Szerkesztő:.cassey./próbalap

A japán etikett***

Üdvözlés és meghajlás

Japánban a bemutatkozásnak, egymás üdvözlésének nagy odafigyelést szentelnek. Az energikus bemutatkozás jó képet fest az illetőről, míg egy unott olyan hatással van, mint nyugaton egy ernyedt kézfogás.

Nem japán sajátosság, hogy attól függően, milyen napszak van, új emberrel találkozunk vagy ismerőssel, hogy vannak arra az alkalomra illő üdvözlési formák. Itt csupán nagyobb hangsúlyt fektetnek erre a gesztusra. Ha a másik féllel először találkozunk, akkor a "hadzsimemaste!" kifejezéssel illik köszönteni, amely annyit tesz, "örülök a találkozásnak!". Egy helységbe való belépéskor az "odzsama simasz" használatos, távozáskor pedig az "odzsama simasta". A napszaktól függő köszöntések pedig az "ohajó gozaimasz!" ("jó reggelt!", délelőtt 11-ig), "konicsiva!" ("jó napot!", késő délutánig) és a "konbanva!" ("jó estét!").

A nyugaton megszokott kézfogás helyett, Japánban üdvözlésnél meghajolnak. Ennek a gesztusnak egy komplex szabályrendszere van, melyet nagyon komolyan is vesznek, és már egészen kisgyerekkorban megtanítják, hogy mikor melyik is használatos.

Minden meghajlás derékból, egyenes háttal történik. Ezen felül befolyásoló tényező a nem és a rang. A férfiak a kezüket maguk mellett tartják, befelé néző tenyérrel, a nők pedig a combjuk előtt, úgy hogy az ujjaik összeérnek. A meghajlás szöge is meghatározott. Minél nagyobb a dőlésszög, annál nagyobb tiszteletet mutat, így egy rangban vagy korban magasabban levő személy előtt illik mélyebben meghajolni. Dőlésszög alapján három különböző meghajlást különböztetünk meg:

• eshaku, a legközvetlenebb meghajlás, ismerősök között. Egy enyhe, tizenöt fokos hajlás, vagy csak egy biccentés a fejjel.
• keirei, a hivatalos meghajlás, nagyjából egy harminc fokos előre dőlés.
• sai-keirei, vagyis a legtiszteletteljesebb. Negyvenöt fokos, rangban vagy korban fölöttünk álló személyekkel szemben.
• ezeken kívül ismeretes még az ún. dogeza, mely annyit jelent, hogy az illető letérdel a földre, homlokát a földhöz érinti, és a két kezét maga mellett vagy előtt tartja (ez úgyszintén nemtől függ). Régen ezt tartották a legudvariasabbnak, ám mára már inkább megalázkodásnak tartják. Épp ezért csak nagyon őszinte bocsánatkérésnél, és köszönetnyilvánításnál használják.

Fontos szempont még, hogy az illető mennyi ideig marad ebben a testtartásban. Itt is, a hosszabban kitartott meghajlás nagyobb tiszteletet sugall. Alapvetően két-három másodpercig tartják ki. Ha a másik fél viszont tovább marad lent, illik ismét meghajolni.

A meghajlás viszonzásának elmulasztása komoly sértésnek számít.

Beszéd***

Hasonlóan a magyar nyelvhez, a japánban is megjelenik, hogy a korban vagy beosztásban felettünk álló személyekhez más módon szólunk. Nálunk ez a magázás, japánban pedig az ún. Keigo.

Étkezés***

Japánban minden étkezés előtt elhangzik az, hogy "itadakimasz" (いただきます), ami szó szerint lefordítva azt jelenti, hogy "alázatosan elfogadom". Így adnak hálát adnak az asztalon lévő ételért. Emellett köszönetet mondanak mindenkinek, akinek szerepe volt az elkészítésében, például annak, aki learatta, aki kihalászta, levadászta és aki megfőzte. Hálát adnak ezek mellett magának az ételnek is, hogy az élő organizmusok (nővények, állatok) életüket adták, és így az embert táplálják. Az ételek elfogyasztása után a "gocsiszószama-desta" (ごちそうさまでした, "ez egy tisztességes lakoma volt") kifejezést használják.

Nem számít illetlenségnek, ha valaki nem fejezi be az ételt. Amennyiben a vendég mindent elfogyasztott, vagy legalább a rizst, az azt jelenti, hogy ízletesnek talált mindent, és nem kíván már többet fogyasztani. A gyerekeket is már fiatalon arra tanítják, hogy az utolsó szem rizst is egyék meg. Az egyes hozzávalók kiválogatása, amelyeket aztán nem fogyasztanak el, illetlenségnek számít. Rágni pedig csukott szájjal szokás.

Elfogadott, hogy valaki a szájához emelje a leveses vagy rizses tányért, és úgy fogyassza el. A miso levest kifejezetten így szokás fogyasztani, egy kisebb tányérból.

Ajándékok, ajándékozás

Az ajándékok átadásának is megvan a megfelelő módja. Átadni és elvenni is két kézzel szokás, elutasítani bunkóság és illik valamilyen formában viszonozni azt. Ezeken kívül, az ajándékozott nem bontja fel a csomagot az őt megajándékozó fél előtt, hogy az ne lássa a reakcióját.

Szezonális ajándékok

Japánban hagyomány évente kétszer, félév eltéréssel, megajándékozni azokat, akiknek hálásak vagyunk valamiért. Például a páciens megajándékozza a kezelő orvosát, a diákok a tanáraikat és a rokonok egymást. Az egyik az oszeibo (お歳暮, tél közepe, még újév előtt) a másik pedig az ocsügen (お中元, július közepe). Ezek ma már főleg csak formai ajándékok, nem a tartalmon van a hangsúly, hanem magán a gesztuson. Inkább praktikus tárgyakkal lepik meg egymást, mintsem személyes dolgokkal, nagyjából 5000 yen (10-15 ezer forint) értékben. A csomagolásra is különösen ügyelnek, hogy díszes, de ne túl díszes és szép, igényes legyen.

Illetlen ajándékok

házasságnál nono tükrök kerámia bármilyen üveg olló kés szimbólumok a szakításra "kapcsolat szétvágására

lakásavatón boltnyitásnál -> bármi, ami kapcsolatba hozható a tűzzel, hamutál öngyújtó sütő, kiv ha kifejezetten kérik

nálam idősebbnek, hatvan évesnek, aki am kanreki, annak no cipő vagy zokni "rálépni az illetőre"

btegeknek virág okok, de néhány a neve miatt nem okok, mert olyan kanji van benne vagy szó pl ciklámen シクラメン), shikuramen has homonyms for "shi" (death) and "ku" (suffering) krizantén temetésre, kamélia varieties that drop the "head" of flower as if beheaded or "uchikubi" (打ち首) hortenzia hamar meghal és érted, semmi cserepes gyökeres növény, mert nezuku gyökeres (根付く) which sounds similar to netsuku sokáig ágyban maradni (寝付く) lehet nekik adni pizsamát, de az is tűnhet úgy, hogy rossze lőre jelzés, h sokáig marad ágyban az illető

Lévén, hogy az ajándékozás különösen nagy szerepet játszik a japánok életében, így magától értetődő, hogy vannak olyan tárgyak, szimbólumok, amiket érdemes elkerülni.

A négyes és a kilences szám általánosságban kerülendő. Balszerencsét jelent, ha valamiből négy vagy kilenc darabot adunk, illetve ha valahol megjelenik a tárgyon maga a szám, vagy annak az olvasata (a négy egyik olvasata a si (し), amelynek egy másik jelentése halál, míg a kilenc, japánul a ku (く) pedig szenvedést is jelenthet). Ezen kívül még nem tartják szerencsés számnak a tizenhármat se.

Betegeskedő személyeknek bevett szokás virágot adni, mint a jókívánság.

Valentin nap

A megszokott nyugati mintával ellentétben, Japánban Valentin napon a nők adnak csokoládét a férfinak, aki iránt érdeklődnek, vagy akivel bármilyen kapcsolatban állnak, például a főnöküknek. Ezt úgy hívják, hogy giri-csoko (義理チョコ^?, udvariasság csokoládé) vagy honmei-csoko (本命チョコ, szerelem csokoládé). Amennyiben a férfi érzései kölcsönösek, egy hónappal később, március 14-én, az úgynevezett Fehér Napon viszonozzák a gesztust, ahogy a neve is mutatja, valamilyen fehér színű ajándékkal (fehér csoki, fehér virág, ékszer, vagy akár fehér fehérnemű). Íratlan szabály, hogy a férfi ilyenkor az eredeti ajándék értékének a háromszorosát adja vissza.

Egyéb jellegzetességek

• Az ujjal mutogatás fenyegetést fejez ki.
• A nyugati viccek erős többségét nem találják humorosnak, épp ezért kerülendők.
• Fizetéskor nem illik a pénzt kézből kézbe adni, ezért az üzletekben ki van helyezve egy tál, erre a célra, hogy arra helyezzék az összeget.
• Nem szokás borravalót adni.
• Tömegközlekedési eszközön is tiltott minden, ami a többi utast zavarhatja, ilyen például a telefonálás, hangoskodás.
• Nyilvános helyen nem elfogadott a női-férfi testi érintkezés.
• A nyilvánosan, mások előtt történő orrfújást úgyszintén illetlenségnek tartják (a szipogást nem). Ha mégis elkerülhetetlen, azt félreesőbb helyen illik, zsebkendőbe, melyet érdemes rögtön kidobni, mert visszataszítónak találják egy használt kendő zsebre tételét, vagy újrahasználását.
• Az üzleti világban nagy szerepük van a névjegykártyáknak, átadásuknak pedig szigorúan betartandó forgatókönyve van. A kártyát a másik fél felé fordítva, két kézzel, írással felül illik átadni, így egyből el tudják olvasni (asztalon keresztül vagy egy kézzel átadni durva kihágásnak számít). Fogadni úgyszintén két kézzel illik. Nem elfogadott zsebre tenni, vagy pénztárcába (mivel a névjegykártyák osztása általában üzleti találkozókkor jellemző, így maguk elé teszik az asztalon).