a Kelet című szabadkőműves folyóirat 1916. decemberi számában. A mű a Zsengék, töredékek, rímjátékok közé került a költő összegyűjtött verseinek kötetében, s Kosztolányi hozzá fűzött megjegyzésének („Alkalmi vers – a szabadkőműveseknek fölolvastam F.I. halálakor.”) téves kiolvasása következtében 2019-ig F. J. (Ferenc József) helyett valamely F. I. monogramú szabadkőműves társ temetésére írt költeménynek tartották. Legényfokba 1916. december 18-án avatták, a mesterfokot már nem nyerte el. A feljegyzések szerint csak négy alkalommal (fölvételét és a legényfokba avatását is beszámítva) volt jelen első páholyában szabadkőműves munkán. 1917. májusában fedezett (kilépett a páholyból), hogy a Március páholyból kivált társaival együtt egy új páholyt hozzon létre. Így 1917. május 22-én részt vett a Világ páholy alapításában. Ebben a páholyban Kosztolányi tagja lett az Irodalmi Bizottságnak.

Kosztolányi Dezső a Tanácsköztársaság bukása után 1921-ig a szélsőjobboldali Új Nemzedék című lap Pardon rovatának szerkesztőjeként éles hangú antiszemita és szabadkőművesség-ellenes cikkeket írt, megtagadva ezzel saját szabadkőműves múltját is.

Munkássága

„Ha a Nyugat hívei rajongtak Adyért, és mélységesen tisztelték Babits Mihályt, akkor Kosztolányi volt az, akit szerettek. Őszinte és szeretetre méltó. Verseit és prózáit olvasva egyaránt úgy érezzük, mintha a legbizalmasabb titkaiba avatna be minket. Stílusa pontos, érzékletes és takarékos. Verseiben sokat ad a szépségre, dallamosságra. Különösen prózájában érezzük közvetlennek és természetesnek. Elbeszélései és újságcikkei ma is úgy hatnak, mintha közvetlenül az olvasóhoz beszélne. Verseinek stílusa más: költeményeinek nagy része inkább elkápráztat és gyönyörködtet ritmusával, a szavak szép hangzásával, festői képeivel és hangulatával. Sok verse van azonban, amelynek nem csupán a dallamosság adja legfőbb értékét, hanem a gondolat ereje is.”

„Szép életem, lobogj, lobogj tovább,

cél nélkül, éjen és homályon át.

Állj meg, te óra és dőlj össze, naptár,

te rothadó gondoktól régi magtár.

Ifjúságom zászlói úszva, lassan

röpüljetek az ünnepi magasban.”

Lírai művei

A lírikus Kosztolányi első kötete, a Négy fal között (1907) jellegzetesen századfordulós, szecessziós kötet, Reviczkyre és Komjáthyra visszautaló elemekkel. A cím jelképes, a bezártság-érzetre, az élményhiányra utal. Megjelennek az otthontalanság, a megállt idő motívumai. Tematikus eklekticizmusát mutatja a konvencionális Alföld-kép, a Budapest-kultusz, a nagyváros igenlése. A versek filozófiai hátterében – némiképp iskolásan – Arthur Schopenhauer és Friedrich Nietzsche tanai állnak. A kötet legnépszerűbb és máig élő alkotása, az Üllői-úti fák 1906 a századfordulón népszerű sanzon reprezentatív darabja, könnyes-bús búcsúzás az ifjúságtól. Az elégikus hangvételt az erőteljes jambusok fokozzák, s a zeneiség melankóliává oldja és általánosítja az egyéni érzést.

A szegény kisgyermek panaszai (1910) a Nyugat első nemzedékének, de talán az egész 20. századi magyar lírának legsikeresebb és legnépszerűbb kötete. Az első kiadásban 32 vers jelent meg. 1923-ig 63 versre bővült a kötet. Életrajzi-pszichologizáló megközelítés szerint saját gyermekkori élményeit reprodukálja, lélektani hitelességgel tárja elénk a gyermeki lélek rezdüléseit, sőt a tudattalan világát is; a gyermekszerep attitűdjéből formálja meg verseit. Margócsy István értelmezésében a fő jellemző az objektív lírára való törekvés, ahol a gyermek nem a lírai alany, hanem a líra tárgya. A gyermek objektivizációja az adott világállapotnak, ily módon nem egyedfejlődési stádium, nem kiindulópont, hanem végeredmény. Ennek a gyermek által jelképezett világállapotnak az összetevői: az időtlenség, az állandó kezdés, a kezdet mint rácsodálkozás, a meghatározatlan teljesség igénye. A gyermek régi irodalomtörténeti toposz, a teljesség szimbóluma. Erre érzett rá Karinthy is paródiájában. Erre utal az a tény is – azaz, hogy nem hangulatlíráról van szó –, hogy a versek száma bővíthető, gazdagodik, formálódik a stiláris és verselési lehetőség. Az első kiadás versei még az impresszionizmus jegyében fogantak, funkciójuk a világ sokszínűségének, ellentétekben való egységének kifejezése. A bővülés az expresszionizmus felé mozdítja el a kötetet (A rút varangyot véresen megöltük, Az őrült napraforgó).

A következő sikeres kötetre viszonylag sokat kellett várni. Néhány reprezentatív vers megjelent a Mágia (1912) és a Mák (1916) kötetekben, mint Arany-alapra arannyal, Ének Virág Benedekről, Akarsz-e játszani?

Emléktábla egykori lakóháza helyén, a Krisztinavárosban (I. ker., Tábor u. 12.)

A Kenyér és bor (1920) című kötet nyitóverse, a Boldog, szomorú dal (1917) az első összegzés a költői pályán, a férfikor első leltára. Az ifjúság és a felnőttség szembesül egymással, s a végső konklúzió, hogy a világba való beilleszkedés lehetetlenné teszi az álmok megvalósulását. Jellegzetes költői szcenírozással az éjszakába helyezi a megvilágosodást, hiszen a sötétség, az éjszaka eltávolítja a lírai ént az őt körülvevő földi világtól, mindennapoktól, s igényt támaszt a metafizikai kérdések feltételére. Az elégikus hangulatot erősíti fel a műfajhoz szorosan kapcsolódó anapesztikus lejtés.

A bús férfi panaszai (1924) című kötet a kortársak számára némiképp csalódást jelentett A szegény kisgyermek panaszai után. Jelentőségét csak az utóbbi évtized Kosztolányi-irodalma mutatta fel. Valójában az eddigi pályát összegző és a kései verseket előrevetítő lírai alkotások gyűjteménye. Jelzi – ha néhol még kibontatlanul is – az emberi kiszolgáltatottságot, fenyegetettséget, a testvériség, a szociális együttérzés gondolatát, a halál problematikáját, a fent-lent, a hétköznapi és metafizikai ellentétét. A Beírtak engem mindenféle Könyvbe (1921) a 20. század alapvető érzéséről, az elidegenedésről, pontosabban a személytelen bürokrácia személyiségkioltó hatalmáról vall, arról, hogy az adminisztráció hatékonysága érdekében számmá és adattá degradálják az egyszeri és megismételhetetlen személyiséget. Ez a vers ihlette József Attila Levegőt! című költeményét. Az Ó én szeretem a bús pesti népet a némiképp érzelmes szociális együttérzés verse. A külváros leírása, a felstilizált képek ingerlik majd vitára József Attilát a reális és kemény perifériakép megalkotásában, s a zárlat az Elégiát vetíti elő. A Most harminckét éves vagyok (1917) először mutatja föl Kosztolányi világképének legfontosabb vonását, mely alapvető módon tér el a Boldog, szomorú dal összegzésétől. A boldogság, a lét értelme immár nem metafizikai távlatokban és messzeségben keresendő, hanem a mindennapokban, a jelenidejűségben felismerhetetlen pillanatokban, az élet apró mozzanataiban.

A Meztelenül (1928) című kötet nem világképében, hanem elsősorban poétikai szempontból újítja meg költészetét. A szabadvershez nyúl, s ezzel lemond a költői eszköztára egyik legfontosabb alapjáról, a rímről. Marad az eszköztelenség, a formai letisztultság, a költői nyelvnek az élőbeszédet imitáló volta. A meghatározó műfajjá a zsánerkép, a jellemrajz válik, s fölerősödik világképének meghatározó mozzanata, a részvét-etika. A Csomagold be mindben a meghatározatlan tartalmú, nem részletezett összegzés vágya szólal meg, hangsúlyozva az élettel szembeni schopenhaueri részvét fontosságát. A Zászló (1925) szemiotikai kérdést vet föl: jel és jelentés viszonyával foglalkozik. Szimbolikus értelemben arra figyelmeztet, hogy az embernek jelből jelentéssé kell válnia.

A Zsivajgó természet (1930) című kötet után jelenik meg a

Számadás (1935), magyar líra egyik csúcsteljesítménye, mely poétikai szempontból is szintetizáló jellegű. Megőrzi a költészet játékosságát, azaz visszatér a Meztelenül kötet előtti rímjátékokhoz, viszont megőrzi az élőbeszéd természetességét is. A lexikát megfosztja emelkedettségétől, pontosabban a köznapiságot emeli fel a költészet régióiba. A megformáltság és a természetesség egyszerre jellemzi ezt a költészetet. Eszmei-világképi szempontból a halál és a szenvedés problémaköre kerül előtérbe, együtt a leltárkészítés és összegzés igényével, a semmivel való küzdelemmel, az egyéniség és a személyiség védelmével, nagyszerűségének és megismételhetetlen egyediségének hirdetésével.

• A címadó Számadás (1933) szonettciklus elsősorban az identifikáció, az önmeghatározás folyamatát tárja elénk. Az önmegszólítás mindig a személyiség válságának kifejezője. A mindennapiságban leledző köznapi embert a személyiség másik fele mintegy felszólítja arra, hogy vessen számot addigi életével. A vers központi kérdése a boldogság-boldogtalanság problémája, a beolvadás vagy kívülállás életstratégiája. Kosztolányi értelmezésében a boldogság a hétköznapiság világának elfogadását jelenti, a szabadság és testvériség hiányát, az öntudatlan, napi szintű létezést; a boldogtalanság a kívülállást, a részvétet, az adott világ el nem fogadását, de nem egy adott eszme („borzaszt a forradalmár”) szempontjából, hanem a közös boldogtalanság felismerése jegyében, a szolidaritás és részvét alapján. A vers, mint oly sok költemény a kötetből, egyúttal polémia is. Most az oldalvágás Babitsot éri; az utolsó szonett, mely a „kis gyáva sunnyogóról” szól, kinek „határa kertfal, tyúkól, pincegádor” utalás a költőtárs Vers a csirkeház mellől című költeményére.
• A Költő a huszadik században (1931) a század első fele egyik legtöbb vitát kiváltó verse, szinte minden kortárs polemizált vele, s részben ezzel feleselve születik meg József Attila Ars poeticája is. A vers szövegszinten harsányan és gőgösen hirdeti az individualizmust, nem ismer el az énen kívül semmilyen más értéket. A harsány hang azonban a kötet egészében nyeri el mélyebb értelmét: egyrészt Kosztolányi esetében pályájának ebben a szakaszában nem individualizmusról, hanem perszonalizmusról van szó, azaz nem önmagába zárt személyiségről, hanem a világra és a másik ember iránt nyitott énről, melynek jelentőségét egyedisége és megismételhetetlensége adja. Az én rendkívül erőteljes hangoztatása egyúttal tiltakozás a kor tömegember-kultusza ellen, ahol az arcát vesztett személyiség masszává olvadva manipulálható, lett légyen az ideológia vagy tömegkultúra. A vers politikai felhangját onnan kapja, hogy a sztálini és a náci ideológia nem csupán megfosztja az embert individualitásától, hanem miután megfosztotta, el is pusztíthatja.
• A Három szatíra – Forradalmár egyik legfontosabb üzenete, hogy nem elvont eszmék alapján kell élni, hanem az állandóan változó és sokszínű életre kell válaszolni. Nincsen emberiség, hanem csak különböző emberek, csak Péter és Pál. Az eszmék azért veszélyesek, mert egyirányúsítják gondolkodásunkat.
• Az Esti Kornél éneke (1933) címe visszautal az Esti Kornél novellák hősére, Kosztolányi alteregójára. A versben megfogalmazott relativizmus éppen túlhangsúlyozottsága folytán eltakarja a tényleges üzenetet, az egyéni döntés és választás értékét és felelősségét, s még inkább annak szabadságát. Mindenkinek meg kell adni a világgal való egyéni kapcsolatteremtés, ítélkezés és értékelés lehetőségét. A búvárhasonlat ismételt polémia Babitscsal, az egyneműség, illetve polivalencia jegyében. Kosztolányi szerint a dolgok, a világ jelenségei nem ambivalensek, azaz kettős értelműek és értékűek, egymást ellentéteiben kizárók, hanem polivalensek, azaz sokfélék, sokértelműek, sokféleképpen megítélhetők. Kosztolányi szkeptikus, még inkább agnosztikus a világot egyirányúsító gondolatrendszerekkel szemben, mert azok szükségszerűen leegyszerűsítik a sokszínű világot.
• A Hajnali részegség (1933) címe az egyik legősibb alkotás-lélektani mozzanatra, az illuminációra utal a jelzős szerkezet mindkét tagjával. Két világot szembesít egymással Kosztolányi: a lent és a fent, a hétköznapiság és a fölöttünk álló világot. Más összefüggésben a mindennapiság és az ünnep, a bezártság és a teljesség világát. E kettő szembeállítása azonban a Kosztolányi-világkép egészében nem egymást kizáró értékű; a köszönés gesztusa valószínűleg a létezés egészére vonatkozik, melybe mind a két világ beletartozik.
• A Halotti beszéd (1933) felütése a maga allúzió-technikájával a legrégibb magyar nyelvemlékre, a Halotti beszéd és könyörgésre utal. A rájátszás egyszerre jelzi, hogy az irodalom kezdetektől fogva a legfontosabb témákkal foglalkozik, és egyúttal Kosztolányi kötődését is jelzi a magyar nyelvhez. A zárlat a népmesék motívumát, állandó nyelvi fordulatát használja; ennek funkciója szintén az időtlenítés és általánosítás. A vers tételmondata: „Ilyen az ember. Egyedüli példány”. Ezt bizonyítja Kosztolányi erkölcsi, filozófiai és tudományos szinten is. Az ember legfőbb értéke megismételhetetlen egyedisége, így válik halálával pótolhatatlanná. Sajátossága a kései nagy Kosztolányi-verseknek a lírai én rendkívüli közvetlensége az olvasóval, a kapcsolatteremtő (fatikus) funkció felerősítése. Ez éppúgy a közös sorsra és sorsvállalásra utal, mint a választott téma.
• Kosztolányi felfogásában a szenvedés része életünknek, megélésével többek leszünk, új élményekkel gazdagodunk, ember voltunk bővül, tágul (A vad kovács 1930).
• Az Ének a semmiről (1933) azt üzeni, hogy az élet intermezzo a megelőző és követő semmiben; az ember természetes létállapota a semmiben való leledzés, amit csak megzavar a kényelmetlen és rövidre szabott földi sors. Az életet, a szenvedést, a halált elviselni mindenkinek magának kell, még akkor is, ha a múlt példái paradox módon éppen a „de nem felelnek, úgy felelnek” gondolata jegyében segítenek. A vers különössége, hogy a súlyos, filozofikus témát játékos, virtuóz rímelés ellensúlyozza, amire példa lehet az ősebb – erősebb – ismerősebb – merő seb rímsor.

Epikus művei

Novellái

Az epikus Kosztolányi alkotásai közül Esti Kornél, Kosztolányi kedvenc hőse, alteregója, doppelgängere mint történetszervező alak az 1933-as Esti Kornél című kötetben jelenik meg, mely 18 fejezetet tartalmaz. Az 1936-os Tengerszem című kötetben már fejezetekre tagolás nélkül, egyéb novellák között szerepelnek az Esti Kornél történetek.

A történetek kiindulópontja – különösen az Esti Kornél első fejezete – még a személyiség megkettőzésének a századfordulón még oly népszerű elvére épül. A freudi mélylélektan némileg vulgarizált változatában az író megkülönbözteti a társadalomba beilleszkedő, a normákat elfogadó konformista személyiséget és az elfojtott tudattalan felszínre kerülésével a lázadót, a normákat elvetőt, az ösztönöket kiélő személyiséget. Ám a személyiség sokszínűségét valló Kosztolányinak a freudi képlet túlságosan leszűkítő, s a későbbi történetekben fokozatosan eltávolodik a kiinduló alaptól. Az Esti Kornél történetek világképének legfontosabb jellemzője tehát nem a személyiség érzés- és tudatvilágának ambivalenciája, hanem a polivalencia, a világ és ember kiismerhetetlen sokszínűsége. Másik összetevője az agnoszticizmus, a kételkedés minden olyan elvben, gondolatban, mely egyirányúsítja a világról alkotott képet, mely merev pályát jelöl ki gondolkodásunknak, mely az egyén számára kötelező elveket és iránymutatásokat tartalmaz. Kosztolányi szerint mindenkinek joga van – tévedéseivel együtt is – saját életét leélnie, joga van gondolataiban akár a legabszurdabb végkövetkeztetésig eljutnia, de már nincs joga ezeket az életben realizálnia.

Az Esti Kornél – bár a magyar irodalom egyik legjobban megszerkesztett és hatásosan felépített novelláskötete – sokféle műfaj-variációval telítődik. Az író önmeghatározása szerint (első fejezet vége) egyszerre útirajz, életrajz, és amit leginkább hangsúlyoz „ami egy költőhöz illik: töredék”.

A novellák egy része nyelvi-nyelvfilozófiai problémával foglalkozik. A Hetedik fejezet hittétel Kosztolányi részéről az anyanyelv szépsége mellett. A Kilencedik fejezet, a bolgár kalauz története, arról tanúskodik, hogy az emberi kommunikáció csak nagyon csekély mértékben nyelvi jellegű, a kapcsolatteremtés alapja a másik elfogadása, azaz nem meg- és elítélése a másik ember sorsának, hanem a közös emberi sorsból fakadóan igenlése és elismerése. A Negyedik fejezet, mely a becsületes város szellemes utópiáját rögzíti, Kosztolányi világképének azt a vonását jeleníti meg, mely szerint az élet sokszínűsége ellentmond mindenféle teóriának, még a látszólag legigazibbnak, legbecsületesebbnek is. A Tizenharmadik (A sorsüldözött özvegy), illetve a Tizenhatodik (Elinger kihúzza őt a vízből, ő viszont Elingert belöki a vízbe) fejezet közös gondolata a mások iránti türelem és megértés, az a fajta tolerancia, mely elviseli mások életének önmagunkétól eltérő voltát. A zárófejezet, a Tizennyolcadik, mely egy közönséges villamosútról ad megrázó leírást, némileg külsődlegesen, példázatszerűen szól az emberi életről.

A Tengerszem kötet novellái közül az Omlette a Woburn fájdalmasan rezignált hangon szól egy vacsora kapcsán a világban való idegenségérzetünkről, a magyarság és európaiság viszonyáról, reménytelen vágyakozásunkról, hogy beletartozzunk kontinensünk kulturális közösségébe. A Barkochba irodalomtörténeti érdekessége, hogy főszereplője a fiatal József Attila, illetve kapcsolata Szántó Judittal. Az utolsó fölolvasás a művészsors problémáját dolgozza fel, némileg visszalépést jelentve Kosztolányi írói pályáján, hiszen egy szecessziós problémakör szecessziós módon való megragadásáról van szó.

Regényei

Kosztolányi a magyar kispróza egyik legnagyobb mestere. Klasszikusan letisztult novellái (A kulcs; Fürdés), elbeszélései (Kínai kancsó) a tudattalant is magukba foglaló finom lélekrajzukkal, az emberek közötti viszonyt árnyalt társadalomképpel vegyítő feszes szerkezetükkel tűnnek ki.

Első nagyepikai alkotása, a Nero, a véres költő (1921) – Suetonius és Tacitus gyakran szó szerinti átvételével – egyszerre történelmi- és művészregény, a kortársak számára pedig a Szabó Dezsővel folytatott polémia kulcsműve. A Pacsirta 1924 a szülők tragédiájának megrázó rajza, a csúnya lány és érte az életformájukat megváltoztató Vajkayéknak kisvárosi környezetben lezajló csendes tragédiája. Az Aranysárkány 1925 hőse, a lányát egyedül nevelő Novák Antal tanár úr a természettudomány világos és egyértelmű törvényei szerint képzeli el és éli le az életet, s éppen magabiztossága okozza szakmai és szülői bukását.

Az Édes Anna 1926 egyértelmű kritikai és közönségsikere oldotta azt a feszült és ellenséges légkört, mely az írót a húszas években körülvette. A jobboldali sajtó támadta Kosztolányit az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság idején vállalt (egyébként csekély) szerepe miatt, a baloldali értelmiség a múlt megtagadásáért bírálta, amiért az Új Nemzedék című újság Pardon rovatában utólag ironikusan írt a kommünről.

A regény több mint két év eseményeit öleli fel. 1919. július 31-én kezdődik a történet és 1921 őszén zárul. A címszereplő késleltetve jelenik meg a műben, 1919. augusztus 14-én lép szolgálatba Édes Anna Vizyéknél, s a kettős gyilkosságot a következő év május 28-ról 29-re virradó éjszaka követi el. Anna és a Vizy család sorsának hátterében a huszadik századi magyar történelem tragikus fordulatai állnak: a Tanácsköztársaság utolsó napja, Budapest román megszállása, Horthy bevonulása, a trianoni békeszerződés aláírása.

Az Édes Anna – mint minden nagy formátumú műalkotás – sokféle jelentésréteget, értelmezési lehetőséget foglal magába. A regénnyel kapcsolatos legfőbb olvasói dilemmát Németh László fogalmazta meg: „de szabad-e ennyire […] elhallgatni az összeadást s egyszerre az összeggel robbanni ki?” Vajon eléggé motivált és indokolt-e Anna szörnyű tette, a regény fejezetcímeként is szereplő kérdést feltéve: „Miért” következik be a gyilkosság?

Kosztolányi világ- és emberképének legfontosabb jellemzője, hogy az élet megfejthetetlenül titokzatos sokszínűségét, az ember megismételhetetlen egyediségét vallja. Az író minden olyan eszmét és gondolatot elvet, amelyik leegyszerűsítő magyarázatra törekszik, amelyik egyetlen okkal magyarázza a sokszínű világot és az emberi életet. Édes Anna tettével kapcsolatban a bíróság elnöke fejt ki hasonló gondolatot: „Tudta, hogy egy tettet nem lehet megmagyarázni se egy okkal, se többel, hanem minden tett mögött ott az egész ember, a teljes életével, melyet az igazságszolgáltatás nem fejthet föl” (Miért …?). A regényben az elbeszélőtől az összes szereplőig mindenkinek nyilatkozni kell Édes Anna gyilkosságáról, s az értelmezés és válasz felelőssége alól az olvasó sem vonhatja ki magát. Az értelmezési lehetőségek felmutatása talán közelebb visz a rejtély megfejtéséhez.

Az úr-cseléd viszonyt mint a társadalmi igazságtalanság témáját és jelképét a naturalizmus hozta be az irodalomba. Az elnyomó és elnyomott hagyományos szerepéhez többnyire erkölcsi tulajdonságok is társulnak: megalázottságában a cseléd a tisztaság és jóság megtestesítője. A szociális-társadalmi háttér és motiváció az Édes Annában is jelen van. A Balaton vidékéről a fővárosba felkerült lány szerény fizetésért dolgozik Vizyéknél. Az első találkozáskor lezajló párbeszéd, a cselédkönyv szenvtelen adatai (termete, fogai, különös ismertetőjele) a rabszolgavásárra emlékeztetnek. Moviszter doktor a bírósági tárgyaláson arról beszél, hogy Annával gépként bántak, nem tekintették embernek. Ahogy Vizyné körbevezeti Annát a lakásban és kiosztja a napi feladatokat, a külön vacsora, a konyhai fekhely, az elvétetett gyerek az orvos szavait igazolják. Fölerősíti a szociális ellentétet az is, hogy a kommün torz egyenlőségelve után újra a merev társadalmi hierarchia és berendezkedés kerül előtérbe.

Kosztolányi azonban túl is lép a hagyományos úr–cseléd viszony ábrázolásán. Fölmutatja, hogy nem csak Anna kiszolgáltatottja a méltóságos úréknak, hanem a függés kölcsönös. Vizyné állandóan attól retteg, hogy elveszíti Annát. „Az tagadhatatlan, hogy most inkább rab volt, mint bármelyik cselédje mellett. Egyelőre nem mozdulhatott mellőle.” (A tünemény) A kettejük közti kapcsolat és kötődés, melyet a gyilkossági jelenet is példáz (Vizyné a halála pillanatában szinte magához öleli Annát), nem szabad emberek döntésén és választásán alapul. A függésben elvesztik szabadságukat, s ez mindkettőjük személyiségét eltorzítja. A közös vonást hangsúlyozza az a tény is, hogy elvesztették gyermeküket. Vizyné tartalmatlan és üres életét a cselédlány tölti ki, belebetegszik abba a lehetőségbe, hogy Anna elhagyja. Anna valóban megfelel az elvárásoknak: tökéletes cseléd. Moviszter jellemzése, miszerint gépként bántak vele, nemcsak a lelketlen bánásmódra utal, mellyel megalázták a lányt, hanem a címszereplő viselkedésére is. Érzéseit a kettős gyilkosságig szinte kikapcsolta, tökéletesen dolgozott. „Mint valami halk automata mozgott ide-oda. Mint egy gép, gondolták, mint egy gép.” (Vita a piskótáról, az irgalomról és az egyenlőségről) Az emberi természet azonban nem végletes, nem tökéletes, hanem az állandó változások között formálódik. Az emberi személyiség sokszínűségére és a végletesség veszélyére Moviszter doktor figyelmeztet: „Higgye el: nem is olyan jó az a nagyon jó cseléd. Legyen olyan, mint a többi: jó is meg rossz is” (Anyag, szellem, lélek). Anna lemond a választás és változtatás jogáról és lehetőségéről, ott marad Vizyéknél. Patikárius Jancsival való kapcsolatában is természetesnek veszi, hogy az úrfi el akarja csábítani, s nem érti Jancsi tétovázását. Hallott már róla, hogy ez természetes. Kettejük közül a fiatalember a megilletődöttebb, s Anna az, aki végül is magához vonja az úrfit. A lány tisztában van a cselédszereppel. Szó nélkül veszi be a magzatelhajtó porokat, ám a gyilkosság egyik közvetlen indítéka éppen Jancsi és Moviszterné flörtje.

A szegény–gazdag ellentét bár motiválja Édes Anna tettét, és határozott hátteret rajzol a történet mögé, nem teljes válasz a „miért?” kérdésére. Az emberi lényegen a társadalmi rendszer megváltoztatása nem módosít. A regény kurzusváltás időszakában játszódik, a „vörösből” a „fehérbe” való átmenetkor. Legfeljebb a szerepek, a ruha, a beosztás, az állás, a modor cserélődnek. Ficsor házmester újra szolgálatkész lesz, Viatorisz, a boltos újra köszön a vevőknek, Vizyné Anna megjelenésekor leveti „régi, lila pongyoláját, melyben a kommün idején szokott kijárni az utcára, hogy proletárasszonynak tekintsék”, és „a szekrénye előtt magára kapta fehér pongyoláját, pezsgőszín harisnyáját, barna félcipőjét” (Anna). Az emberi kapcsolatok természetrajzát, az emberi minőséget a társadalmi fordulatok nem érintik.

A szegénység–gazdagság ellentéte nem csupán szociális jellegű, hanem nyelvi is. Anna képtelen önmagát kifejezni. A Vizyéknél történő bemutatkozáskor Ficsor közvetíti érzéseit, a bírósági tárgyaláson az elnök fordítja le emberi beszédre Anna hallgatását: „Azt érezte, hogy haragszik rájuk, agyát hirtelenül elborította a vér, nem bírt uralkodni magán, eszébe jutott talán, hogy egyszer az asszony megszidta, bosszút akart állni” (Miért …?). Anna ábrázolásánál Kosztolányi nyelvszemlélete Wittgenstein és Heidegger nyelvfilozófiai tételével mutat rokonságot, mely szerint a tudat határa a nyelv határával azonos. Kosztolányi azonban túl is lép e tanításon, és éppen a nyelv segítségével ábrázolja a nyelvi képesség beszűkülését, a szó erejével fejezi ki a kimondhatatlant. Anna nyelvi szegénységével, artikulációra való képtelenségével áll szemben a többi szereplő locsogása. A probléma fontosságát jelzi, hogy az első és utolsó fejezet, mely keretbe foglalja a regényt, azt példázza, hogy az emberi élet titkát, a megfejthetetlent beszélik szét, s a szavak tengerében elvész a lényeg. „Legalább a Krisztinában ezt beszélték” – olvashatjuk Kun Béla menekülésével kapcsolatban, a záró fejezetben pedig Druma és két kortese ad „egyértelmű” választ a Kosztolányi- jelenségre. A köznapi kommunikáció értelmetlenségét jelzi az a visszatérő motívum is, hogy gyakran valami külső zaj nyomja el a beszélgetést: zajforrássá silányul az emberi szó. „De amit mondott, azt már nem lehetett hallani” (Párbeszéd egy zöld kerítéses ház előtt).

Nyelvi kifejezőképesség híján Anna elsősorban érzékszerveire hagyatkozik. A világtól való idegenségét jelzi, hogy „Mikor ide belépett, a gyomra egyszerre fölémelyedett, olyan rosszullét fogta el, hogy azt hitte, azonnal összerogy. Valami kimondhatatlan büdösséget érzett, mint a patikában, éles hideg szagot, mely egyre jobban facsarta az orrát, kavarta belét” (Anna). Nem tudott enni, és „Akármit csinált, nem bírta megszokni ezt a helyet. Szaglása, mely éles volt, mint a kutyáé, tiltakozott ellene” (Anna). Amikor bevette Patikárius Jancsi porait, csak végtelen keserű ízt érzett: „És csak azután lett igazán keserű, mikor már bement és ledőlt az ágyára. Marta szájpadlását, égette nyeldeklőjét az a büdös keserűség. Csak a méreg lehet ilyen keserű” (Valami nagyon keserű). Reggel felébredve nem lát semmit, „körös-körül fekete volt a világ: megvakult” (Valami nagyon keserű).

Az Édes Annában a történelem, a társadalom és az emberi viszonyok kuszáltsága a tárgyak szintjén is jelentkezik. Az áttekinthetetlen zűrzavar leírásával indul a regény. Vizynét – Annát várva – bántotta, hogy „zsíros tányérok még ott maradtak a középen a rizsfelfújt mellett, meg hogy a porcukorszelencén a legyek dőzsöltek. Szeretett volna egy kis rendet teremteni” (Anna). Anna úgy érezte, ellenséges tárgyak veszik körül: „Maguk a bútorok is valami mérhetetlen rémülettel töltötték meg” (Anna). Az idegenkedés miatt föl is akar mondani, de mégis marad. Sőt, a nagytakarítás révén úgy tűnik, úrrá is lesz a káoszon. De mindez csak időleges. A fogadást követően a rendetlenség, az ételmaradékok „futurista” látványa a meghatározó. A tárgyak újra föllázadnak Anna ellen, kikerülhetetlenné téve ezzel a lány gyilkosságba torkolló lázadását is. A Vizy-ház káosza csupán jelképezi a világ emberidegenségét: így kap jelképes értelmet Anna születésének dátuma: 1900. A címszereplő sorsa a huszadik századot jelképezi, melyből hiányzik a harmónia és a humánum, de jelen van elfojtva vagy felszínre törve az erőszak, a brutalitás, az embertelenség.

Édes Anna alakja, tettének motivációja rokonságot mutat a freudi mélylélektan elfojtás-kitörés tanával. E szerint a sok apró és észrevehetetlen megaláztatás robban ki látszólag értelmetlenül a bál éjszakáján, a címszereplő „részeg kimerültségében”. Kosztolányi ábrázolásmódja sokban azonosítható a freudi felfogással. De éppen a sokszínű személyiségről vallott nézete mond ellent annak, hogy az Édes Annát a pszichoanalízis példaregényének tartsuk. Az elbeszélő maga is ironikusan szól az ambiciózus védőügyvédről, aki Pierre Janet lélektani tanulmányából citál idézeteket Anna tettének indoklására. Ha mélylélektanról beszélhetünk, akkor inkább Ferenczi Sándornak a kriminológia és a pszichoanalízis kapcsolatát vizsgáló műve áll közel Kosztolányi felfogásához: „A bűntettesek tudatos bemondása és a bűncselekmények ténykörülményének még oly beható megállapítása sem fogja soha kielégítő magyarázatát adni annak, miért kellett annak az egyénnek az adott helyzetben azt a cselekedetet elkövetnie. A külső körülmények a tettet igen sokszor egyáltalán nem indokolják; a tettes pedig – ha őszinte – be kell hogy vallja, hogy tulajdonképpen maga se tudja, hogy mi vitte rá a tett elkövetésére; legtöbbször azonban nem őszinte még önmagával szemben sem és utólagosan keres és talál magyarázatokat alapjában értelmetlen és lelkileg indokolatlannak látszó viselkedésére, vagyis racionalizálja azt, ami irracionális.” Ezt a racionalizálási feladatot végzik el, Anna helyett is, a tanúk a bírósági tárgyaláson. Druma Szilárd szerint a lány egész éjjel a kést kereste, s a bűntett politikai hátterét hangsúlyozza, Ficsor szerint már régóta készülődött a tettre, Ficsorné szerint rossz lány volt. Csak Moviszter áll ki Anna mellett.

Moviszter központi szerepet játszik a műben. Bár véleménye egy az Anna tettét megítélő sokféle vélemény közül, felfogása alapvető vonásokban Kosztolányi kései verseinek világképét tükrözi. Ezért szokták az író szócsövének is tekinteni. Az orvos különös figura. „Betegebb volt, mint akármelyik páciense”, fiatalon Berlinben az egyetemen tanársegéd és szívspecialista volt, itthon a közkórházakban és a munkásbiztosítóknál dolgozott, felesége állandóan megcsalta. Sztoikus nyugalommal igyekezett távol tartani magától a világot, őrizni függetlenségét. Lelkében azonban ott élt a részvét minden megalázott és megszomorított embertársa iránt: „Nem tartozott se hozzájuk, se másokhoz, mert nem volt se burzsoá, se kommunista, egy párt tagja sem, de tagja annak az emberi közösségnek, mely magában foglalja az egész világot, minden lelket, aki él és élt valaha, eleveneket és holtakat” (Miért…?).

Hogyan lehetünk úrrá a világ, a történelem káoszán, a személyiség ellentmondásain, az emberi kapcsolatok zűrzavarán? Moviszter az irgalom, a keresztény szeretet és alázat fontosságát hirdeti. Elveti a nagy és fellengzős eszméket, melyek szentesítik a bűnt, az erkölcstelenséget és brutalitást. Tudja, hogy a világ nem a tökéletesség színtere, s vallja, hogy az eszmény, Krisztus országa a lélekben van.

A könyörület, a szeretet, az irgalom a legfőbb érték az Édes Annában. Ezt jelzi az is, hogy Kosztolányi latin nyelvű halotti szöveget illesztett a regény elé mottóként. Az egyetemes nyelven megfogalmazott ima könyörgés a cselédlányért, az áldozatokért, a szereplőkért, valamennyiünkért.

Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,

s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,

de pattanó szivem feszítve húrnak

dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,

annak, kiről nem tudja senki, hol van,

annak, kit nem lelek se most, se holtan.

Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,

úgy érzem én, barátom, hogy a porban,

hol lelkek és göröngyök közt botoltam,

mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak

vendége voltam. (Hajnali részegség, utolsó versszak)

Műfordításkötetei

Kosztolányi sírja Budapesten, Kerepesi temető 42-1-98, Ősze András alkotása

A költő szobra a budapesti Kosztolányi Dezső téren

• Bernstein, Henry: Tisztítótűz. Színmű, Budapest, Kultura, 1908, 133 (7)
• Wilde, Oscar: A páduai hercegnő. Színmű, Budapest, 1908
• Maupassant, Guy de: Összes versei, Budapest, Jókai ny., 1909, 91 (2)
• Molière: A szeleburdi. Vígjáték, Budapest, 1911
• Calderón, Pedro, de la Barca: Úrnő és komorna. Vígjáték, Budapest, 1912
• Carrol, Lewis. Évike Tündérországban, (Budapest), Gergely R. kiadása, 1936
• Renard, Jules: A smokk. Regény, Budapest, „Modern Könyvtár”, 1912
• Rostand, Edmond: A két Pierrot. Egyfelvonásos, Budapest, 1913
• Modern költők, (szerk. és ford. KOSZTOLÁNYI Dezső), Budapest: Élet, 1914. Második bővített kiadás: I–III. kötet, Budapest, Révai, 1921
• Byfon, George Gordon Noel: Mazeppa. Gyoma, Kner Izidor, 1917
• Balzac, Honoré de: Facino Cane – Sarrasine. Budapest, Athenaeum, 1919
• Lord Alfréd Douglas: Wilde Oszkár és én. Budapest, A Kultura Könyvkiadó és Nyomda Rt, 1919
• Farrère, Claude: Aki ölt... Budapest, Athenaeum
• Huysmans, Joris–Karl: A különc. Budapest, Kultura, 1921
• Maran, René: Batuala, néger regény. Budapest, 1922
• Wilde, Oscar: Dorian Gray arcképe, (Budapest), Genius (1922)
• Wilde, Oscar: Firenzei tragédia, (Budapest), Genius (1923), 75
• Goethe, Johann Wolfgang: Napló (Budapest), Genius (1924)
• Geraldy, Paul: Te meg én (Budapest), Genius (1925)
• Oscar Wilde költeményei: (Budapest), Genius, 1926
• Douglas, Lord Alfred: Emlékeim Oscar Wilde-ról
• Saffatti, M.: Mussolini élete. 1927, Budapest
• Shakespeare, William: Romeo és Júlia (Budapest), 1930
• Wilder, Thornton: Szent Lajos király hídja. Budapest, 1929
• Szent Imre himnuszok (Budapest) Atheneum, 1930
• Kínai és japán versek, Budapest: Révai, 1931, 1940, 1942, 1943, 1947. További kiadás: Budapest, Genius, 1932
• Idegen költők anthológiája, Budapest, Révai, 1937
• Idegen költők, s.a.r. és bevezető: Illyés Gula, Budapest, Révai, 1942, 1943, 1944, 1947
• Idegen költők. Összegyűjtött műfordítások, Budapest, Szépirodalmi, 1966, Szöveggondozás és a jegyzetek: Réz Pál, 1988
• Verses drámafordítások, 1–2., szöveggondozás: Réz Pál, Budapest, Szépirodalmi, 1982

Kosztolányi Dezső Nero-regénye, „A véres költő” tíz idegen nyelven is megjelent (angol, cseh, finn, horvát, német, olasz, orosz, örmény, román, szlovák); az első ezek közül Stefan I. Klein fordítása volt, amelyet Konstanzban, 1924-ben adott ki Oskar Wöhrle. A kiadás elé Thomas Mann a következő előszót írta:

„Kedves Kosztolányi;

megindultan válok meg kéziratától; ettől a császár- és művészregénytől, mert vele Ön betöltötte, sőt felülmúlta azokat a reményeket, melyek a Magische Laterne novellái óta finom, erős tehetségéhez fűződtek. Fejlődése aligha lehet meglepő annak, aki már kezdő munkáinak örvendezett. És azért mégis meglepőnek szeretném nevezni az ön Neróját azzal a hozzátevéssel, hogy ezt a szót művészi alkotásra alkalmazva igen erős dicséretnek érzem. Azt jelenti, hogy ez a munka több, mint a műveltség és egy nemzeti vagy akár európai színvonal terméke, hogy egyéni merészség jelét viseli homlokán, bátor magányból származik, lelkünket erős újszerűséggel érinti, s olyan emberiességgel, hogy fáj, annyira igaz. Ez a költészet mivolta és hatása. A többi akadémia, még akkor is, hogyha forradalmiasan hadonászik.

Ön nyugodtan-szokott formában szabad és szilaj, valahogy nem-sejtett könyvet adott. Ön felöltöztetett kétségtelen jól tanulmányozott, korszerű ruhába, mely egy pillanatig se hat jelmezesen és színháziasan, egyetlen pillanatig se hat régészetien, mert könnyen és magától értetődően viselhető. Ön – mondom – felöltöztetett történeti nevek alatt emberi lényeket, kiknek bensősége a lelkiismeret legmélyebb mélyéből fakad. A művészetről és művészéletről való kaján és szemérmetesen-büszke tudását beleömlesztette a véresen fájó dilettantizmus regényébe, s ezáltal elmélyítette az élet minden mélységét és mélabúját, minden borzalmát és nevetségességét. Irónia és lelkiismeret: ez a kettő egy, s ez alkotja a költészet alapját. Nero sokszor vad, féktelen és nagy, kétségbeesett ájultában: de mint alakot föléje helyezem Senecát, ezt a mesterien-sima költő-udvaroncot és sophistát, aki azért valódi bölcs, igazán nagy irodalmár, és akinek utolsó órái annyira megráztak engem, mint kevés dolog az életemben és művészetben. Hasonlóan pompás az a jelenet is, hol ő és a császár kölcsönösen felolvassák költeményeiket és kölcsönösen hazudoznak egymásnak. De ez a jelenet nyilván nem is hasonlítható a másik átható szomorúsághoz, mely nekem az egész munkában a legkedvesebb, ahhoz, ahol Nero fokozódó dühében és gyötrelmében, mint igazán és emberien sértett, hiába akarja megszerezni Britannicus kartársi bizalmát, aki a Kegyet, a Titkot bírja, aki költő, s aki művészvoltának csöndes és idegen önzésében a gyámoltalanul-erőszakos császárt közönyösen ellöki magától – a pusztulás felé. Igen, ez jó, ez kitűnő, ez mesteri. És több ilyesmi van a regényben, melynek sajátos meghittsége különben nemcsak a lelki-benső, hanem a társadalmi életben is érzik: egészen könnyű, erőfeszítéstől mentes mozdulattal képeket, jeleneteket bűvöl fel az antik világváros életéből, melyek nagyon érdekes társadalmi bírálatul szolgálnak.

Örvendek, kedves Kosztolányi, hogy Önt mások előtt is üdvözölhetem e szép munkája alkalmából. A magyar névnek, melynek Petőfitől és Aranytól kezdve Adyig és Móricz Zsigmondig annyi hirdetője akadt, új becsületet hoz majd, és ifjúi nevét még inkább azok sorába lépteti, akik ma Európa szellemi és műveltségi életét jelentik.

München, 1923. május 23.

Igaz híve: Thomas Mann”

Kötetei

Kosztolányi Dezső bibliográfiáját, műveinek idegen nyelvű fordításait lásd még az OSZK Nyugat-honlapján.

1919-ig

• Négy fal között. Költemények; Pallas Ny., Bp., 1907
• Boszorkányos esték; Jókai-Ny., Bp., 1908
• A szegény kisgyermek panaszai; Sziklai, Bp., 1910 (Modern könyvtár)
• Lótoszevők. Mesejáték; Országos Központi Községi Ny., Bp., 1910
• Bolondok. Novellák; Athenaeum, Bp., 1911 (Modern könyvtár)
• Őszi koncert; Politzer, Bp., 1911 (Modern könyvtár)
• Mágia. Kosztolányi Dezső verseskönyve; Tevan, Békéscsaba, 1912
• A vonat megáll; Globus, Bp., 1912 (Mozgó könyvtár)
• A szegény kisgyermek panaszai; Tevan, Békéscsaba, 1913
• Beteg lelkek. Elbeszélések; Athenaeum, Bp., 1913 (Modern könyvtár)
• Mécs; Tevan, Békéscsaba, 1913 (Tevan-könyvtár)
• Modern költők. Külföldi antológia, 1–2.; összeáll., ford. Kosztolányi Dezső; Élet, Bp., 1914 (Az "Élet" könyvei)
• Lánc, lánc, eszterlánc... Kosztolányi Dezső új versei; Tevan, Békéscsaba, 1914
• Öcsém. 1914–1915; Tevan, Békéscsaba, 1915 (Tevan-könyvtár)
• Mák. Kosztolányi Dezső új versei; Tevan, Békéscsaba, 1916
• Bűbájosok. Novellák; Franklin, Bp., 1916
• Tinta; Kner, Gyoma, 1916
• Káin. Novellák; Pallas Ny., Bp., 1918
• Páva. Elbeszélések; Légrády, Bp., 1919

1920–1935

• Kenyér és bor. Új versek; Tevan, Békéscsaba, 1920
• Béla, a buta. Kosztolányi Dezső új elbeszélései; Athenaeum, Bp., 1920 (Modern könyvtár)
• Vérző Magyarország. Magyar írók Magyarország területéért; szerk. Kosztolányi Dezső; Pallas Ny., Bp., 1921
• Modern költők. Külföldi antológia, 1–3.; ford. és kiad. Kosztolányi Dezső; 2. bőv. kiad.; Révai, Bp., 1921
• A rossz orvos. Kis regény; Pallas Ny., Bp., 1921
• A véres költő; Genius, Bp., 1921 (A regényírás művészei)
• A bús férfi panaszai; Genius, Bp., 1924
• Pacsirta Regény; Athenaeum, Bp., 1924
• Aranysárkány; Légrády, Bp., 1925
• Édes Anna; Genius, Bp., 1926
• Tintaleves papírgaluskával; Lampel, Bp., 1927 (Magyar könyvtár)
• Meztelenül. Új versek; Athenaeum, Bp., 1927
• Édes Anna. Regény; Genius, Bp., 1929
• Nero, a véres költő; Thomas Mann bev. levelével; 2. kiad.; Genius, Bp., 1929
• Alakok; Egyetemi Ny., Bp., 1929
• Zsivajgó természet; Révai, Bp., 1930
• Szent Imre himnuszok; ford. Kosztolányi Dezső; Athenaeum, Bp., 1930
• Kínai és japán versek; ford. Kosztolányi Dezső; Révai, Bp., 1931
• Aranysárkány; átdolg., ifjúsági kiad., ill. Jaschik Álmos; Genius, Bp., 1932
• A Pesti Hírlap nyelvőre; szerk. Kosztolányi Dezső; Pesti Hírlap, Bp., 1933
• Bölcsőtől a koporsóig; Nyugat, Bp., 1934 (Nyugat könyvek)
• Anyanyelvünk. A helyes és tiszta magyarság kézikönyve. Idegen szavak szótára. Kosztolányi Dezső „Nyelvőr”-ének erdélyi kiadása; szerk. Kacsó Sándor; ÁGISZ, Brassó, 1934
• Esti Kornél; Genius, Bp., 1934 [Esti Kornél kalandjai]

1936–1944

• Kosztolányi Dezső összegyűjtött költeményei, 1907–1935; Révai, Bp., 1935 (Kosztolányi Dezső összegyűjtött munkái)
• Tengerszem. 77 történet; Révai, Bp., 1936 (Kosztolányi Dezső összegyűjtött munkái)
• Kosztolányi Dezső, az élő költő. Szemelvények műveiből, életrajza, méltatása; Kosztolányi Dezső Emlékbizottság, Bp., 1936
• A rossz orvos / Pacsirta; Révai, Bp., 1937 (Kosztolányi Dezső összegyűjtött munkái)
• Idegen költők anthológiája, 1-2.; ford. Kosztolányi Dezső; Révai, Bp., 1937 (Kosztolányi Dezső összegyűjtött munkái)
• Próza; Révai, Bp., 1937 (Kosztolányi Dezső összegyűjtött munkái)
• Szeptemberi áhitat. Kiadatlan költemények; sajtó alá rend. Paku Imre; Révai, Bp., 1939 (Kosztolányi Dezső összegyűjtött munkái)
• Kosztolányi Dezső összegyűjtött versei; Révai, Bp., 1940
• A bábjátékos. Versesjáték; Kner, Gyoma, 1940
• Lenni, vagy nem lenni; sajtó alá rend., bev. Illyés Gyula; Nyugat, Bp., 1940 (Kosztolányi Dezső hátrahagyott művei)
• Erős várunk, a nyelv; sajtó alá rend., bev. Illyés Gyula; Nyugat, Bp., 1940 (Kosztolányi Dezső hátrahagyott művei)
• Kortársak; Nyugat, Bp., 1940 (Kosztolányi Dezső hátrahagyott művei)
• Lángelmék; sajtó alá rend., bev. Illyés Gyula; Nyugat, Bp., 1941 (Kosztolányi Dezső hátrahagyott művei)
• Ember és világ; sajtó alá rend., bev. Illyés Gyula; Nyugat, Bp., 1942 (Kosztolányi Dezső hátrahagyott művei)
• Ábécé; sajtó alá rend., bev. Illyés Gyula; Nyugat, Bp., 1942 (Kosztolányi Dezső hátrahagyott művei
• Felebarátaim; Nyugat, Bp., 1943 (Kosztolányi Dezső hátrahagyott művei)
• Kosztolányi Dezső novellái; Révai, Bp., 1943
• Elsüllyedt Európa; sajtó alá rend., bev. Illyés Gyula; Nyugat, Bp., 1943 (Kosztolányi Dezső hátrahagyott művei)
• Ákom-bákom; sajtó alá rend., bev. Illyés Gyula; Nyugat, Bp., 1943 (Kosztolányi Dezső hátrahagyott művei)

1945–1989

• Napjaim múlása; sajtó alá rend., bev. Illyés Gyula; Nyugat, Bp., 1947 (Kosztolányi Dezső hátrahagyott művei
• Színház; összegyűjt., bev. Illés Endre; Nyugat, Bp., 1948 (Kosztolányi Dezső hátrahagyott művei)
• Furcsa dolgok. Novellák, karcolatok, jegyzetek; Ifjúsági, Bukarest, 1957 (Tanulók könyvtára)
• Novellák, 1-3.; Szépirodalmi, Bp., 1957
• Írók, festők, tudósok. Tanulmányok magyar kortársakról, 1-2.; gyűjt., sajtó alá rend., utószó, jegyz. Réz Pál; Szépirodalmi, Bp., 1958
• Babits Mihály, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső levelezése; Török Sophie gyűjtése alapján sajtó alá rend., jegyz. Belia György; Akadémiai, Bp., 1959 (Új magyar múzeum Irodalmi dokumentumok gyűjteménye)
• Az élet divatja. Novellák, jegyzetek, tollrajzok; bev. Kántor Lajos; Irodalmi, Bukarest, 1963
• A lámpagyújtó énekel; vál., bev. Szőcs István; Ifjúsági, Bukarest, 1964 (Tanulók könyvtára)
• Kosztolányi Dezső összegyűjtött versei; sajtó alá rend. Vargha Balázs; Szépirodalmi, Bp., 1964
• Kosztolányi Dezső elbeszélései; sajtó alá rend. Réz Pál; Magyar Helikon, Bp., 1965
• Mostoha és egyéb kiadatlan művek; bev, jegyz. Dér Zoltán; Forum, Novi Sad, 1965
• Idegen költők. Összegyűjtött műfordítások; Szépirodalmi, Bp., 1966
• A csók. Novellák, tollrajzok; Irodalmi, Bukarest, 1968
• Álom és ólom; sajtó alá rend. Réz Pál; Szépirodalmi, Bp., 1969
• Füst; sajtó alá rend. Réz Pál; Szépirodalmi, Bp., 1970
• Nyelv és lélek; sajtó alá rend. Réz Pál; Szépirodalmi, Bp., 1971
• Hattyú; sajtó alá rend. Réz Pál; Szépirodalmi, Bp., 1972
• Kínai kancsó; vál. Szeghalmi Elemér; Szépirodalmi, Bp., 1972 (Kiskönyvtár)
• Negyvennégy levél. Költő családon belül; összegyűjt., sajtó alá rend., bev. Dér Zoltán; Munkásegyetem, Szabadka, 1972 (Életjel miniatűrök)
• Én, te, ő; sajtó alá rend. Réz Pál; Szépirodalmi, Bp., 1973
• Mátyás menyasszonya. Novellák; vál., bev. Kántor Lajos; Dacia, Kolozsvár, 1973 (Tanulók könyvtára)
• Sötét bujócska; sajtó alá rend. Réz Pál; Szépirodalmi, Bp., 1974
• Ércnél maradandóbb; sajtó alá rend. Réz Pál; Szépirodalmi, Bp., 1975
• Látjátok, feleim; gyűjt., szöveggond., jegyz. Réz Pál; Szépirodalmi, Bp., 1976
• Patália; gyűjtötte, szöveggond. Réz Pál; Magyar Helikon, Bp., 1976
• Gondolatok a nyelvről; vál., bev., jegyz. Murádin László; Kriterion, Bukarest, 1977 (Téka)
• Kulcs; vál., tan. Márványi Judit; Szépirodalmi, Bp., 1977 (Magyar elbeszélők)
• Egy ég alatt; gyűjt., szöveggond., jegyz. Réz Pál; Szépirodalmi, Bp., 1977
• Színházi esték, 1–2.; gyűjt., szöveggond., jegyz. Réz Pál; Szépirodalmi, Bp., 1978
• Esti Kornél éneke. Versek és műfordítások; vál., bev., függelék Láng Gusztáv; Dacia, Kolozsvár-Napoca, 1979
• Mostan színes tintákról álmodom; vál., szerk. Réz Pál; Móra, Bp., 1979
• Európai képeskönyv; gyűjt., szöveggond., jegyz. Réz Pál; Szépirodalmi, Bp., 1979
• Kosztolányi Dezső összes novellái, 1–3.; gyűjt., szöveggond. Réz Pál; Szépirodalmi, Bp., 1981
• Verses drámafordítások, 1–2.; gyűjt., szöveggond., jegyz. Réz Pál; Szépirodalmi, Bp., 1982
• Napló. Igen becses kéziratok, 1933–1934; sajtó alá rend., jegyz. Kelevéz Ágnes, Kovács Ida, gyorsírásos részeket áttette Schelken Pálma; Múzsák–PIM, Bp., 1985 (Irodalmi múzeum)
• Hazugság; vál., szerk. Hegyvári Franciska; Móra, Bp., 1985
• Bölcsőtől a koporsóig; gyűjt., szöveggond., jegyz. Réz Pál; Szépirodalmi, Bp., 1987
• Velence; előszó, jegyz. Szigethy Gábor; Magvető, Bp., 1988 (Gondolkodó magyarok)

1990–

• Nyelv és lélek; vál., sajtó alá rend. Réz Pál; 2. bőv. kiad.; Szépirodalmi–Újvidék, Bp.–Forum, 1990
• Levelek – naplók; egybegyűjt., sajtó alá rend., jegyz. Réz Pál, 1933–1934-es napló sajtó alá rend. Kelevéz Ágnes, Kovács Ida; Osiris, Bp., 1996 (Osiris klasszikusok)
• Lucifer a katedrán. Kosztolányi Dezső színpadi játékai; sajtó alá rend., utószó Réz Pál; Balassi, Bp., 1997
• Az élet primadonnái; gyűjt., sajtó alá rend., utószó Urbán László, előszó Réz Pál; Palatinus–Intera Rt., Bp., 1997
• Kosztolányi Dezső összes versei; szöveggond., jegyz. Réz Pál; Osiris, Bp., 1997 (Osiris klasszikusok)
• Nyelv és lélek; vál., sajtó alá rend. Réz Pál; 3. bőv. kiad.; Osiris, Bp., 1999 (Osiris klasszikusok)
• Velence; előszó, jegyz., szerk. Szigethy Gábor; 2. jav. kiad.; Holnap, Bp., 2000
• Gyémántgöröngyök. Versek, műfordítások, publicisztikai írások, nyilatkozatok, riportok, melyek először jelennek meg kötetben; Magyar Könyvklub, Bp., 2001
• Öröm. Kosztolányi Dezső karácsonyi írásai; összeáll. Kőrössi P. József; Noran, Bp., 2003 (Írók karácsonya)
• Tere-fere. Kosztolányi Dezső írásai a Bácsmegyei naplóból, 1923–1926; sajtó alá rend. Botka Ferenc; Balassi–Forum, Bp.–Újvidék, 2004
• Tükörfolyosó. Magyar írókról; szerk., jegyz. Réz Pál; Osiris, Bp., 2004 (Osiris klasszikusok)
• Kaláka – Kosztolányi; Helikon, Bp., 2005 + CD (Hangzó Helikon)
• Ilyen az ember... Kosztolányi Dezső füveskönyve; vál., szerk. Zsoldos Sándor; Lazi, Szeged, 2006
• Szabadkikötő. Esszék a világirodalomról; szerk., jegyz. Réz Pál; Osiris, Bp., 2006 (Osiris klasszikusok)
• Kosztolányival a villamoson. Képes összeállítás Kosztolányi Dezső írásaiból; szerk. Simkó György, Zsikai Erika; Eri, Bp., 2007
• Az élet primadonnái; sajtó alá rend., utószó Urbán László; Katedrakönyv, Szekszárd, 2008
• Műhelytitkok; szöveggond. Fráter Zoltán; Európa, Bp., 2010 (Kosztolányi Dezső művei)
• Innen-onnan. Írások A Hétből, 1908–1916; közread. Lengyel András; Nap, Bp., 2010 (Magyar esszék)
• Útravaló Kosztolányi Dezső tollából; szerk. Bárdos József; Dóra, Nagykőrös, 2010
• Könyvek és lelkek; szöveggond. Fráter Zoltán; Európa, Bp., 2011 (Kosztolányi Dezső művei)
• Furcsa dolgok; Európa, Bp., 2011
• Mindent bevallhatok. Kötetben meg nem jelent írások és más újdonságok; összeáll. Urbán László; Jaffa, Bp., 2018
• Pardon. Az Új Nemzedék rovata Kosztolányi Dezső szerkesztésében. 1919–1921; szerk. Arany Zsuzsanna; Osiris, Bp., 2019

Kritikai kiadás (2010–)

Kosztolányi Dezső összes művei; sorozatszerk. Dobos István, Szegedy-Maszák Mihály, Veres András; Kalligram, Pozsony, 2010–

• 2010 – "most elmondom, mint vesztem el". Kosztolányi Dezső betegségének és halálának dokumentumai; szerk., sajtó alá rend., jegyz. Arany Zsuzsanna
• 2010 – Édes Anna; szerk., jegyz. Veres András, források sajtó alá rend. Parádi Andrea et al.
• 2011 – Spanyol műfordítások; sajtó alá rend., bev., jegyz. Végh Dániel, szerk. Józan Ildikó
• 2011 – Esti Kornél; szerk. Tóth-Czifra Júlia, Veres András, közrem. Sárközi Éva, Józan Ildikó, Lipa Tímea
• 2011 – Nero, a véres költő; sajtó alá rend., tan., jegyz. Takács László
• 2013 – Pacsirta; sajtó alá rend., tan., jegyz. Bucsics Katalin
• 2013 – Kosztolányi Dezső levelezése, I. 1901–1907; összeáll., sajtó alá rend., jegyz., tan. Buda Attila, Józan Ildikó, Sárközi Éva
• 2014 – A szegény kisgyermek panaszai; sajtó alá rend., tan., jegyz. Győrei Zsolt, Lovas Borbála, francia kézirat sajtó alá rend. Józan Ildikó, szerk. Győrei Zsolt
• 2014 – Aranysárkány; sajtó alá rend., tan., jegyz. Bengi László, Parádi Andrea
• 2015 – Szent Imre himnuszok; sajtó alá rend., jegyz., függelék összeáll. Takács László
• 2015 – Béla, a buta / A rossz orvos. Kisregények és elbeszélések; szerk. Bartók István, Sárközi Éva
• 2017 – Japán versek; sajtó alá rend., tan., jegyz. Kolozsy-Kiss Eszter; Kalligram, Bp., 2017
• 2021 – Boszorkányos esték / Bolondok; szerk., tan., sajtó alá rend., Szilágyi Zsófia, Tóth-Czifra Júlia, Kalligram, Bp., 2021

Művei alapján készült filmek

• 1958 – Édes Anna, rendező Fábri Zoltán
• 1965 – Pacsirta, rendező Ranódy László
• 1967 – Aranysárkány, rendező Ranódy László
• 1974 – Kínai kancsó, rendező Ranódy László
• 1974 – Fürdés, rendező Ranódy László
• 1975 – Alfa, rendező Sántha László
• 1977 – Hungária kávéház: Vakbélgyulladás, rendező Köberle Korbinian
• 1977 – Maladolescenza, rendező Pier Giuseppe Murgia
• 1980 – Színes tintákról álmodom, rendező Ranódy László
• 1986 – Hajnali párbeszéd, rendező Esztergályos Károly
• 1990 – Édes Anna, rendező Esztergályos Károly
• 1994 – Kosztolányi Dezső novellái: Kanári, rendező Cselényi László
• 1995 – Esti Kornél csodálatos utazása, rendező Pacskovszky József
• 1996 – A rossz orvos, rendező Molnár György
• 2001 – Fekete-fehér, igen-nem, rendező Dékány Barbara
• 2007 – Tavasz, nyár, ősz, rendező Molnár György
• 2009 – Tréfa, rendező Gárdos Péter
• 2022 – Pacsirta, rendező Paczolay Béla

Származása

Kosztolányi Dezső családfája

Kosztolányi Dezső István Izabella (Szabadka, 1885. márc. 29.– Budapest, 1936. nov. 3.) költő, műfordító	Apja: Kosztolányi Árpád Ernő Félix (Szabadka, 1859. jan. 11.– Szabadka, 1926. dec. 3.) matematika- és fizikatanár, főgimnáziumi igazgató, író	Apai nagyapja: Kosztolányi Ágoston (Csantavér, 1824. aug. 21.– Szabadka, 1895. szept. 27.) bankpénztáros, 1848/49-es honvédszázados	Apai nagyapai dédapja: Kosztolányi János (?, 1793? – Topolya, 1831. máj. 26.)
			Apai nagyapai dédanyja: Filáczy Veronika (1800? – 1873)
		Apai nagyanyja: Kádár Rozália (Szabadka, 1829. aug. 30. – Szabadka, 1916. febr. 1.)	Apai nagyanyai dédapja: Kádár József (? – ?) Háromszék megyei székely betelepülő
			Apai nagyanyai dédanyja: Loósz Johanna (? – ?)
	Anyja: Brenner Eulália Gizella Erzsébet (Szabadka, 1866. febr. 12.– Szabadka, 1948. júl. 20.)	Anyai nagyapja: Brenner József (Temesvár, 1826. okt. 3.– Szabadka, 1887. febr. 11.) patikus Szabadkán	Anyai nagyapai dédapja: Brenner József (Temesvár, 1795 k. – Temesvár, ?) vándorló tímárlegény
			Anyai nagyapai dédanyja: Fornwald Erzsébet (? – Temesvár, 1826. okt. 3.) Majna-Frankfurtból érkezett temesvári polgár lánya
		Anyai nagyanyja: Hofbauer Aurélia Eulália (Szabadka, 1835. febr. 11.– Szabadka, 1916. márc. 25.)	Anyai nagyanyai dédapja: Hofbauer Ignác (Szabadka, 1804. júl. 1.– Szabadka, 1870. jan. 29.) patikus Szabadkán
			Anyai nagyanyai dédanyja: Kléri Magdolna (Hódság, 1815. nov. 6.– Hódság, 1907. nov. 26.) apja patikus Szabadkán

Források

• ↑ Középiskola III.: Mohácsy Károly: Irodalom a középiskolák III. osztálya számára. Budapest, Korona Kiadó, 1992. pp. 300–322.
• ↑ Nyugat honlap: Bibliográfia az OSZK Nyugat-honlapján
• ↑ Kritikai: MTA-ELTE Hálózati Kritikai Szövegkiadás Kutatócsoport forrásfeltáró munkáinak eredményei: * A Kosztolányi kritikai kiadáson dolgozó kutatócsoport kreatív blogja
• ↑ literatura.hu Kosztolányi: Kosztolányi Dezső (1885–1936)
• ↑ forumliber.rs Farkas: Farkas Zsuzsa: Mindent a városért
• ↑ Híres: Híres Kosztolányiak
• ↑ Csáth 2007: „Nagy botrány lehet, ha komiszkodnak…” Csáth Géza levelei (11.) Kilátó – Magyar Szó Online, 2007. január 20-21., szombat-vasárnap

• ↑ Újbuda 2010-13: Újbuda XX. évf. 13. szám, 2010. június 30.
• ↑ Berényi 1998: Berényi Zsuzsanna Ágnes: A szabadkőműves Kosztolányi Dezső. Irodalomtörténeti Közlemények, 5/6. sz. (1998)
• ↑ Vári-Back 2019: Vári László – Back Frigyes: A „Láncvers” rejtélye (Kiről szól Kosztolányi szabadkőműves költeménye?). Irodalomismeret, 2. sz. (2019)
• ↑ Bogdán Fiú: Bogdán József: A fiú – Kosztolányi Ádám nyomában. zEtna webmagazin és olvasóterem
• ↑ Szegedy-Maszák Örökség: Danyi Gábor: Kosztolányi öröksége: Beszélgetés Szegedy-Maszák Mihállyal. Bookfenc (2010)
• ↑ Szegedy-Maszák Tisztán: Úrfi Péter: Tisztán látni nehéz: Szegedy-Maszák Mihály akadémikus Kosztolányiról. Magyar Narancs, (2011. február 4.)

További információk

Szakirodalom

Életrajzok

• Arany Zsuzsanna: Kosztolányi Dezső élete. Budapest: Osiris, 2017
• Kosztolányi Dezsőné: Kosztolányi Dezső. Budapest: Révai, 1938 (Kosztolányi Dezső összegyűjtött munkái)
• Levendel Júlia: Így élt Kosztolányi Dezső. Budapest: Móra, 1985

Monográfiák

• Baráth Ferenc: Kosztolányi Dezső, Zalaegerszeg: Pannonia, 1938
• Szegzárdy-Csengery József: Kosztolányi Dezső, [Bölcsészetdoktori értekezés], Szeged, Magyar Irodalomtörténeti Intézet, 1938
• Devecseri Gábor: Az élő Kosztolányi, Budapest, Officina, 1945
• Rónay László: Kosztolányi Dezső (Nagy magyar írók sorozat), Budapest, Gondolat, 1977
• Kiss Ferenc: Az érett Kosztolányi (Irodalomtörténeti könyvtár 34.), Budapest, Akadémiai, 1979 digitális változata a MEK-ben
• Hunyadi Brunauer, Dalma, Brunauer, Stephen: Dezső Kosztolányi (Veröffentlichungen des Finnisch-Ugrischen Seminars an der Universitat München. Ser. C. Miscellanea 15.), München, Finnisch-Ugrisches Seminar, 1983
• Rónay László: „Ki volt ez a varázsló?”. Kosztolányi Dezső a vallomások és emlékezések tükrében, Budapest: Kozmosz, 1985
• Bori Imre: Kosztolányi Dezső, Újvidék, Forum, 1986
• Szitár Katalin: A prózanyelv Kosztolányinál. Budapest: ELTE BTK Doktori Tanácsa, 2000.
• Szegedy-Maszák Mihály: Kosztolányi Dezső, Pozsony, Kalligram, 2010
• Érfalvy Lívia: Kosztolányi írásművészete. Poétikai monográfia; Iskolakultúra–Gondolat, Veszprém–Bp., 2012
• Veres András: Kosztolányi Ady-komplexuma. Filológiai regény. Budapest: Balassi, 2012.
• Bíró-Balogh Tamás: Ha nem volnátok ti. Kosztolányi Dezső utolsó szerelmei. Budapest, Jaffa, 2019

Bibliográfiák

• G. P.: Kosztolányi Dezső = Irodalomtörténet, XXV. évfolyam, 7–8. szám, 1936, 238–241. [Figyelő/Elhunytak rovat], (válogatott bibliográfia)
• Baráth Ferenc: Kosztolányi Dezső, Zalaegerszeg: Pannonia, 1938, 130 p. (válogatott bibliográfia)
• Szegzárdy–Csengery József: Kosztolányi Dezső, [Bölcsészetdoktori értekezés], Szeged, Magyar Irodalomtörténeti Intézet, 1938, 101, (válogatott bibliográfia)
• Sáfràn Györgyi: Kosztolányi Dezső hagyatéka. Kosztolányiné Harmos Ilona hagyatéka. Hitel Dénes Kosztolányi-gyűjtemény. Az MTA Könyvtára Kézirattárának katalógusai 11., sorozatszerk.: F. Csanak Dóra, Ms 4612 – Ms 4649, Budapest, Akadémiai, 6. 1978 (Az MTA Könyvtárának Kézirattárában őrzött kéziratok adatai 1978-ig)
• Tezla, Albert: Dezső Kosztolányi = Hungarian Authors. A Bibliographical Handbook. Cambridge, Mass., Harvard University Press, 1970 (válogatott bibliográfia)
• Kosztolányi Dezső napilapokban és folyóiratokban megjelent írásainak jegyzéke 1. (A Hét, Nyugat, Pesti Hírlap, A Pesti Hírlap Vasárnapja, Új Idők), szerk. Arany Zsuzsanna, összegyűjt. Arany Zsuzsanna – Végh Dániel, Budapest: Ráció, 2008
• Kosztolányi Dezső napilapokban és folyóiratokban megjelent írásainak jegyzéke 2. Határon túli lapok 1. A bácskai sajtó anyaga, szerk. Arany Zsuzsanna, Budapest: Ráció, 2009
• Kosztolányi Dezső napilapokban és folyóiratokban megjelent írásainak jegyzéke 3. Budapesti magazinok, heti- és havilapok 1. Szerk. Arany Zsuzsanna, Budapest: Ráció, 2010
• Kosztolányi Dezső napilapokban és folyóiratokban megjelent írásainak jegyzéke 4. A budapesti sajtó anyaga 2. Szerk. Arany Zsuzsanna – Dobás Kata, Budapest: Ráció, 2011
• Kosztolányi Dezső napilapokban és folyóiratokban megjelent írásainak jegyzéke 5. Határon túli lapok 2. Szerk. Dobás Kata, Budapest: Ráció, 2013

Tanulmánykötetek Kosztolányiról

• A rejtőző Kosztolányi. Esszék, tanulmányok. Szerk.: Mész Lászlóné. Budapest, 1987
• Az emlékezés elevensége. Kosztolányi Dezső Napok a szülőföldön. Szerk. Hózsa Éva, Arany Zsuzsanna, Kiss Gusztáv. Szabadka: Városi Könyvtár, 2007
• Arany Zsuzsanna: Isten bálján. Kosztolányi-tanulmányok. Veszprém: Művészetek Háza, 2011
• Babits Mihály: Kosztolányi. In: Babits Mihály: Esszék, tanulmányok. II. köt. Budapest, 1978, 516-524.
• Bengi László: Elbeszélt halál. Kosztolányi-tanulmányok. Budapest: Ráció, 2012
• Bíró-Balogh Tamás: Mint aki a sínek közé esett. Kosztolányi Dezső életrajzához. Budapest: Equinter, 2014
• Dér Zoltán: Ikercsillagok. Kosztolányi Dezső és Csáth Géza. Tanulmányok, kritikák, dokumentumok. Újvidék: Forum, 1980
• Király István: Kosztolányi. Vita és vallomás. Budapest: Szépirodalmi, 1986
• Kiss Ferenc: Kosztolányi-tanulmányok. Miskolc: Felsőmagyarország, 1998
• Lengyel András: Játék és valóság közt. Kosztolányi-tanulmányok. Szeged: Tiszatáj, 2000
• Németh G. Béla: Játék, feltételesség, keresés. Kosztolányi felfogásának néhány eleme. In uő.: Hosszmetszetek és keresztmetszetek, Budapest, 1987, 222-231.
• Németh G. Béla: Egy életszerető „nihilista”, Kosztolányi. In uő.: Írók, művek, emberek, Budapest: Krónika Nova, 1998, 5–25.
• Szilágyi Zsófia: Az éretlen Kosztolányi. Pozsony: Kalligram, 2017
• Újraolvasó. Tanulmányok Kosztolányi Dezsőről. Szerk. Kulcsár Szabó Ernő, Szegedy-Maszák Mihály. Budapest: Anonymus, 1998

Néhány önálló tanulmány Kosztolányi műveiről

• Németh G. Béla: Az elgondolhatatlan álorcái. A szerep jelentősége Kosztolányi Számadásában. In uő.: Századutóról – századelőről. Budapest, 1985, 292-313.
• Szegedy-Maszák Mihály: Nézőpont és értékszerkezet A véres költőben; Körkörösség és transzcendencia a Pacsirtában. Idő, nézőpont és értékszerkezet az Aranysárkányban. In uő.: „Minta a szőnyegen”. Budapest, 1995, 176–215.
• Segedy-Maszák Mihály: Esti Kornél. In uő.: Világkép és stílus, Budapest, 1980, 466-497.
• Tötösy de Zepetnek, Steven: "Kosztolányi's Édes Anna: A Socio-Literary Analysis with Medical Evidence". Neohelicon: Acta comparationis litterarum universarum, 19.2 (1992): 69-85.
• Dér Zoltán: Lukács György és Kosztolányi, Vajdasági Magyar Digitális Adattár
• Fekete J. József: „A homo aestheticus álarca”, Forrás 48. évf. 4. sz. (2016. április), epa.oszk.hu
• Lengyel András: Egy anonim Kosztolányi-cikk azonosítása, A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 11. (Szeged, 2008), library.hungaricana.hu
• Deczki Sarolta: A homo aestheticus és a homo pardonicus, Beszélő 2015. december 2., beszelo.c3.hu
• Bíró-Balogh Tamás: A pornográf műfordításért feljelentett „katolikus író” Kosztolányi Dezső életrajzához, kalligramoz.eu
• Bozók Ferenc: A kávézás élménye Kosztolányi Dezső lírájában. in. Kortárs folyóirat, 2020. május

Weblapok és média

• Meghallgatható művei (audio) tudastar.googlepages.com
• Kosztolányi Dezső művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban
• Kosztolányi Dezső a PORT.hu-n (magyarul) PORT.hu
• Kosztolányi és Karinthy kölcsönös ugratásai Archiválva 2008. december 20-i dátummal a Wayback Machine-ben urbanlegends.hu
• Műveinek hálózati kritikai kiadása irodalom.elte.hu
• Kosztolányi szócikk a szabadkőműves Wikin
• Kosztolányi Dezső versei vers-versek.hu
• Kosztolányi Dezső emlékoldal, kosztolanyioldal.hu
• Kosztolányi Dezső Irodalmi Adatbázis (adatbázis-szerkesztő: Sallai-Tóth László, honlap: Payer Barbara)

Kapcsolódó szócikkek

• Magyar szabadkőművesek listája

A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Kosztolányi Dezső témában.

A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak Kosztolányi Dezső témában.